Mármint: manapság minél több embernek nincs munkája, annál nagyobb lesz a munka megbecsülése azoknál, akiket még nem rúgtak ki a munkahelyéről. Aztán az ideiglenes miniszterelnök szól: országunk újra a kelet-európai országok élmezőnyének tagja lehet. Ezt a futóversenyt nehéz lesz megnyerni, ha az ország első embere 1 évben, 1 kormányban és 1 forintban gondolkodik. Aztán az ígéretek: a hitelek kamatait többé nem emelhetik önkényesen. A kilakoltatottak pedig költözzenek az MSZP székházába? A füzetke lapjainak alján ez áll: MSZP Tesszük, amit tenni kell! Sajnos a szocialista–liberális kormányok nyolc évig nem azt tették, amit nyolc évvel ezelőtt ígértek. Az MSZP maga a válság. Jó hogy most nem azt mondják: azért tettek mindent tönkre, hogy most legyen mit javítani. A brosúra hátsó borítóján bővebb tájékoztatást is kilátásba helyeznek, ha a kérdező kiadja a hozzáférhetőségének adatait. Számomra nem volt annyira meggyőző a tájékoztatójuk, így a további részletek megismerésétől eltekintek!

Tégen László Nagymaros

Szórólap-álmodozás

Tisztelt Választópolgár! Tájékoztatjuk Önt, hogy az ország siralmas gazdasági helyzetére való tekintettel az esedékes választási kampány elmarad. A nemzet sorsa iránti felelősségérzettől vezérelve arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem fogunk sok milliárdot kidobni az ablakon az Ön hülyítésére, ámítására, bepalizására. Annyi a gond, a megoldandó probléma hazánkban, hogy felelőtlenség lenne az állampolgárok pénzét baromságokra (plakátok, médiareklámok, nagygyűlések, kampánykörutak) pocsékolni. Találhatunk ennek a pénznek számtalan, nemes és hasznos célra történő felhasználási lehetőséget. Ráadásul nem is annyit szoktunk elkölteni, amennyi törvényesen szabadna, illetve amennyit bevallunk, ezért aztán most az ÁSZ, illetve az APEH vizsgálódásaitól sem kell majd rettegnünk. Tulajdonképpen nekünk is jobb lesz így. Mivel pártjaink állandó médiaszereplésükkel úgyis ott vannak az ön mindennapjaiban, és az elmúlt 20 évben a már hatalmon lévő pártok tevékenységének hatásait a saját bőrén érezhette, így teljesen feleslegesnek ítéltük, hogy kialakult véleményét álságos ígéretekkel, esetleg sunyi hazudozásokkal befolyásoljuk. Még bedőlnének valamely hangzatos handabandázásnak. Ennek a veszélyét viszont evvel a döntésünkkel teljességgel kizárhatjuk. Kérjük, hogy elhatározásunkat méltányos megértéssel fogadni szíveskedjen. Tisztelettel: pártelnökök s. k.

Keszthelyi István, Bp.

Nem irigylem…

Érdeklődéssel olvastam a Demokrata 48. számában egy riportot Kállai Sándorral, Miskolc szocialista polgármesterével. Meg kell mondanom sok tekintetben meglepően reálisabban látja a sajóbábonyi esettel kapcsolatban a hazai cigánykérdést, mint álszent párttársai és a liberális kozmopoliták. Ám egy mondatára szeretnék reflektálni: Egyik oldalon ott a nyomorban élő cigány ember, akinek sír a gyereke, mert éhes, s aki ezért bármi áron előteremti a betevőt – mondta. Szent István királyunk egyik legfőbb cselekedetének tudják be, hogy integrálta a magyarságot a művelt Nyugathoz, Európához… A cigányság mintegy 500-600 éve él a Kárpát-medencében és mihez alkalmazkodott? Megtartották öntörvényű életmódjukat, viselkedésüket, életfelfogásukat. A ma cigány embere kesereg, hogy nem kap munkát. Hány főiskolát, egyetemet végzett magyar fiatal van jelenleg munka nélkül? A cigányság általában képzetlen, legjobb esetben is csak érettségije van. Ennyivel a magyar ember sem jut sokra. Ötszáz-hatszáz évük volt, hogy integrálódjanak a magyarsághoz. Ez az idő megmutatta, hogy képtelenek az alkalmazkodásra, így a kormány a látástól vakulásig dolgozó magyarok adóforintjaiból milliárdokat költ rájuk, ami lyukas vödörbe öntött víz. A sok gyerek csak fokozza szegénységüket: a leszakadásukat. Végre jó lenne, ha készülne egy valós tényeken alapuló szociális és gazdasági felmérés a hazai cigányságról: mennyien vannak, mit tesznek be a közösbe (adófizetés) és mit vesznek ki onnan a legkülönfélébb jogcímeken. És ki fedezi és mennyiért az egészségügyi ellátásukat? És cselekvési programot kell készíteni a felzárkóztatásukhoz, amit minden aktuális kormány meg is kísérel minden látható eredmény nélkül. Nem irigylem e tekintetben az eljövendő Fidesz-kormányt sem. Nagyobb szigorra mindenképpen szükség lesz.

