A lebontott és sarkaiból kifordított oktatási rendszerről. A szétturkált egészségügyről, melynek szalmazsákjaiba fészkelték bele kis páncélszekrénykéiket, miközben küszöbönként 300 forintokat sarcoltak ki tőlünk. Sukorót, a szuverenitásba való beleszólás mintáját. Említeni kell az eltűnt nemzeti vagyont, az egekbe ugrott adóságot, a csődbe vitt országot, a minden erőt elszívó fővárost, melyben minden lerohadt és semmi sem készült el. Az eltüntetett nyugdíjakat, kontra folyamatosan emelt közműdíjakkal. Az elsíbolt köz és parkolási pénzeket. Az egészséges emberek korai nyugdíjazási és visszafoglalkoztatási rendszerét. A panamákat, melyek ügyében Zoltai Gusztávhoz kellett telefonálni, ha valami ügyben nem lehetett nyugodtan izélni meg hogyishívjákolni. A bíróság tendenciózus libikókázását a fékek és ellensúlyok rendszerében, mely tornamutatvánnyal a szent szólásszabadság jegyében büntették az elnémulni nem akaró nemzeti érzelmű újságírókat. Beszélni kell az angyalcsinálókról, akik tehetséges fiatalok találmányait abortálták el úgy, hogy az innovációs kitörési lehetőségeinket átkényszerítették idegen országokba. A rendszeres és bevett sarcokról a távfűtő műveknél, közlekedési vállalatoknál. Az egymással versengő sportágakká vált olcsó eladások utáni horribilis összegekért bérelt székházakról, a haveri alkalmazások utáni szerződésbontással járó csillagászati végkielégítésekről, és egymás jó embereinek zsíros szerződésekkel történt kitöméséről. Ugyancsak a tömött libák, megépített hidak és épületek után járó anyag és munkadíjak eltüntetéséről. Az egész ócska, rohadt, állami pénzekkel kistafírozott maffiavilágról, melyben a fővárosban egyetlen szavazás erejéig kooptáltak százezrekért egy III/III-ast, és röhögték ki a valutaadósságba kergetetteket mondván: Mit gondoltok? Tudjátok meg, hogy nincsen ingyen ebéd! Ha nem tetszik, húzzatok el innen. Sosem elég ezeket újra és újra felsorolni.

Májer Gábor, e-mail

Vasútvonalfejlesztés 1.

(Miskolc – Tiszaújváros – Debrecen vonal)

Régi, az I. Világháború előtti (1912. évi) vasútvonal-építési tervnek mai változatáról van szó. Akkor Nagyvárad – Debrecen – Miskolc – (Kassa) vasúti összekötését tervezték. A megvalósítást a háború és Trianon elseperte!… Tiszaújváros alapításával és naggyá fejlesztésével, valamint a Tiszaszederkény–Polgár közötti Tisza-híd megépítésével ez a lehetőség ma is megvan. 1948-ban a Tisza-hidat nemcsak a 35. sz. főútvonal átvezetése érdekében építettük meg, hanem ikerhídfőkkel- és pillérekkel, hogy a vasutat is egykor majd átvezethessük itt. Ez a javasolt vasútépítési terv tartalmazná Tiszaújváros – Polgár (Újtikos) közötti 9 km hosszú új vasútvonalszakaszt a Tiszán, a vasúti híd acélszerkezetén át. Polgár város északi vasútállomását és 25 km hosszan a Polgár–Tiszadob–Tiszalök közötti Gyurcsány-kormány által meggondolatlanul szüneteltetett vasúti mellékvonal forgalmának helyreállítását tenné szükségessé. A későbbi beruházási ütemben kerülne sor Polgár–Tiszalök között pályafelújítására, valamint Tiszalök–Görögszállás és Tiszaújváros–Polgár–Tiszalök–Debrecen között meglévő vasútvonalak villamosítására. A beruházás első üteme mai árszinten kb. 10 milliárd Ft, azaz 33 millió euró lenne. Miskolc–Tokaj–Nyíregyháza–Debrecen között a vasúti fővonal 137 km. Miskolc–Tiszaújváros–Tiszadob–Tiszalök–Debrecen nagyállomás között a vasútvonal hossza 135 km, tehát a tiszaújvárosi átkelés 2 km-rel lenne rövidebb, mint Nyíregyházán át. Aki Debrecenből tovább akar utazni más vonalakon, az Debrecen nagyállomásig utazzon. Aki azonban csak Debrecenbe akar eljutni, annak elég Debrecen-Tócóvölgy állomásig utazni, amely vonalnak a hossza 129 km lenne, tehát 8 km-rel rövidebb, mint Nyíregyházán át.

(Folytatása a következő számban.)

