Hirdetés

Az őszödi híres-hírhedt „nagy beszéd” mondanivalójának lényege ez volt: hazudtunk reggel, este meg éjjel. Végighazudtuk az utóbbi két évet. Nyilvánvaló volt, hogy amit mondtunk, az nem igaz.

2007 októberében Gyurcsány a kazincbarcikai nyugdíjas-találkozón azt merte mondani, hogy a tettei bizonyítják, miszerint ő felelős miniszterelnöke az országnak. Úgy gondolta, hogy az időnként valóban fájdalmat okozó tettek meghozták a várt sikert. Azt is elmondta, hogy nem szereti a hazug embereket.

2004-ben azt ígérte, hogy nem lesz gázáremelés. Legőszintébb becsületszavára mondta azt is, hogy az ő kormánya az adócsökkentés kormánya lesz. Aztán hamarosan hozzákezdtek a gáz és a villany árának sorozatos emeléséhez. Segített neki a hazudozásban Rikácsi Ildikó, aki hangosan és tagoltan mondta, hogy Orbán Viktor is meghallja: nem lesz gázáremelés. Igaz, Ildikó nem jelentette ki, hogy nem szereti a hazug embereket.

Minden alkalommal, amikor Gyurcsány megszólal, Szentmihályi Szabó Péter róla írt versének két sora jut eszembe: „Nézzétek a mosolyát: nem tudja, hogy bolond!”

Korábban írtuk