Levelezés 2012/45.
Más nemzeti érzelmű, magas színvonalú napilapok, hetilapok is „műsorra tűzték” a kérdést, amely érthető is, mivel az ügy különösképpen sürgető jellegű. Amihez hozzá szeretnék szólni, az nem más, mint a gyermekvállalás, demográfiai mutatóink kérdése. Ez alkalommal egy másik szemszögből… Mindannyian tudjuk, mekkora permanens probléma a magyarság fogyása. Ennek lehetséges okairól a közelmúltban rengeteget hallottunk. Szinglik, a szülés tologatása illetve minél későbbre halasztása, karrier és család összeegyeztethetetlensége, részmunkaidős állások hiánya, tervezett és megszületett gyermekeink száma és az anyagi helyzet kapcsolata stb. (pro és kontra vélemények.) Három királylány, három Királyfi-mozgalom. Sajnálatos és számomra érthetetlen módon minden elemzés kifelejtette a képből az Apukákat, illetve a LEENDŐ Családapákat. Meg kell mondjam, egyes cikkeikkel munkásságuk alatt első ízben mérhetetlen csalódást okoztak, amikor a nőket – úgy általánosságban – fedik meg azért, mert nem szülnek.. Nem szülnek eleget, vagy – más fórumokon halljuk naponta- nem kezdik elég korán, ezért kicsúsznak az időből és jóval kevesebb gyermeket hoznak a világra a tervezettnél/optimálisnál, biológiai okokból.. Az az utópisztikus érzése támad az embernek, mintha a gyermekvállalásnak ez az – egyébként számomra természetes és áldásos – felelőssége csak kizárólag ránk, a mai magyar nőtársadalomra hárulna. A demográfiai mutatók javulásához, a népességfogyás megakadályozásához, vagy legalább a szinten tartáshoz valóban szülni kell nekünk nőknek, ezt senki nem vitatja. De szeretném tiszteletteljesen megkérdezni, hol vannak ehhez a felelősségteljes, érett és családcentrikus Apukajelöltek? Elgondolkodtak már azon, tessék mondani, hogy miért nem szülnek a nők? Nem csak rajtunk harmincas – urambocsá kora negyvenes – nőkön kellene állandóan és heves indulatokkal számon kérni ezt a kérdést és az úgynevezett „szingliket” ostorozni. Senki sem önszántából megy szinglinek, ez csak egy divatos elkendőző kifejezése a Magánynak és a Társtalanságnak, így nagybetűvel. Rengeteg gyermektelen nő nem a saját akaratából rontja a statisztikát, nem karrierista és korántsem önző, hanem egész egyszerűen hosszas keresés, próbálkozás után sem talál senkit, akivel családot alapíthatna! A gyermeket/családot nem vállaló harmincas-negyvenes-ötvenes független férfiakról miért nem készül statisztika? Őket miért nem vonja senki felelősségre, hogy nem járulnak hozzá a társadalom egyensúlyának a fenntartásához? Mint mindenhol, itt is kettőn áll a vásár.. Vagy netán elvárható egy nőtől, hogy saját szakállára – például alternatív fogantatási módszerek segítségével- váljék anyává, azaz jobb híján Egyedülálló Anyává? Esetleg örökbe fogadjon és aztán egyedül küszködjön a mai egzisztenciális viszonyok között?? Én nem így gondolom. A Családot nem véletlenül találták ki. A gyermek akkor a legboldogabb, ha stabil hátországa van Anyukával és Apukával. Úgy vélem, a fent felvetett problémakör nem csupán érintőleges, marginális ügy 2012 Magyarországán és meglehetősen sok kérdést vet fel. Szeretném javasolni a téma alaposabb elemzését, feltérképezését társadalmi és egyéb szinteken, mivel rengeteg embert érint szerte az országban.
H. K., e-mail
Tukacsok 2.
