Lendületben

Nézem a pult mögött álló kormányszóvivőt és önfeledten hallgatom, hiszen a híreket nem akárhonnan hozta. Közben akaratlanul is elolvasom: lendületben az ország! Újra elolvasom, újra és újra, már-már másodpercenként mormolom és érzem, közben a fellegekben repdesek. Már nem is érdekel, ki az, aki beszél hozzám, az sem érdekel, hogy mit mond, nem is hallom, mert a tudatom azzal van tele, hogy lendületben van a drága kis hazám. Amikor végre megnyugszom, arra gondolok, vajon mi lenne, ha a pultot egyszer megfordítanák és a szóvivőt szuggerálnák vele, mert akkor biztosan még szebbeket mondana. Megjegyzem – és elnézést, ha nem igaz és csak álmodtam -, Nyugaton nem hülyeségeket írnak ki a pultra, hanem általában azt, hogyan hívják a kormányszóvivőt. Nálunk sem ártana, mert legalább mindenki tudná – mármint az, aki nézi -, hogy ki is szajkózza nekik a kormány azon „axiómáit”, amelyeket általában már másnap cáfolnak. Kónya Béla, Bp.

Felelősség

Mostanában egyre többször próbálom értelmezni a felelősség szót. Sajnos úgy látom, a ma használatos értelmében nem felel meg az általam ismert és eddig általánosan használt jelentésének. Hallom: felelős kormány, felelős miniszterelnök, felelős miniszter " és nem értem. Hogyan lehet az, hogy ha egy kormány, miniszterelnök, miniszter nyilvánvalóan rosszul végzi a munkáját, sőt hatalmas károkat okoz, végre lemondatják, elbocsátják, azután jelentős végkielégítéssel távozik, ráadásul jól fizető állami pozícióba kerül szinte azonnal. Láthatjuk ezt Medgyessy, László Csaba, Draskovics Tibor stb. esetében. Vajon előfordulhat-e bármelyik munkahelyen, hogy azt a dolgozót, aki bizonyítottan kárt okozott, ugyanilyen feltételek mellett bocsátják útjára és helyezik más jövedelmező állásba? Hol van itt az esélyegyenlőség s főleg a törvény előtti egyenlőség? Turcsányi Mária, Bp.

Daráló

Még az átkos végén szorgos kezek indították be a fentebb említett hasznos gépezetet, semmissé téve ezzel a legaljasabbak megismerhetőségét, számonkérhetőségét. Elérkeztünk 2002-be, a furfangos választások évébe. Ekkor következtek be az újra-nem-számlálások, majd az azt követő újabb, sürgős darálás. A bíróság pedig még három év után is azon töpreng, hogy jogos volt-e az akkori rendőri oszlatás gumibottal és fegyverrel, bilincsben, véresen, a hídon és egyebütt. Most újra bekapcsolták ezt az elmés szerkentyűt. Tette ezt Tóth András, darálásügyi államtitkár. Pontosítva: álomtitkár. Ugyanis az ő álmaiban született meg az ötlet, hiszen ami nincs, az nincs. A lehallgatott beszélgetések jegyzőkönyvei így tűntek el pillanatok alatt a semmiben. Részéről-részükről logikus és érthető ez a lépés, de népünk kíváncsibb része hogyan fogja így megtudni, hogy ki lehet az a „nagyember”, a Gyurcsányi, aki képes elsimítani zűrös dolgokat, akár 10-20 milliárdos ügyletről legyen is szó. Mert erről nekünk sejtésünk sincs. Hogyan is lehetne? Pedig sokunkat furdal a kíváncsiság. Ezért kérjük a hatóságot, ha ők is kíváncsiak Gyurcsányi kilétére, erről érdeklődjenek a Kulcsárinál. Ő biztosan tudja. Az érettségi tételek sorsát pedig bízzák Tóth Andrásra. Ő még az ellopásuk előtt időben bedarálja őket. Szakember. Borbély József, Bicske

Kendermag

Nézegettem az interneten ezt a http://www.metazin.hu , Charles Simonyi-s METAZIN-t, amiről azt tartják csinálói, támogatói, partnerei, hogy a lapok lapja és a szemlék szemléje. Neve inkább egy pharmakopéából elkóválygott drogra emlékeztet, mint lapra vagy szemlére. Na, de nem ez a legérdekesebb az egészben, hanem az, hogy támogatója az SZDSZ-es Informatikai és Hírközlési Minisztérium, partnere a Népszabadság online-ja, és cserelinkesei (médiabizniszeli): a Szombat, budapesti zsidó politikai és kulturális folyóirat (internetes is), a marosvásárhelyi Hét, közéleti és kulturális kritikai lap, az ULPIUS-Ház, budapesti könyvkiadó, amely többek között Bolgár György könyveit hajigálja a piacra, és a neptunos RMDSZ Transindex nevű internetes (Index fiúka) figyelemelterelő portálja. Ugye szép kis magyar irodalmi-kulturális hálózat? Ki pénzeli ezeket, miből és honnan, miközben a Kárpát-medencei magyar őslakosság lassacskán kihal saját életteréből és kicserélődik magyarul is beszélő akárkikkel? T. O. Mikháza

