Hirdetés

Köztudott, hogy Jakab Péter megbukott mint pártelnök, megbukott mint frakcióvezető, most építi harmadik bukásának lehetőségét, megalapítja „A Nép Pártján” állok, de mondhatná úgy is, A Nép Mögé Bújok Pártot. Nem az a baj, hogy már kétszer megbukott, csak az, hogy későn. Sok pénzt kótyavetyélt el a közösből.

Egyébként érdeklődéssel várom, lesz-e olyan ember, aki hisz még Jakabnak, és belép az új pártjába. Számomra ugyanis nem az a döbbenetes, hogy új pártot alapít, és nem is az elnevezése, hanem az, ha lesznek tagjai. Azt mondja, marad a nép pártján. Mióta? Eddig nem lehetett észrevenni egyetlen cselekedetén sem. Amiről elhíresült, az az idegrángásos viselkedése, krumpliszsák-emelgetése, gorombáskodása a nép által kétharmaddal megválasztott párt adta miniszterelnökkel. Remélni merem Jakab eddigi viselkedése után, hogy pártja tagságának létszáma egy fő lesz, az is mamuszban.

Mivel három a magyar igazság, harmadik reményem, hogy nem engedik katedrára, ha egyáltalán van tanári diplomája.

Korábban írtuk