„Körkapcsolás”

A Szigetről jövök és nyomom a gázt, hogy még Vásárhelyi Máriáékkal el tudjak menni szavazni. Elmentem, a lelkiismeretem tiszta. Vajon a többiek mért nem jöttek el? Ha már hazajöttem, nézzük Indexéket, Gondoláékat meg a Duna Presséket. Nemrégen egy baloldali idióta nevezett engem Szaddám idiótájának, mert nem értettem egyet a felszabadító háborúval. Most meg egy jobboldali: Jeszenszky Gábor nevez megint tulajdonképpen ugyanannak. Összekeverve az 56-os forradalmat az amerikai agresszióval. Nem ilyen bonyolult ez, Jeszenszky úr. Olvassa el a tízparancsolatot és kiegyenesednek a dolgok. Itt meg Rácz Zsolt és Kovács Kálmán. Hát csak igaza volt megint Rogán Antalnak. Miniszter úr! Az szép dolog, hogy kirúgta az államtitkárt, de ön mégis hazudott a parlamentben, mert nem azt mondta: „nem tudom, utána nézek”, hanem tagadott. Újabb hatalmas lék az SZDSZ Prestige nevű tankhajóján. Közben az ágyban fekvő Kuncze Gábor forgolódik, és így elmélkedik: Lassan hiteltelenné válok, mint Lendvai Ildikó a gázáremeléssel. A Lop stop! táblát beadom a MÉH-nek, mint a zámolyi romák a strasbourgi alumíniumot. A parlamentben többet nem mondhatok olyat, hogy mi van, tolvajbanda, mert az ifjú Rogán elibem teszi a homorú borotválkozó tükrét. Még az hiányzik! Így is akkora a fejem a sok gondtól, most még a meleg tömlőt sem találom, tán csak nem lopták el azt is!? Törik, fosztogatják az Iraki nemzeti Múzeum felbecsülhetetlen értékű kincseit is. Csodáltam is, hogy egy intelligens bomba nem találta telibe már korábban az építményt. Nemsokára elpusztul minden, aminek kutatásával fény derülhetne a kultúra keletkezésére, és be lehetne bizonyítani, hogy Somló Tamás öregebb, mint Mezopotámia.

Dobozi Iván, Bp.

Nemzetegyesítés

Medgyessy Péter megint mondott egy nagyot. De hát neki, nekik, minden csak úgy jó, úgy csinálnak akárkiből akárkit (bolsevista reflex), ahogyan az a hatalmi politikájuknak megfelel. És hallgatták őt áhítattal (ahogyan a képernyőn láttam) a volt miniszterelnök és az MTA volt elnöke is. Deák Ferenc 200. születési évfordulójának megünnepléséről volt szó. Medgyessy szerint Deák Ferenc fő érdeme nem az osztrákokkal való kiegyezésben, hanem a nemzetnek az egyesítésében volt. Azt hiszem, Kossuth Lajoson kívül nincs még egy olyan alakja a történelmünknek, aki jobban egyesítette volna a nemzetet, mint ő. Az események bonyolítása hosszú lenne, de az eredményt tudjuk: Bach-korszak. Deák (és Széchenyi) nem egyesítette az egész nemzetet, és ebben a száműzött Kossuthnak is szerepe volt. (A teljes nemzeti egység csak egy alkalomra, Kossuth temetésére jött létre.) Ők csak azokkal fogtak össze, akikről tudták, hogy velük érdemes, van értelme, mert mindig számíthatnak rájuk. Az eredmény ismert: közel ötvenéves életmentő adomány az utolsó pillanatban. Az akkori események tehát pontosan azt bizonyítják a mának is, hogy kiegyezni a külső ellenséggel kell, de semmi esetre sem szabad összefogni a belsővel, azokkal, akik kívülről hergelik, kifelé akarnak szépnek és jónak látszani, de bármikor elárulják azt, akit az előbb még megöleltek.

Tkacsik István, Kassa

Elvégeztetett!