Ferike jár

– Add ide szépen a kezecskédet, úgy… a másikat is. No, most tedd a bal lábacskádat előre, majd a jobbat. Úgy van. Ügyes vagy, Ferike. Kilencvenkilenc. Na, még egyszer. Jól van. Száz. – De óvó néni, ez kettő volt, nem száz. – Ferike, ennyi elég. Neked még sok a száz lépés. Majd ha nagyobb leszel. Addig gyakoroljuk ezt a kettőt. – De hát én megígértem a száz lépést, akkor azt meg is kell csinálni. – Ne erősködj, Ferike! Hidd el, a felnőttek ezt jobban tudják. Azt nagyon helyesen tetted, hogy száz lépést ígértél, de azt nem mondtad meg, hogy mennyi idő alatt. És száz lépéshez neked még sok időre van szükséged. – Igaz, időt nem mondtam, de ha nem teszek száz lépést, akkor azzal fognak többen csúfolni, hogy a Viktorka meg tudta volna csinálni. – Csakhogy ő nem ígérte, csak lépegetett, és a kezét se kellett fogni. Nem vagytok egyformák. Na, játsszál a többiekkel! (Ezzel elengedte Ferike kezecskéjét, az meg mindjárt a fenekére is huppant.) Keszthelyi István, Bp.

Melyik Géza?

Bozóki András „kulturális” miniszterünk nyitotta meg az idei Könyvfesztivált. Beszédében elismeréssel szólt a magyarországi könyvhetekről, amelyet Samu Géza kezdeményezésére több évtizede sikeresen rendeznek meg. A baj csak az, hogy Samu Géza, a kitűnő szobrász sok évvel később született, mint amikor Supka Géza irodalomtörténész ötletére először könyvhetet rendeztek. Tekintettel arra, hogy a miniszter nyilván rangon alulinak tartja a Magyar Demokrata olvasását, kérem, hogy valaki világosítsa föl erről. Németh Andor, Bp.

Hol a határ?

Mély felháborodásom miatt ragadtam tollat! Piciny szülőfalum, Csanádapáca (Békés megye) hatalmas ocsmányságok színhelye. A polgármester régi vörös tégla, szavahihetetlen és korrupt. A dec. 5-i népszavazás előtt az erdélyországi Apáca nevű testvértelepülés első embere kérő, könyörgő levelet írt az igenért. Ez a levél mélyen eldugva pihen valahol, ha ugyan még megvan. A polgármester erre föl teliplakátoltatta a helységet nemre buzdító papírokkal. Sőt, sunyi módon olyan helyekre is, ahova csak ő tehetett papírt. Például az átalakítás alatt lévő faluháza belső ablakaira. És elég vastag bőr van a képén ahhoz, hogy egy-két elvtárssal karöltve erdélyi túrát tegyen tavasszal. Itt szeretnék fejet hajtani talán az egyetlen nemzeti érzelmű tanár előtt, aki nap mint nap nagy, igenre buzdító kitűzővel jelent meg a színvörös tantestületben. És akit a polgármester utasított, hogy vegye le! Nem tudom, hol a határ, de ez így nagyon nincs rendben! Gombkötő Tímea, Hódmezővásárhely

Nyomorékan

Az EU-csatlakozást illetően minden elképzelhetővel ijesztgetik, zsarolják a horvátokat, csakhogy Gotovina tábornokot adják ki Hágának, mert szerintük háborús bűnös. Nem zavarja EU-ékat, hogy a szerb agresszióval szemben élethalál harcot vívó horvátok nemigen válogathattak a módszerekben, s ha tudtak, ők is akkorát ütöttek, amekkora az erejükből tellett. Ennek a harcnak az eredményeként tisztelik a horvátok Gotovinát nemzeti hősükként. Ezt az embert kéne kiadniuk Hágának, ahol egy a mérce – Milosevic, Gotovina nekik egyre megy. Gotovinának szerencséje, hogy horvát és nem magyar. Mert képzeljük csak el, ha netán olyan lett volna az EU úri kedve, hogy a csatlakozásunk egyik feltételeként Magyarország adja ki Pongrátz Gergelyt (azóta meghalt, Isten nyugosztalja!), mert 56-ban megölt egy sor oroszt és ávóst, tehát bűnös. Nemzeti hősként illenék tisztelnünk őt, csakhogy a homo hungaricus nem horvát – ennek megfelelően is bántak vele. Aztán jön Hadari sztárjogász – nem ám bocskai „maskarában”, hanem nyakkendősen -, hogy elmagyarázza a dolgokat. Mit nekünk Trianon! Elvagyunk így, nyomorékan is! Még a testvér sem kell, csak a betevő demokrácia meglegyen. Na meg a parlamenti pártjaink, kellően átitatva a másság tiszteletével! Id. Miskolci Ferenc, Nagymaros