Hirdetés

Valahányszor feltűnik a tévé képernyőjén vagy megjelenik újságban, Karácsony Gergely mindig vigyorog. Valami nincs rendjén ezzel a vigyorral, mintha zavarában grimaszolna. Mert emellett úgy tűnik, kórosan feledékeny is. Elfelejtette, hogy nincs doktorija, de nem felejtett el bemenni előadást tartani, csak már azt nem tudja, miről szónokolt. A tiszteletdíjat is elfelejtette felvenni? Nemrégiben meg azt felejtette el, hogy fölmerült volna a Városháza eladása. Szerencsére van rá bizonyíték, hogy ő rendelte meg az épület hasznosításával kapcsolatos tanulmányt. A vizsgálat során kiderült, hogy nemcsak a Városháza van dobra verve, hanem még legalább nyolc másik ingatlan is. Arra van esze, vagy valaki súgott neki, hogy titkosszolgálati megfigyelésre hivatkozzon, valamint Orbán Viktor és Putyin orosz elnök felelősségére. Ő nem felelős, hiszen ezt a szót nem is ismeri – mondom én.

Jó volna minél hamarabb „felmenteni” tisztségéből. Nem kötelező a lemondását várni, azt soha nem fogja megtenni, mert megfeledkezik róla.

Korábban írtuk