Képviselőtrükk

Panelszomszédom egy reggel felháborodva mesélte, hogy látta tévén a parlamenti ülést: az ellenzéki padsor teljesen üres volt, bezzeg az MSZP-s dugig. Most bizonyítják, hogy a hivatásuk magaslatán állnak, együtt dolgoznak a néppel, a népért. Előző nap reggel néztem az adást. Az ülésterem kongott az ürességtől. Az ellenzéki felszólalót a „közszolgálati kamera” totálképbe veszi, látjuk az üres sorokat. A képviselő mint Tompa Mihály árva gólyája. A következő, MSZP-s felszólaló köré sürgősen odaül néhány párttag. A tv nem ad totálképet, így az a látszat, hogy sokan vannak. Különösen kirívó egy nevesincs brigádtag, akit eddig sose hallottunk, de többet szerepel, mint bármelyik társa. Előbb azt hittem feltűnési viszketegségben szenved, de aztán rájöttem, az elvtárs az MSZP-frakció hivatásos vattaembere. Naponta 4-5-ször helyet változtat, mindig ahol a felszólaló párttársa van. Megdolgozik a fizetéséért, élénken figyel, bólogat vagy rázza a fejét, s ha az ellenzék kerül szóba összevonja szemöldökét. Mostanában különmunkát is vállal: már az SZDSZ képviselőinek felszólalására is helyezkedik. A cél szentesíti az eszközt? (Minden tetves cél? Minden aljas eszközt?) Kiss Andor, Dunaújváros

Mi a jó?

Mottó: már a gyerekeim erdélyi jövőjét is ellopja Bársony András és Eörsi Mátyás. Április 5-én tárgyalta az „anyaországi” parlament Románia EU-s csatlakozásáért a kötelező, automata kézfelemelést. Bársony András és Eörsi Mátyás lelkes nyálazása Románia csatlakozásáért olyan volt, mintha ők élnének itt, én pedig ott. Nekem ne mondják meg sem Budapestről, sem Bukarestből „magyar” politikai aktivisták, hogy a gyermekeim szempontjából mi a jó. Tudom én azt. Tudom, hogy a neptunos RMDSZ csalfa uralkodóitól és a regnáló komcsiliberósoktól csak egyszerű vállonveregetést fognak kapni jó pénzért – a könnyű elmúlásukhoz. Meg lesz támogatva szülőföldjükön, Erdélyben a magyar haszontalanságuk. Vagy a román asszimilációba, vagy a kitelepülésbe hajszolják őket a ma dőzsölő itthoni és otthoni „magyar” magyarvédő politikusok. Hogy a románokról ne is beszéljek. T. O., Mikháza

Perpetuum mobile

Örkénynek volt ilyen címmel egy csodálatos egypercese egy lágerlakóról, aki zavarodottságában megette a tetűtojásokat és a tetveit abban a hitben, hogy ily módon a kiszívott vére visszakerül a szervezetébe és túléli az egészet. Álmatlanság miatt megnéztem az RTL-en egy film (annak nevezték a műsorújságban) második felét úgy hajnali kettő tájban. Volt öt-hat szereplő, néhány szörny, szeretkeztek, néha megölték egymást, egy pár szörny feltámadt és iszonyú hangzavar volt. Néha váltottak néhány szót is. Ha jól emlékszem ketten happyendeztek is a végén. Mivel vagy húsz éve nem nézek filmet a kereskedelmi csatornákon, letaglózott a dolog. Szex, gyilok és szörnyek – ennyi „történik” manapság ezekben a filmekben? Van is egy javaslatom: egyszerűsítsük és végtelenítsük a dolgot. Egy férfi szeretkezik egy nővel. Jön egy szörny, megöli a férfit (mint erősebb amerikai kutya) és ő szeretkezik a nővel. Jön egy másik nő, megöli a szörnyet, ő szeretkezik az első nővel (másság is legyen). Jön … megöli… szeretkezik…jön, megöli… és így tovább. Másfél óráig. Akkor snitt: szerző, rendező stb., vége. Lehet belőle sorozatot is gyártani, hozzáadva egy kis féltékenységet és intrikát. Akkor odaírják, hogy brazil. Ennyi. Az Örkény-egypercesben a delikvens nem éri meg a reggelt. Emezek viszont elpusztíthatatlanok. De legalább tíz év börtönt megérdemelnének: aki behozta, aki forgalmazza, aki műsorra tűzi stb. És aki megnézi? Dugig lenne minden börtön? De a börtönben is lehet tévézni. Uramatyám! Még sincs megoldás! K. J., Budapest