A Legfelsőbb Bíróság elnökének köszönöm, hogy végre tiszta vizet öntöttek a pohárba. Eleddig hazánkban sokan loptak, csaltak, sikkasztottak minden következmény nélkül. Ma a megfellebbezhetetlen ítélet ezt a szabadságot hivatalosan is deklarálta. A Legfelsőbb Bíróság mai ítélete szabaddá tette az utat az ország javainak további rablása előtt. Eddig is így történt, de mától kezdve erre önök szabadságot is adtak. Nem tudom, milyen jogi csűrés-csavarás történt a Tocsik-ügyben, de állítom, hogy erkölcsi képtelenség 800 milliót kifizetni bárminémű pár hónapos munkáért, márpedig ami az erkölcsöt sérti, az szerintem nem lehet jogos! A Legfelsőbb Bíróság mai ítélete a magyar igazságszolgáltatás halálát jelenti, mert az egyszerű, filléres gondokkal küzdő állampolgárokat megalázza, és ezt a megalázást nem kisebbíti semminemű jogi magyarázat, okoskodás. Persze a Legfelsőbb Bíróságnak joga van szabadon ítélkezni, de nekünk is, akik a bíróságokat fizetjük, jogunk van arra, hogy elmondjuk róla lesújtó véleményünket. Mindezek ellenére azt kívánom, hogy érjék meg azt a boldog napot, amikor hazánk végre feltámad az erkölcstelenségnek szerintem elég gyászos állapotából, és a bírák ismét betöltik igaz hivatásukat – a jog eszközeivel az erkölcs érvényesülését biztosítják. Kelt Magyarországon, 2003. április 8-án, a magyar igazságszolgáltatás halálának napján.

Magyar János, Dévény

Magyarveszély

A volt Maros megyei Román Kommunista Párt marosvásárhelyi román napilapja, a Vörös Csillag (Steaua Rosie), az 1989 utáni Szabad Szó (Cuvantul liber) az utóbbi napokban vaskos romániai magyarellenes cikkekkel rukkolt elő, abból az alkalomból, hogy a romániai magyarság 13 év „szabadság” és 200 ezres fogyás után önállóan és magyarul szeretné rendezni a megmaradását és gyarapodását. Egy Nagy-Romániás képviselő „szeges korbáccsal” akarta jobb belátásra bírni a romániai magyarságot, egy másik derék román – aki 1990-ben személyi igazolványok hamisításába keveredett, hogy Vásárhelynek nehogy magyar polgármestere legyen – azt siratta, hogy ő most mit fog csinálni ezután Székelyföldön (több mint valószínű, hogy ugyanazt, mint eddig, történelmet és hamisítást), egy Sorban nevű magyarfaló román felhívta a figyelmet a Magyarországról érkező „ajándékok” veszélyeire, amelyeket trójai falóként emlegetett a Szalontáig elvándorolt „tősgyökeres” románoknak, a Vatra Romeanesca (román tűzhelyesek gyülekezete) pártja, a PUNR luftballonnyi könnyel siratta a székelyföldi románok keserves sorsát (romániai románok nemzeti egységpártja – ők vezetik közigazgatásilag és gazdaságilag a romániai tömbmagyarságot), és nyomatékosan felhívták a világ figyelmét a Székelyföldre leselkedő romániai magyar veszélyre. Romániát egy veszély fenyegeti: a román, kb. úgy, mint a romániai magyarságot a neptunos RMDSZ. Ezek a román nemzetféltő exhibicionisták a magyar veszélyre figyelmeztetnek, ami még statisztikailag is nonszensz, mert egy dominálásra törekvő kisebbség nem fogy 10 év alatt 1,6 millióról 1 millió 400 ezerre. Neptunosok, amikor a román kormány arról énekel világszerte, hogy a romániai magyaroknak milyen jól megy soruk, akkor csak annyit kell mondani a világcsinálóknak: Nekünk olyan jól megy itt, hogy jólmenésünkben és örömünkben 200 ezerrel fogytunk az utóbbi tíz évben – a nagy román szeretetből és gondoskodásból kifolyólag!

T. O., Mikháza

Népszavazás után

„Szeretnék egyet. Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes. Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendesen tartva. Szép legyen és gyönyörűsége mindenkinek, aki azt látja. Ezt szeretném megérni. Hogy kis gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden füvét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra. Ezt szeretném megérni épségben, egészségben. És ha ezt megértem, akkor örömmel megyek el én, múlandó ember, hogy itt aludhassam örök álmomat öreg tölgyfáim tövén, virágzó gyep alatt. Mert hallani fogom onnan is méheim döngését, maradékaim maradékainak lépéseit és kacagását. De keserű lesz életem, ha megérem azt, hogy véreim unni fogják ezt a földet, keserű lesz az én életem akkor. És keserű halálom is és átkozott. Mert idegen kézre jut az én életem egész munkája, a kis Varjú-vár, és szétszóródnak a világon az utánam jövő fiak és unokáim unokái. Átkozott lesz akkor az én pihenésem a tölgyek alatt, magános idegenségben. Ettől félek én félelemmel és rettegő haraggal. Hogy idegenek tapossák sírom virágait, idegenek kacagnak és sírnak az én Varjú-váramban, mely az én szeretetem köveiből épült. Kérem azért az én Istenemet hívő, igaz hittel, hogy áldja meg maradékaimat, kik szeretni fogják és meg is tartják ezt a kis világot itt a nagy hegyek között, és kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét. Ezt kérem az én jó és igazságos istenemtől.” (Kós Károly: Bevezetés a testamentum és agrikultúra c. kézirathoz – 1915)

Markóth Imre, Törökszentmiklós

Ügydöntő?

