A kereszt jele

Gyakran elgondolkodom, miben és mitől voltak különbek nálunk szüleink, nagyszüleink? Miért nem voltak idegesek, türelmetlenek, örökké feszültek, kapkodók, depressziósak soha, ellentétben velünk és utódainkkal? Bár nekik is voltak gondjaik, ők élték át két világháború poklát, hadifogságot, Trianont, padlásseprést, kitelepítést, államosítást, mégis különbek tudtak lenni nálunk, mert volt hitük. Rohanó világunkban kinek jutna eszébe, hogy pár percet Istenre is áldozzon „drága” idejéből?! Pedig egy rövid fohásszal bizonyára szebben kezdődne a nap. Mennyire mások voltak még a hétköznapok is gyermekkoromban! Édesanyám szelíd hangjára, keze simogatására ébredtem reggelente. Mire testvéreimmel elkészültünk a mosakodással, öltözködéssel, az asztal már terítve várt minket. Hamar megreggeliztünk, s indult ki-ki a dolgára. Édesanyánk kezünkbe nyomta a tízórais csomagot, hüvelykujjával keresztet rajzolt a homlokunkra, úgy engedett utunkra bennünket. Kamaszként restelltem, ha más is látta, ahogy anyánk megáld minket, de rosszul éreztem magam egész nap, ha véletlenül elmaradt a megszokott, reggeli rítus. Nem tudatosan, ösztönösen kezdtem utánozni anyámat, amikor évekkel később, magától értetődő mozdulattal rajzoltam keresztet én is a kisfiam homlokára, ahogy anyám rajzolt az enyémre hajdanán. Ma már nyugdíjas vagyok, de családom tagjai ugyanúgy a kereszt jelével búcsúznak egymástól. Drága édesanyám rég elporladt már. Arcvonásait felidéznem sokszor nehezemre esik. Ám áldó mozdulatát ma is érzem homlokomon. És ahogy ő hitt benne, magam is hiszem, hogy minden gonosztól, bajtól és rossztól megoltalmaz engem és szeretteimet a kereszt jele.

Lévay Mária, Fonyód

Jézus megcsúfolása

Ma, december harmadikán is melegen sütő, pulóveresen szép napos időnk volt. A Kossuth téri metró kijáratánál kántálva kolduló öregasszony mégis nagyon fázott. Kissé fásult már az ember az ilyen könyörgés láttán-hallatán, Dárius kincse se volna elég, hogy mindig jusson mindegyiküknek. Késésben voltam, ezért különösen igyekeztem, no meg késve jutott eszembe, hogy csörög némi apró a zsebemben. Nem baj, jövök vissza mindjárt, s ha még itt lesz, odaadhatom – futott át rajtam. Visszafelé ugyanott, ugyanabban a könyörgésben találtam. Tessék, itt van egy kis morzsa – szóltam, ahogy megcéloztam üres poharát a tízeseimmel. Köszönöm szépen, mondta, és kinyitva elém tartotta másik markát. A kötött kesztyűn ötvenforintos, két-három tízes, és egy ötös csillogott. Látja, mit várhat az ember, amikor egy képviselő is csak ennyit ad?! Hátha csak ennyi volt nála! – válaszoltam. Nem a! – így ő –, a kétszázasokat meg százasokat szépen visszapiszkálta, s csak ennyit adott ide. Abból a sok millióból! Aztán honnét tudja, hogy képviselő volt, ismeri? – kérdeztem. Arcról nem, de olyan szép, nagydarab, jól öltözött ember volt – biztosan Fideszes! Ez utóbbit már csak úgy mentemben sziszegte utánam. Mint nálam általában lenni szokott, már megint a lépcső-házban, a mozgólépcsőn lefelé tartva találtam választ neki. Hát dekára, kilóra méred-e az adást, vagy örülsz, hogy egyáltalán van még, aki ad? Élethagyó módon szorulsz segítségre, vagy szatócsként mérlegeled, kiből mennyit lehet kihúzni keserveddel? Ha már az emberi tartás és büszkeség megtöretésével kérni kényszerülsz, hogyan izzhat benned a keveset fitymáló többet várás parazsa? A sutyorgó galádság, melyet megfejelsz még azzal is, hogy biztosan Fideszes volt a zsugori, a smucig? Tudod-e, vén, napfényben remegő télikabát, hogy könyörgés közbeni sunyi acsargásoddal más koldulók elől vetted el a falatot? Hogy eztán minden kérésnél, akaratlan is ezt kutatom majd a kérő szemében: ugyan kit simfel rosszindulatú butaságával? Sorsod nem ismerem, így nem is ítélhetek, a szerény adományt sem bánom – azért köszönetet mondok a bennem dolgozó jézusi léleknek, hogy odahajlított feléd, de bánom, hogy kifordítod a nincstelen Jézust vándor-köpenyéből, és szánom homályban úszó lelki szemed.