Gálvölgyi bocskaija

Március 15-e után egy Heti hetesben szidták Schmitt Pált az ünnepi beszédéért. Gálvölgyi megtoldotta: „…és ráadásul zsinóros bocskaiban szónokolt. Volt egy Hofi-műsor egyszer – egyetértettem vele -, ezekről a nevetséges kacagányokról, »mosolyogányokról«”. Gálvölgyi úr, ön „viselettanból” hányast kapott a színművészeti főiskolán? Tudja mi a kacagány? Félvállra, „panyókára” vetett, pánttal összefogott, szőrmével díszített, menteszerű, szép, színes, régi magyar férfiviselet. A 2. világháborúig katonatisztek is viselték, karddal, kesztyűvel díszünnepségeken hordták. A lexikon szerint tatár szó: kucsagán az eredetije, „szőrével kifelé fordított bőrből volt, pajzs helyett a kardcsapások felfogására szolgált”. Férfias vívóink bizonyára tudják értékelni, a mozgásszegény színészek kevésbé. Inkább kinevetik. De a bocskainak aztán semmi köze ehhez. Bocskay István erdélyi fejedelem ruhája divat lett. Elegáns, fekete, zárt, zsinóros kabát és sapka. A sapka gimnáziumok tucatjaiban volt kötelező – még 1949-ben is! A magyar református papok plisszírozott, zsinóros fekete palástja és fekete sapkája is bocskai – egyedül a világon. Bámulják is a fiatal genfi vagy holland kálvinista papok, amikor először látják konferenciákon. (Ők Luther-ruhában, fehérgalléros, sima, fekete egyetemi köpenyben prédikálnak) Nagyon szépnek tartják a magyar papi Bocskai-ruhát. Csak egy magyar színész röhög rajta. A görög díszőrség dús, rövid szoknyában, pomponos cipőben lépked, a skótok kockás szoknyában, az angol testőrök félméteres szőrmekucsmában állnak őrt, az ENSZ ázsiai és afrikai diplomatái hindu köpenyben, kockás fejkendővel jelennek meg a közgyűléseken. Gálvölgyinek volt már elődje, az újabb, 91-ben tervezett, zöld színű Parlament-őr-Bocskay-ruha megjelenésekor Konrád György berohant a Nap TV-be: „Visszatért a Horthy-korszak!” Bocskay a 16. században élt… És a viselet szép. Baj? De hisz az egész RTL meg sem emlékezett március 15-ről. Egész nap amerikai vígjátékokat és krimiket adott. Van még egy olyan ország a világon, ahol a kultuszminiszter megengedné, hogy egy tévécsatorna ne ünnepelje meg a nemzeti ünnepet? Kéri Edit, Budapest

Ne engedje!

Tisztelt főszerkesztő Úr! A Magyar Demokrata április 7-i számának címlapja gyönyörű szép volt, mint ahogy a pápát búcsúztató cikke is. Éppen ezért nagy megrázkódtatás volt számomra a Tóth Gy. László által válogatottak közt a Bolgár György Vágy c. művéből leírt ocsmány, gyomorforgató idézet. Ilyen förtelmet még idézetként sem vagyok hajlandó többet lapjukban olvasni, bár megértem, hogy (a cél szentesíti az eszközt?) azért közölték le, hogy megtudjuk, az állami díjazottak milyen alpári stílusú bunkók. Higgye el, nem vagyok sem prűd, sem ásatag nő, dacára a hetven évemnek. Azonban mégsem akarok többé ilyen éktelenül közönséges dolgot terjeszteni, ugyanis lapjuk előfizetője én vagyok, de a polgári körünk tagjai között továbbadva még öt család olvassa lapjukat. Kérem Önt, többé ne engedje meg az ilyen „idézetek” megjelenését! Vida Attiláné

Vadbarom

Időnként levelet írok az országgyűlés kormánypárti képviselőinek. Az írásaim talán nyersek, de aránylag kulturált hangvételűek. Esetenként választ is kapok, néha (ritkábban) teljesen normálisat, máskor kioktatót, lekezelőt, szemtelent, arrogánsat. Egy „válaszról” írok. A feladója Nagy Mihály volt (Vadbarom, kukac stb.), a dátum március 16. A szövege: „Gratulálok önnek is! Vagy irigy, vagy hülye! Vagy pedig a Fideszhez vonzódik, akkor viszont mindkettő. Üdv.” Aláírás nélkül. Nem vitás, hogy névtelen levél, mert Nagy Mihály nevű képviselő nincs (meg nem választana magának Vadbarom nevet!). Csak kormánypárti képviselő lehet, mert csak nekik címeztem a levelemet, amire a válasz jött. Én, egy nevesincs állampolgár, minden hatalmi eszköz vagy védelem híján bíráló levelet írok egy képviselőcsoportnak, aláírva a nevemet, lakcímmel, hogy azonosítható legyek. Erre kapok egy választ a képviselőcsoport egyik tagjától névtelenül. Neki rendelkezésére áll az országgyűlési képviselők közéleti befolyása, sőt, még a mentelmi jog is. Uraim, találkoztak már ilyen mértékű gyávasággal és aljassággal? Pedig van. Az MSZP-SZDSZ-frakcióban. Pataki László, Bp.