Hirdetés

És eljött március idusa, amikor kitódulva szokta ünnepelni szabadságvágyát a magyar nép. Most nem voltak tömegek, alig voltak ünneplők, így az Úr 2021. esztendejében elmaradt a volt buzgó számolgatás, ugyan bizony kiknek a hívei töltötték nagyobb létszámban az utcákat, tereket. Márciusnak idei idusán csak az összekapaszkodott hatok (plusz a Bősz) követői jelentek meg a Pilvax köz tágas öblében, ahol az évek óta megszokott két-két emberük (meg a Bősz) sétált fel és alá, dacolván a vírussal és a vírus kikényszerítette gyülekezési tilalommal. Ők, a demokratikus hatok (meg a Bősz) elhívták összes hívüket, mert őket nem terrorizálhatja semmiféle diktatúra.

Egyetlenegy valaki hiányzott a hat pár (meg a Bősz) sokadalmából: Gulyás Márton profilírozott randalírozó. Éppen felvilágosító előadásokat tart az Orbán családról, s figyelmét nem bírván megosztani tenger gondja-baja között, szétgurult füstgránátjainak, festékesflakonjainak keresgélésével töltötte az ünnepi időt. Az erő és szimpátia megmozdulásban így is magasan nyert az ellenzék egyesített ereje (meg a Bősz), ami igen szép reményekre jogosítja őket a jövő évi választásokat illetően azzal együtt, hogy a határzár miatt a magyar belpolitikát szívükben hordó, bár épp más országokban hadakozó felelős semlegesek sem tudtak bejönni hozzánk. Elmaradtak hát a lassan már hagyományossá vált Öld a rendőrt! és Égjen a város! népi játékok is. A Jobbikból lett Mi Hazánkról pedig nem tudni, mit akar, fellépésük mikor mit takar.

Korábban írtuk