Az április 12-i magyarországi Európai Unióról szóló ügydöntő népszavazás az eddigi legkisebb szavazási részvételi aránnyal zajlott. Ha így utólag belegondol az ember, nincsen ebben semmi különös. Miért kérdezték ugyanis tőlünk: Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió részévé váljon? A kérdéssel két probléma van. Egyrészt ugyanolyan általános és semmitmondó, mint az azt megelőző, kampánynak nevezett uniós propaganda volt, másrészt erre a kérdésre az ország polgárai már válaszoltak még az Antall-kormány idején, amikor az ország vezetői aláírták az unióba történő belépésünkről szóló szándéknyilatkozatot. „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a jelenlegi feltételekkel 2004 májusában az Európai Unió részévé váljon?” – így kellett volna a kérdést feltenni. Mert a két kérdés között óriási különbség van. Gyanítom, hogy a rájuk adott válaszokban és a részvételi arányban is jelentkezett volna ez az eltérés, minden valószínűség szerint a realitások irányába tolódva. Ezt a banálisnak tűnő, de korántsem lényegtelen hibát felelős politikusainknak kellett volna felvetniük, ha valóban „ügydöntőnek” szánták volna a népszavazást.

Dr. Laczó Pál, Körösladány

MDF-logó

Inkább lógóként mint logóként működik az a nagyplakát, amelyen egy lovasíjász célozza meg az EU-vitézt. Kísérőszövege: Európába, de most nem így! Szerintem ez a magyarság legalantasabb félrevezetése, önkorbácsolás, dávidos somolygással. Többszörös tévedés húzódik meg e plakát mögött, nem jegyzik meg ugyanis, hogy a kalandozásoknak – amelyek során bizonyos nyilazás esett – mi volt a célja. A plakát kihangsúlyozza a magyar nép agresszív voltát – ami nem igaz -, kéretlenül mocskol bennünket. Elhallgatja a kor ama szokását, hogy igenis lehetett nyilazni, csak az győzött, aki ügyesebben, jobban lőtt. El lehetne képzelni, hogy pl. egy francia párt trianonozva, önkorbácsolva próbálna prosperálni a hazájában? Vagy Georg W. Bush bűneit megvallva óriásplakáton mutogatná a szétlőtt iraki gyerekeket?

Molnár Miklós, Tök

Arcátlanság

Április 10-i számukban olvastam a kőbányai polgármester és társai jutalmával, illetve az ezzel összefüggésbe hozható iskolabezárásokkal kapcsolatos cikket Kapzsi szocialisták Kőbányán címmel. Néhány dolgot érdemesnek tartok megjegyezni az ügy kapcsán. Úgy tűnik, a szocialista többségű közgyűlésnek nem felelt meg az a kritérium, hogy a jutalom kizárólag a végzett munka értékelését követően állapítható meg. Valószínűleg azért folyamodtak a normatív – rendeleti úton történő – szabályozáshoz. S ehhez persze meg is találták a kiskaput. A törvény lehetővé teszi a képviselő-testületnek, hogy a jól végzett munka elismeréseként jutalmat állapítson meg a polgármesternek, így aztán Kőbányán normatív szabályozás tárgyává, konkrétabban feltétel nélküli, teljesítménytől nem függő juttatássá tették a jutalmat és ezáltal – véleményem szerint súlyosan – megsértették a jogalkotó szándékát. Ezzel a megoldással az úgynevezett jutalom megszűnt jutalom lenni, hiszen az minden körülmények között jár. A polgármesternek tehát egy szalmaszálat sem kellett keresztbe rakni azért, hogy elismerésben részesüljön. Ennél nagyobb arcátlanság már csak az lenne, hogy év végén a jól végzett munka, a sikeresen lebonyolított iskolabezárás elismeréseként is megállapítanának a polgármesternek valami juttatást.

