Árvita

Az ukrán–orosz gázvita egy politikai pankráció. Az ukránok és az oroszok között semmilyen ellentét, gázvita nincs, nem is lehet, hiszen mindkét állam önellátó gázból és olajból Akkor mi van a háttérben? Ukrajna EU-tag akar lenni: Ha nem veszik föl az EU-ba, akkor nincs gáz, bármikor elzárjuk a gázcsapot. (A lakosságának 60 százaléka szláv, orosz). Oroszország biztonságban akarja érezni magát: tiltakozott és ma is tiltakozik a NATO, USA által Lengyelországba telepítendő rakétaelhárító, atomtöltettel rendelkező ún. önvédelmi rendszer megépítése ellen. Építsétek meg, de akkor nincs gáz, olaj, áram stb. Ez Oroszország békés, gázos üzenete. Az oroszoknak igazuk van. Mi keresnivalója van az USA-nak, NATO-nak az orosz határoktól alig 100-150 kilométernyi távolságban. Emlékezzünk csak az 1961–62-es kubai válságra, amikor az oroszok telepítettek Kubába rakétákat. Majdnem atomháború lett belőle! Vajon érdemes kockáztatni az újabb atomháború lehetőségét? Oroszország békés szándékát (senkit nem fenyeget) érdemes lenne elfogadni. Különben bármikor elzárhatják az életet biztosító csapokat. (Oroszország lakosságának 65-70 százaléka szláv, orosz, a testvérek ritkán folytatnak egymás ellen vérre menő harcot, háborút.) Ne tegyék kockára több milliárd ember életét, az állatvilág, a növényvilág kipusztulásának lehetőségét, azaz a földi élet megszűnését.

Simon Béla, Nyíregyháza

Emeregy – szomorodj!

A szívemből szól Sobor Antal író Naplójegyzetek című kötetében: „Mert mi is hiányzik reggelente? Bizony, a Kossuth-nóta refrénje, a Kossuth rádió több mint fél évszázados szignálja, drága szünetjele, amely napestig röpítette a muzsika szárnyán országgá-világgá, hogy »Éljen a magyar szabadság, éljen a haza.«” És mi van helyette? Harsány, hergelő elektromos szignálok, emeregyezés, életidegen szerkesztés. Ki nyer ma helyett „véleményműsor”, túlnyomórészt érdektelen hangjátékok, pöntyögő, éneklő, saját hangjába szerelmes fruskák, akik tudnak „médiául” (gondolják ők), de magyarul kevésbé. A népzenei műsor a világ népzenéje lett. (Kíváncsi vagyok, egy görög, spanyol, mongol népzenei műsorban van-e ennyi magyar népdal? A jó ebédhez sem nóta szól, hanem a dumaszínház sztárjai vulgáris poénkodása – „feljavítva” egy műfogsorragasztó reklámjával. És nem jobb a helyzet a két másik közszolgálati adóval sem. Ezeket a csatornákat az új vezetés megpróbálta korszerűvé tenni, az egyre fogyatkozó hallgatóságot megtartani. Arra nem gondoltak, hogy az a 40–70 év közötti, átlagon felüli műveltségű réteg nem azért fogy, mert „átteker” a kereskedelmikre, hanem mert vészes sebességgel kihal, és újak nem lépnek a helyébe – köszönhetően azoknak a hasonlóan gondolkozó „szakembereknek”, akik a jelenlegi politikai, gazdasági életet és a kultúra többi területét irányítják.

