Hirdetés

Vannak civilek, akik nyíltan azt hiszik, hogy az egyháznak nincs helye az államirányításban, sőt, még a társadalomban sem – csak otthon, a négy fal között. Szintén ők azok, akik megszállottan hisznek a fékek és ellensúlyok államirányítási akadékoskodásában. Ez persze náluk természetes is, mivel ők az egyház ellensúlya, tehát fékezik az egyház szerepét. No most, amikor megvalósul a Kánaán, akkor ugye nem lesz már mit ellensúlyozniuk. De akkor szegények ugyan mit fognak fékezni, hiszen a fékesdi-ellensúlyosdi nem szűnhet meg, elvégre csak ekkor létezhet a nagy, szent jogállam(irányítás)? Akkor már munkanélküliek lesznek ezek a dolgos serénykedők? Dehogyis! Ekkor ők már nem befelé, az államirányításban fékeznek-ellensúlyoznak, hanem kifelé, a társadalomban – nehogy az egyház visszajöjjön. És igaz hívőkhöz méltóan szentül hisznek küldetésükben, és hogy ez így lesz. És jaj lesz annak, aki másban hisz!

Korábban írtuk