Hirdetés

A zöldek mintegy 30-40 éve kezdték kiépíteni állásaikat. Az indulás és a jelen közötti időben igencsak nagy változások történtek szokásainkban, életmódunkban – ellentmondásokkal súlyosbítva.

A nyolcvanas évek elején Amerika elektronikai ipara a fogyasztói társadalom kényelmére bőséggel szórta szét energiapazarló készülékekeit: az elektromos ruhaszárítóktól kezdve a masszírozógépeken át a hősugárzókig, vízforralókig (ma már az elektromos autókig). A kényelemszerető és „pöffeszkedő” ember elkezdett vadul pazarolni. (Az utóbbi szón egyre jobban lovagolnak a mai ellenzőik.)

A zöldek régebben mással voltak elfoglalva, és egy árva szóval sem tiltakoztak, ha valaki húszezer kilométert röpült, hogy a hasát süttesse ugyanazzal a nappal, ami a teraszon is süt. Annak idején leginkább a bálnavadászat és a szélerőművek ültetése kötötte le a figyelmüket. (A félig lerombolt és félig megépített atomerőművekről most ne essék szó.)

Mára viszont a gyertyával való fűtést, ritkább mosógéphasználatot, mai szemmel nézve képtelenségeket sürgetnek. Már meg sem fordul a fejükben, hogy évezredekig gépek nélkül mosták az emberek a ruháikat. Ha csak 18 fokra tudunk fűteni, az azt jelenti, hogy víz sem lesz a toronyházakban.

Most meglepetésünkre azt szorgalmazzák, hogy szállítsunk folyékony gázt a Föld túlsó oldaláról Európába, és az itteni csapokat zárjuk el.

Senkitől, még az ismert LMP-s politikustól sem lehetett megtudni – pedig szóba állt a közmédia tévécsatornájával is –, hogy mivel akarják szállítani Amerikából a gázt, amit elektromos eszközök helyett onnan kellene megvenni? Hajóval, csövön vagy légi úton? A hajó lassú, és már kevés a kikötő. Légi úton pedig nem fizetődik ki.

Talán vissza kellene térni a bálnák miatti aggodalomhoz és a szélerőművek ültetéséhez, mielőtt a mostanában megszokott felelőtlen kapkodásba belekezdenénk.

Korábban írtuk