(Folytatás az előző számból)
„Orbán semmilyen fontos kérdésben nem ért el áttörést Merkel kancellárral folytatott megbeszélései során!” – kritizálja most Tukacs a német út eredményét. Ezt megelőzőleg pártelnökével vállvetve követelte az IMF-el való megállapodást, és jóformán egy mondaton belül a pedagógusok béremelését. Mintha nem tudnák: Brüsszel (és Merkel) most pont a fizetések, nyugdíjak és kedvezmények csökkentését követeli a kormánytól. (Minden kormánytól.) Brüsszel nélkül pedig nincs IMF-megállapodás. Az MSZP követelésiben az egyik tehát kizárja a másikat. Ennél érdekesebb a pedagógusok fizetésemelésével kapcsolatos állásfoglalása egy stúdióbeszélgetésben: Adja el a kormány a nemrég megszerzett Mol-részvényeket, ne akarjon jövőt építeni sportlétesítményekkel és stadionokkal, ne adósságfizetésre/csökkentésre fordítsa a pénzt, hanem adja oda, ahol szükség van. Márpedig mindenhol szükség van, mert Tukacsék olyan csodazsákot hagytak ránk, amelyik nemcsak üres, de likas is, mint a rosta, és minden javunkat azonnal magába szíva, s már folyatja is szanaszét. Tukacs szavai nyomán rajokban jönnek elő a horni, kunczei, kókai, veresi, gyurcsányi, bajnai, podoláki arcok, hátterükben az elajándékozott iparágak, reptér, Malév, kereskedelmi központ, MÁV-Cargo, alföldi földgázvagyon a tározókkal együtt, s a bankokon keresztül kifolyatott/kifolyó ezermilliárdok, kézen fogva a devizaadósok most elfolyó ezermilliárdjaival. Adjuk el, osszuk és szórjuk szét, zabáljuk meg, és vegyünk fel kölcsönt. Ez az MSZDSZP egyetlen partitúrája, csak ebből tud játszani. Akármilyen arcot húznak elő a cilinderből, ez van mögötte. Még van időnk visszaemlékezni és gondolkodni!
Májer Gábor, e-mail
Vörös zöldbárók
Nézem a parlamenti közvetítést a földtörvény vitájáról. Érvek és ellenérvek csatáznak. A szocialista Gőgös Zoltán vörös fejjel magyaráz, pedig az ő kormányuk idején csak a nagybirtokok érdekeit tartották szem előtt. Az MSZP-s Gúr Nándor pedig majd megszakad, úgy védi a kommunista téeszelnökökből lett zöldbárók érdekeit. Szerintük nincs is nagybirtok Magyarországon, de akkor meg miért féltik az új földtörvénytől a nagygazdaságokat? Ángyán József szerint meg nem is a kis gazdálkodásoknak kedvez a tervezet. Nagy hévvel beszél a nadrágszíjparcellák érdekében. Nekem mind a kettő túlzásnak tűnik. Fazekas Sándor a közelmúltban azt mondta, az agrárközéposztály megerősítése a cél. Most a parlamenti vitában a fideszes Győrffy Balázs azt is kijelentette, hogy esélyt kell adni a kicsiknek, hogy közepes gazdaságokká növekedhessenek. A nagyok úgyis boldogulnak, mondja a kormány és a szakminiszter. Ez rokonszenves gondolat, kiegyensúlyozottabb, mint a „külön utas”, és sértődöttnek tűnő Ángyán József, aki minden átmenet nélkül széttrancsírozná a mezőgazdaságot. Úgy tűnik, mintha a két túlzás satujába került volna az egész javaslat. A természetes fejlődést én inkább az arany középútban látom. Az LMP szintén bírálja a kormányt, de még gumicsizmát sem láttak. A Magyar Demokratában írta nemrégen Vass Krisztián: „Az LMP kívül zöld, belül meg vörös, az MSZP meg kívül vörös, belül zöldbáró.” Bizony együtt tartottak előadást az LMP-szakpolitikus és a szélsőséges baloldali José Bové.
M. P, Budapest
MLM-őrület 1.