Dr. J. A., Hegyeshalom

Újra Petőfi

Egy kicsinyke adalékkal szeretnék hozzájárulni Kéri Editnek ahhoz az állításához (Demokrata, 2003. 3. 13.), hogy Petőfi Oroszországban, Barguzinban halt meg. Az adalék a következő: 1945-ben születtem. Az ötvenes években tanultam többek között a meghamisított történelmet is. Mivelhogy hangosan olvastam a történelemkönyvből, hogy „Petőfi Sándor Bem apó oldalán harcolt, majd Segesvárnál elesett és hősi halált halt…” stb. Erre az apám, aki 1901-es születésű volt (kései gyermek vagyok), úgy székely módjára a bajsza alatt megjegyezte: „Abbiza, azt a Petőfit a muszkák elhurcolták Szibériába és ott hót meg.” Erre én: „Hát ezt kend honnét tudja?” „Gyermekkoromban erőst érdekelt, hogy az öregek mit is beszélgetnek esténként, és tőlük hallottam ezt a beszédet.” Az apám mélyen katolikus vallású földművesember volt, de kellő érdeklődést tanúsított a vallás, történelem, politika és a földrajz iránt. A lelkemre kötötte, hogy azt nem szabad másnak elmondani, hogy ő mit mondott. (Az ötvenes években voltunk.) Úgy gondolom, hogy a szájhagyomány minden irománynál – bár az bizonyított – többet ér!

Lovász Pál, Hidas

Hírlap – régen

Mellékelten megküldöm Gárdonyi Géza gondolatait a „Földre néző szem – Intelmek fiaimhoz” című kötet „Újság” fejezetéből. „A könyvtelen népmillióknak a hírlap szállít mindennap új gondolatokat. A hírlap szoktatja őket a betűre, olvasásra. A hírlap mozdítja ki a helyhez kötött embert gondolkodásának kicsided posványából. Azok a hírlap-nyalábok, amelyek hajnalonkint szerteszét szállnak az országba, a szellemi világosságnak kévébe kötött első sugarai.” (…Ezelőtt tíz évvel gondoltam így, amikor még a vörös népboldogítóknak lapjaik nem voltak – 1919.)

H. Ö., Budapest

Gratuláció

Manci Gudmann nagykövet asszonyon keresztül (ha utólag is) ezúton gratulálok a békegalamb-szerető amerikai elnöknek és hadvezetésnek. Bizonyára igen alapos, hosszas és költséges kiképzés során sikerült „hős” katonáikat arra betanítani, hogy havi 1300 dollárért alkalomadtán hogyan lőjék egymás alakulatait. (Iraki háború, ápr. 6) Ez alkalmat felhasználom arra is, hogy – ismét kissé megkésve ugyan – az emlékezetes szeptember 11-i toronydöntő akció kapcsán kifejezzem elismerésemet az amerikai titkosszolgálatnak. A világszerte hírhedt amerikai szolgálatok (karöltve a misztikus és rettegett izraeli Moszaddal) akkor is gyorsan, hiba és fennakadás nélkül működtek. Mint tudjuk, már másnap ismerték az utált, sőt világszerte sokak által gyűlölt globalista jelképek állítólagos lerombolóinak nevét, címét, zokniméretét, telefonját… (Vannak nem kevesen, akik a sok homály miatt azóta is notóriusan „önbetörést” emlegetnek!) Szóval már másnap mindent tudtak. Ez ám a kunszt. Még egyszer: gratulálok.

Kocsis Sándor, Bp

Munkácsy-kép

2001 derekán azt a javaslatot tettem az illetékeseknek, hogy mivel a Magyar Posta most már évente kb. 7000 forint értékben ad ki új bélyeget, adjon ki három blokkot a Munkácsy-trilógia képeivel. Legyen egy-egy blokk alapértéke mondjuk 30 Ft, ami a postát illetné meg, és legyen egy-egy blokkon a felár 150 forint, ami azt jelenti, hogy ha valaki megvásárolja a három blokkot, 540 forintot fizet érte, amiből a kép vásárlására 450 forint jut. Ha a posta a blokkot százezer példányban kiadja, akkor a bevétel 45 millió forint lenne. Igaz, hogy Magyarországon a bélyeggyűjtők száma 30 ezer, de több ismerősömmel is beszélgettem, akik nem bélyeggyűjtők, és azt mondták, ha a kiadás megjelenik, szívesen vesznek belőle. Másrészt a világon több tízezren gyűjtik a festményt ábrázoló bélyegeket és blokkokat, akik szívesen megvásárolnák. Ezenkívül Magyarország imázsát és ismertségét lehetne ezáltal növelni anélkül, hogy erre külön kellene költeni. Időközben megjelent ugyan egy ilyen kis ív 7 ezer példányban, aminek a bevételéből talán valamennyit fordítottak a kép megvásárlására, de ez így nem érte el a célját. Ebben az ügyben a postánál a Kulturális Minisztériumnak kellene eljárni. Az ötlet megvalósításához kérem az illetékesek támogatását.

Bagi István, Debrecen