Magyar Zoltán, Nagymaros

Baromság

Néhány mostanában napvilágot látott hír alapján kíváncsi vagyok, mikor javasolja valamelyik magyar EU-képviselő a brüsszeli bürokráciának, hogy hálaadó istentiszteletet tartsanak és kérjenek bocsánatot Zrínyitől, Hunyaditól és egyáltalán a magyaroktól, amiért vérüket hullatták és tengernyi emberáldozatot hoztak a törökök elleni harcban. Ha annak idején van egy kis eszünk, akkor azt mondjuk a töröknek, díszsorfalat állunk nektek nyugatig, csak bennünket hagyjatok békén. Ehelyett küzdöttünk ellenük és védtük a Nyugatot, így volt idejük és lehetőségük fejődni. Napjainkban a török, az iszlám világ hadseregek nélkül vonul be Európába (Németország: 3 millió muszlim, Svájc 3-400 ezer stb.) Csendesen bekebelezik a hajdanvolt keresztény Európát. S az egész nagy, vízfejű EU-ban is azon igyekeznek, hogy Amerikához hasonlóan Európából is egy zagyva, vegyes népességet hozzanak létre?… Az lesz majd csak a szép világ, ha ezek a brüsszeli barmok Törökországot is felveszik az EU-ba! Bekövetkezik az emberiség bábeli tragédiája, a kultúrák zűrzavara… A délszláv háború idején az etnikai arányok megváltoztatása ellen protestáltak a hivatalos politikusok. A balkáni és arab világ európai térnyerése minek nevezhető? (Hiszen már az EU-dokumentumban sem merték Európa keresztény gyökereit megemlíteni… Sokat mond ez a gondolkodó embernek!) Európa, sajnos, mára lassan mindennek nevezhető, csak éppen kereszténynek nem A szovjet internacionalizmus után azt hittük, nagyobb baromságot már nem találhatnak ki. Úgy látszik azonban, Európa jelenlegi vezetői még azon is képesek túltenni!

Müller Géza, Bp.

Megérkeztünk!

Basescu az utóbbi 20 év legjobb Ceausescuja, talán ezért rajonganak érte az RMDSZ-es magyarok A kalózkapitány úgy csempészi vissza e tájakra az egypártrendszert és a totalitarizmust, hogy azt a nagyvonalú EU észre se veszi, csak miután kész helyzet elé lesz állítva. Az erdélyi magyar „vezetők” ehhez társszerzők, mint ahogy 1944 közelében is, magyar távolságban és oláh közelségben voltak. A kalózkapitány okos és ravasz oláh ember: Oláhiában, az oláh diktatúrát az erdélyi magyarok segítségével fejleszti tovább. Boc miniszterelnök helyettességet adott Markó Bélának, az egyfajta XXI. századi Fazekas Lajosnak. Az oláhiai rendbehozhatatlan egészségügyet a nem orvos, Cseke Attila Zoltánra bízta. Az oláh kultúrát, ami nincs, Kelemetlen Humorka hatáskörébe lökte, hogy babráljon el vele. Az oláh környezetvédelmet Borbély (Frizér) Vaszira bízta, akinek miniszteri uralkodása alatt be szeretné ciánozni a nyugati szomszédait, hogy biztonságban legyen és lophassa az erdélyi aranyat és ezüstöt. Borbély oláh helytartása alatt Erdélyben, atomerőművet (Csernobilt) szeretne telepíteni a Kárpát-medencei magyarok egy részének szülőföldjére, veszélyeztetésük érdekében.

TO., Mikháza

Még a padok is…

Székelyföldön söprik kifelé a magyar nemzetiségű hivatalnokokat. Új, hagymakupolás templomokból lassan minden dák családra esik egy (sanos nem a fejükre!). Szép képet látok a kolozsvári Cluj-Napoca közepéről, minden homogén nemzetállami színekben pompázik. Mátyás király (de Hunedoara) szobra és egy félénk EU-s lobogó elmerül a nemzetállami tengerben. Még a padok is talpig nemzetállami identitásban. És az egyikre valaki ráült! Hát ezt azért nem kellett volna! Hogy valaki a fenekét tegye oda! Kicsit odébb hasonlóan dekorált szeméttartó. No, ez már stílusosabb! (Restellem, de a házi kedvenc sétája jutott eszembe. Naponta kétszer kell megállni vele minden pontnál, a „felségjelzés” állandó ellenőrzése, megújítása, biztosítása végett.)

K. O., Szolnok

Édes(-bús) anyanyelvünk

Suchman Tamás a szocialisták műveltségi versenyének győztese a Magyar Kultúra Napján valami tervről beszélvén így szólt a televízióban: „Ez így fog lenni”. S nehogy valaki azt gondolja, hogy véletlen baki történt, nemsokára újra megnyugtatta a nézőket, hogy a pécsi Széchenyi tér időben „kész fog lenni”. Megboldogult alsótagozatos nyelvtantanárom jutott eszembe, aki ha ilyet hallott, ráripakodott az elkövetőre: Persze, kis tökéletlen! A macska meg fel van mászva a fára! Távol áll tőlem, hogy Suchmant kioktassam a magyar nyelv szabályaira, de a pártja rádöbbenhetne, ha ezt az embert odaengedi, ahol kultúráról van szó, a maradék hitelét is elveszíti. Talán meg kellene magyarázniuk ízes beszédű elvtársuknak, hogy kifogástalan megjelenése és ápolt frizurája ellenére sem alkalmas minden feladatra. Még akkor sem, ha a pártja és a fuvarosszövetség jóvoltából fel van kapaszkodva az uborkafára.

M. S., Miskolc