A játékgépek betiltásával mélységesen egyetértve egy másik – a szegény emberek pénzét kicsaló –, a társadalomra káros rendszerre szeretném felhívni a figyelmet. A többszintű értékesítés (MLM) és a piramisjáték közötti legfőbb (és talán egyetlen jelentős) különbség, hogy utóbbi törvénytelen, míg előbbi törvényes keretek között működik. Ami persze nem jelenti azt, hogy helyes, etikus, hasznos, jó (vö. jogszolgáltatás vs. igazságszolgáltatás). Bizonyára a legtöbb olvasót próbálták már beszervezni több ilyen jellegű szervezetbe mézes-mázos marketingpropagandákkal, miszerint bolond, aki csekély fizetésért magát megfeszítve a főnökei meggazdagodásáért dolgozik, miközben az adott MLM-cég keretei között kényelmes munkatempóban milliomos is lehet, sőt individuálisan is kiteljesedhet. Az elveik szépek (minőségi élet, önmagam ura vagyok, az elégedett vevő továbbajánlja a terméket stb.), a marketing kitűnő, csupán a tényekkel van gond, miszerint az MLM-rendszerekhez csatlakozók 95 százaléka azt is elveszíti, amit ráköltött (egyesek kölcsönt is képesek felvenni), és csupán 1 százalék alatt van azoknak a száma, akik meggazdagodnak vagy legalább megélnek az ilyen jellegű munkából. A többi jó esetben nem zálogosította el a házát, csupán megspórolt pénzét pazarolta el a csábító gazdagság reményében. Az 1 százalék a többi 99 százalék pénzéből, keserves munkájából és hiszékenységéből gazdagszik meg. Amíg eredeti munkahelyén kapta kevéske fizetését, addig az MLM-cégben akár napi 12 órákat is „dolgozhat”. A munkán azt kell érteni, hogy ismerőseire próbálja meg rásózni az adott cég termékeit, illetve próbálja meggyőzni őket arról, hogy csatlakozzanak a céghez. Emberi kapcsolatai megromlanak, pénzt nem keres, vagy csak nagyon keveset. (Folytatás a következő számban)
H. Tamás, Budapest
Trükk
Sokan felteszik a kérdést, hogyan regnálhatott a leváltott kormányzat. Politológusok garmada (jobbról-balról) bizonyította politikai tisztánlátását, pedig a megoldás a józan paraszti ész szerint kézenfekvő. A hét főbűn közül hatot is elvállalva az irigységet a népre bízta. Magyaroknál mákony, mindent elvakító tulajdonság! Az elme, a tudás degradálódott. Elég a „szomszéd tehene” effektus, és máris elvonja a többi főbűnről a figyelmet. Rendet teremteni zűrzavarban lehetetlen, a felfordulás az újraválasztás garanciája! A szavazók pedig a többi bűn mellett úgy elszaladnak, mint mellettük az élet!!
Pusztai Endre, e-mail
Derengés
Ki viszi át nyelvünket a túlsó partra? (Az írók?) „Jelenleg a ló másik oldalán vagyok” – olvastam valahol egy népszerű mai magyar írónővel készített interjúban. Mit keres szegény feje a ló másik oldalán? Semmit se, csak felderengett benne az a szép és érzékletes népi mondás, hogy valaki átesik a ló túlsó oldalára, és ezzel szerette volna érzékeltetni a helyzetét s egyben ékíteni a stílusát. Hát nem sikerült neki. Hogy átesik a ló túlsó oldalára, ezt arra az emberre mondják, aki végletes vagy szélsőséges véleményét, magatartását hirtelen az ellenkezőjére változtatja. Nem pedig arra, aki valahol tartózkodik. Mert nem az a fontos, hogy hol van, hanem hogy átesett. Ha nem az az állítmány, hogy „átesik”, akkor az egész szétesik. Felderengett tehát neki a mondás: megjelent a ló és az oldala is, de az átesés már nem. Így viszont „megsántult a ló” (mind a négy lábára). A mondásban szereplő együgyű magyar lónak egyébként csak innenső meg túlsó oldala van, másik oldala nemigen. Az emberben manapság sajnos már csak fel-felderengenek a régi jó kifejezések, szófordulatok, mondások, mert a nagy rohanásban, időszűkében nemigen telik többre. Reménykedjünk abban, hogy ez csak az interjúra vonatkozik, s abban, hogy ha kiváló írónőnk regényt ír, akkor jobban utánanéz a derengéseknek.
K. J., Budapest
Optimizmus
Két ember nézett át a börtön rácsain, az egyik a sarat, a másik a csillagokat látta. Ilyen csillagokat látó ember volt Ronald Reagan, akinek oroszlánrésze volta Szovjet Birodalom felszámolásában, annak ellenére, hogy ő csak egy „együgyű cowboynak” számított (legalábbis ezt próbálták róla elhitetni), aki nem érti meg a dolgok lényegét, hiszen „tudott”, hogy a világ dolgait csakis az (ál)baloldali értelmiségiek, „filozófusok”, szocialisták és kommunisták értik meg igazán. Reaganhez hasonló ember Orbán Viktor is, aki Reaganhez hasonló ellenszélben, a leggaládabb hazug támadások pergőtüzében kénytelen az ország hajóját kormányozni, s ha reálpolitikusként bizonyos helyzetekben sajnos néha meg is kell alkudnia, mégis céltudatosan, rendíthetetlenül halad előre, egy szebb, igazabb, boldogabb magyar jövő eljövetele érdekében.
Cséry Miklós, Budapest