Mayer Gábor

2014-es vízió

Jövő tavasszal a Fidesz–KDNP ismét kétharmaddal megnyeri a választásokat. A Heti Hetes szánalmas pojácáit elküldik nyugdíjba, mivel hiába mocskolták Orbán Viktort és kormányát évekig, az ország döntő többsége már csak gúnyosan mosolygott elnyűtt poénjain. Farkasházy kétheti Hócipője félévente fog megjelenni úgy is csak erős kormányzati támogatással… Az ATV sajt(ó)klubja megszűnik, mivel Avar János bácsi már a jól megérdemelt nyugdíját fogja élvezni. A Népszava szerkesztősége átalakul bulvárlappá, mert csak a régi komcsi elvtársnők fiatalkori aktfotói miatt tudják eladni. A Klubrádió 3014-ig megkapja a sugárzási engedélyt. A Népszabadság új címmel fog megjelenni: A nép szabad. Megalakul az M4-es tévécsatorna, ahol az elmúlt évek kamuvideóit mutatják be a parlamentből kiesett pártok (LMP, PM, 4K, DK) tagjainak kommentálásával… 2014 nyarán pedig Gergényitől is visszaveszik a kitüntetéseit, mert ugyanezt tették az általam mélyen tisztelt Szaniszló Ferenccel is.

Paksa Tibor, Lenti

Kifogások

Az Orbán-kormány ellenzéke néhány témát különösen napirenden tart. Ezek: az egykulcsos adózás, a stadionépítések, a hajléktalanok helyzete és a vak komondorral elhíresült asszonyverés története. A közgazdászok szerint mind az egykulcsos, mind a progresszív adózásnak vannak előnyei és hátrányai, de a baloldali retorikában az előbbinek csak a hátrányairól hallhatunk. A volt keleti blokk EU-tagokká vált országai gazdaságuk élénkítésére az egykulcsos adózást Magyarországot már évekkel megelőzve bevezették. Mivel nálunk először ez a kormány alkalmazza, természetes, hogy az ellenzéknek nem felel meg ez az adózás. A három stadion-építés ellen főleg azért ágálnak a baloldalon, mert a miniszterelnök szereti a focit, ők pedig nem szeretik a miniszterelnököt. Ha szocialista kormány alatt építenék a stadionokat, a kormányt támogató dicshimnuszokat zengenének e beruházásokról. (A szocialista kormány idején, az autópálya-beruházásokból kilopták a pénzt, a pályák építéséből pedig az anyagot.) Az autópályák fontosak az országnak, de a stadionok sem feleslegesek. A hajléktalanokhoz nem az a humánus hozzáállás, hogy hagyják őket a városok közterületein és aluljáróiban feküdni. Ennél sokkal emberségesebb és életben tartóbb, ha megfelelő kapacitású szállókat biztosítanak részükre. Demszky Gábor karácsonyi, saját kezűleg kiosztott meleg levesei nem oldották meg a hajléktalanok gondjait hosszú távon. Helyzetükön ez a kormány azzal javít, hogy a hajléktalan-szállások számát és befogadóképességét növeli. A Fidesz parlamenti képviselőjének asszonyveréséből a baloldali médiában akkora ügyet csináltak, amihez képest egy rablógyilkos is csak pitiáner bűnözőnek érezheti magát. Egy nő bántalmazása elfogadhatatlan, a parlamenti képviselőség az ügyben súlyosbító körülmény: Ha ellenben egy baloldali politikus agyabugyálta volna el a feleségét, Vadai Ágnes és nőtársai akkor is festett monoklikkal és feliratokkal tüntettek volna a parlamentben? Holtbiztos, hogy nem. Ebben az esetben a üléspontok határozták volna meg az álláspontokat.