Fecske Olivér, Székesfehérvár

Csomagolás

Házi jellegű kolbászt vettünk, aminek a készítőjét ismerem, és elárulta nekem, mennyiért is veszik meg tőle kilónként, hogy mondjuk a Fehérvári úti piacon a népnek eladogassák. Számításom szerint az eladási árára rákapálnak plusz 57%-ot. Nem kételkedem, hiszen a fuvar, a tárolás, a rezsi, a csomagolópapír stb. költségei rárakódnak, de azt a jámbor vevő joggal hiheti, hogy minden felszámított költség csak olyan, ami a jogtalan haszonszerzés fogalmát még hírből sem ismeri. Nem is kételkedtünk a kolbász árában. Amikor azonban otthon ellenőriztük, kisült, hogy 569 gr. kolbászért 44 forinttal fizettünk többet. Az eladó ugyanis volt kedves és „kolbászáron” eladta nekünk a csomagolópapírt is. Zabáld meg ezt is, gondolhatta a jó üzlet reményében magában vihogva. Persze nem örülök, mert csak cirka 0,1 m2-et adott nekünk, holott legalább 0,4 m2 csomagolópapír járt volna (persze csomagolás nélkül) a 44 forintért. Nem is merek arra gondolni, hogy mennyivel vágott volna át, ha mondjuk tobzódunk és veszünk még két-három kiló libamájat is. Vajon hol tespednek a rendszerint lényegtelen dolgokra „árgus” szemekkel figyelő fogyasztóvédelmisek, vagy az APEH-ellenőrök, hogy évek óta képtelenek a csomagolópapír illegális eladásának felszámolására? Erre nem érnek rá. Most meg pláne nem, hiszen készülnek a naponta standolni nem akaródzó kocsmárosok megregulázására.

Kónya Béla, Budapest

Mese, mese, meskete

Van egy mesemondónk, akit nem Lajosnak, hanem Ferencnek hívnak. Mesélt ez a Ferenc egykor egy megtalált gyermekről, aki tisztázatlan körülmények között felkerült Budapestre, csodával határos módon fel a Rózsadombra, és ott valaki – nem tudni még, hogy ki – megtalálta. Így a kislány nem került a gonosz mostoha kezébe, hanem vissza az édesanyjához és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Most hallottunk egy új mesét Ámitól, ugyancsak egy kislányról, akinek az iskolájában a gyerekek zsidóznak és cigányoznak. De ez a kislány példamutatóan viselkedett. Sorsközösséget vállalt. Közölte, ha azt mondod, hogy zsidó, én is zsidó vagyok, ha azt, hogy cigány, én is cigány vagyok (és zsidó). Ha van a mesének tanulsága, és miért ne lenne, úgy a jövőben minden gyermeknek és felnőttnek így kell viselkednie, mert, hallj csodát, abban az iskolában megszűnt az antiszemitizmus és a rasszizmus. Persze azt még nem tudom, miért sértés, ha valakit néven neveznek, de egyszer ezt is elmeséli a nagy mesemondó. Azt viszont már tudjuk, hogy minden mese légből kapott!

Czető Lászlóné, Bp.

Sürgősen

Magyarországon az általános pénzügyi és gazdasági válság sajátosan sok részterületi válságból tevődik össze. A két fő krízisen kívül nálunk a morális válságnak a súlyos tünetei is megtalálhatók. Az alábbiakban felsorolt válságlista nem teljes, és az egyes válságterületek között némi átfedés is van. A hazánkat érintő válságterületek ábécé sorrendben: adósság, bizalmi, családi, demográfiai, egészségügyi, erkölcsi, élelmiszer, érték, fizetési, foglalkoztatási, gáz, hitel, identitás, ipari, közlekedési, lelki, megélhetési, mezőgazdasági, nevelési, oktatási, ökológiai, önkormányzati, politikai, termelési, világnézeti. A közelmúltban a miniszterelnök nyomatékosan kijelentette: pokoli évek következnek. Azt persze nem vallotta be, hogy a mi poklunknak ő a főördöge. Fauszt Mefisztója hozzá képest tűzifáért kifutó inas volna. Magyarország az EU tagországainak a sereghajtója, de a válságokban éllovasa. A válságok sújtotta magyarság nem egészen önhibájából került ebbe a helyzetbe. Hazánkban az érhetetlenül újra és újra hatalomba került szocialista–liberális kormányok a „minél rosszabb, annál jobb” elvet nagy hatékonysággal alkalmazhatták. Hogy az évek óta fennálló válságjelenségekkel szemben nemzetünk ellenállása volt kevés, vagy a tűréshatára volt nagy, erről lehetne vitatkozni. Arról viszont nem lehet vitát nyitni, hogy ebből az állapotból az ország népét sürgősen talpra kell állítani. Gigászi munka vár a soron következő kormányra (ha az nemzeti lesz), és a válságoktól elcsigázott népünkre. Más alternatíva nincs, ha fenn akarunk maradni!

Tégen László, Nagymaros