Tégen László, Nagymaros

Erdély ma

Majdnem negyedszázad telt el azóta, hogy a kelet-európai gengszterváltók nyeregbe ugrottak, s lovagolnak rajtunk. Ki jobbra, ki balra ugrott ijedtében a lóra. 1990-ben magyarországi részről, az MDF (magyar demokrata fülemülék) Szent Istvánként okoskodtak a Kárpát-medencében, Romániában az erdélyi magyar salakot hozták helyzetbe az RMDSZ égisze alatt a román titkosszolgálati beleegyezéssel (Domokos Géza, Király Károly, Markó Béla, Borbély László stb.). Az MDF és az RMDSZ között nagy szerelem alakult ki! Az akkori RMDSZ-es tisztségviselők porontyait ingyen taníttatta az MDF a jelenlegi Magyarországon. Politológusokat, mihasznáikat, futballszakértőket, borászokat stb. képeztek. Ezekhez mindenki ért! Na hát így történt Borbély Imre, egykori román RMDSZ-es parlamenti képviselő esetében is, saját BZSA (Borbély Zsolt Attila) fiával. Fiát politikailag beprotezsálta a közéletbe, hogy nyomorgasson minket is. Egy pohár borral és egy flakon szamársággal nem lehet hülyíteni az erdélyi magyarságot, kedves BZSA, a Kárpát-medencei nagy jobboldali magyarok szélhámosa. Emiatt, az erdélyi „magyar” tünemény miatt, tiltottak ki az erdély.ma hírportálról. Ha beszélsz a valóságról, akkor ne csodálkozz, hogy csapatokat indítanak ellened. Az erdélyi magyar helyzet azért reménytelen, mert tele vagyunk megélhetési BZSA-kkal.

TO., Mikháza

Szili Katalin

A balliberálisok versengését elemezzék csak a politológusok – mondta volt Szili Katalin. Én meg elemzem az ő versengését. Ő is volt kommunista, majd lett szocialista, most valami szociális uniós. A sok egyéb mellett elévülhetetlen bűne, hogy hatalomban tartotta Gyurcsányt. S ez csak azért történhetett meg, mert ő is benne volt abban a sok disznóságban, amit a pártja elkövetett. A kommunistákra jellemzően most játszadozik a baloldalisággal. Nem baloldali, ha az Thürmertől Fodor Gáborig tart. Ha viszont a szociális elkötelezettséget tekinti, akkor baloldali. Amikor az adózók pénzéből jogtalanul felvette a lakás-hozzájárulást annak ellenére, hogy volt lakása Budapesten, akkor is szociálisan elkötelezett volt? Most arról szónokol, hogy ha a nemzet érdekeit és a közjót szolgáló kérdésekről van szó, hajlandó együttműködni akár a jelenlegi kormányzó-pártokkal, esetleg az ellenzékkel is. Nem tudom, mint gondolnak erről a kormánypártok, de nem hiszem, hogy egy ilyen jolly jokerrel szövetségre lépnének. Ha Szilinek valóban a nemzet érdekei és a közjó számítana, akkor mindenféle párt alapítása nélkül is együttműködhetne a jelenlegi kormánypártokkal. De mivel van egy úgynevezett Szociális Unió csapata (de lehet, hogy csak őrse), így a hatalomért való versengése, a jelenlegi kormány megdöntése egyértelműen a korábbi pártja segítését jelenti. Harmadik erőnek nincs létjogosultsága, mi több, már a második erő sem lehet kormányváltó, mivel a jelen vezetés a nép, a magyar társadalom igényeinek kielégítését tekinti elsődleges feladatának. Szerintem mindenki, aki kormányváltást akar, az nem ellenzék, az a nép, az ország ellensége.

Czető Lászlóné, Budapest