Hábel György, Budapest

A filozófia örök

Rájöttem arra, hogy a korlátoltságnak nincsenek korlátai. Törzshelyemen tartózkodva tapasztaltam fenti megállapításom igazolását. Egy igencsak nyugdíjasnak látszó matróna viharzott be ajkai közt koránt sem elfojtott szitkokkal. Miniszterelnökünk kisebbségi mivoltát hangsúlyozva, a rezsicsökkentés pitiáner voltát szidalmazva a nyugdíjasok sanyarú helyzetét ecsetelve, megbotránkoztatva (nyelvileg) a jelenlévőket. Kérdésemre „ki vette el a 13. havi nyugdíjat?” hörgő hangon O. Viktort nevezte meg. Ekkora tárgyi tudatlanságot csak H. Ágnes és T.G.M. tudna megmagyarázni, persze a filozófia sem a mindenkori tévedéseket hivatott cáfolni. Ez a tudomány kortól, és kényszerképzetektől független! Csoda lenne, hogy szerintük hazánk a II. Világháború kirobbantásában tippadóként szerepel és a fasizmus árnya még a globális felmelegedéstől is megvéd??

Pusztai Endre, e-mail

A helyzet „fokozódik”

Látjuk, hogy egyre inkább eldurvul a túl korán beindított kampány mind eszközeiben, mind szóhasználatában. Eszközeit tekintve a különböző felheccelt csoportocskák egyre agresszívabb ténykedéseit figyelhetjük meg, akár olyan dolgok érdekében, amiről szemmel láthatólag az egyes résztvevőknek fogalma sincs, mocskolódó és mocskos nyelvezetű kampányfilm kiadásának lehetünk tanúi, de nem elhanyagolható a gonosszá maszkírozott kormánytagok kiplakátolása, miközben saját program megnevezése nélkül harsogják a kormányváltás szerintük fönnálló szükségszerűségét. Szóhasználat terén pedig ordenáré kifejezéseket engednek meg maguknak a közjogi méltóságok irányában úgy a parlamenten belül, mint kívül. Mivel ezek ellen fellépést nem tapasztalnak, egyre inkább kezdenek elszemtelenedni. Gyurcsány után már Mesterházy is odáig merészkedett, hogy a szószékről ordítva fenyegetőzött, persze ez a kisstílű, unalmas, szerencsétlen utánzat csak úgy meri ezt megtenni, láthatólag saját magát bátorítva, hogy maga mögött érzi a szocialista internacionálé „prominens” képviselőit, a „díszvendégeket”, a román és a bolgár vezetőket. Ennél egy kissé riasztóbb az a hír, hogy kvázi Bajnai támogatására Budapestre készül nagykövetnek Charles Gati, aki hírhedten magyarellenes. No, most szerintem itt lenne külügyéreinknek igencsak nagy feladata, mert gondolom, hogy nem vagyunk kötelesek bárkit nagykövetként elfogadni és az országba beengedni, különösen egy állítólag egyenrangú és baráti országból, akivel egy katonai szövetségben vagyunk. Az előzetes diplomáciai tárgyalásokon kell ezt meggátolni, s nem teret engedni annak, hogy a magyar nép rosszakarója a helyszínen uszíthassa és támogathassa a levitézlett károkozókat.

Pinczés György, e-mail

Péknél

– Csodákban gazdag, szép napot. Mit adhatok?

– Üdvözlöm, valamelyik kevésbé ehetetlen kenyerükből kérnék egy félkilósat.

– Olyat nem tudok adni, minden kenyerünk egyformán ehetetlen, morzsálódó, széteső, nyers, liszt helyett adalékanyagokból készült, és természetesen rossz ízű, erre mi kiemelten odafigyelünk.

– Köszönöm, ekkora szenvedésnek nem tenném ki magam, inkább odaadom egy kenyér árát, és üssön meg, vagy mondjon valami gorombaságot, rendben?

– Pofádat befogod, kétszázötven forint lesz, köszönöm, további fantasztikus, leírhatatlan, gyönyörűséges, boldogszép napot!

P. G., Budapest

Feloldozhatatlan

Sokszor nem tudom eldönteni, hogy egy-egy médiaközlés tartalmán bosszankodjam-e, vagy inkább anyanyelvünk kifacsarásán. Ha pl. egy egyetemi professzor, Csepeli György féléves amerikai tartózkodás után így fakad ki: „ha itthon bemegyek egy hivatalba, úgy bánnak velem, mint egy féreggel. Amerikában nem vagyok az” – akkor egyrészt rossz néven veszem az általánosítást, másrészt az Amerika-imádatot. Vagy ha a „drága Bolgár úr” ilyen tendenciózus kérdést tesz fel a hallgatóinak: „mit szólnak ahhoz, hogy Schmitt Pál a NOB vezetőségi tagja maradhatott?” – akkor megint a gyűlöletkeltést érzem ki a szavaiból. Vagy ha egy műsorvezető szerint a „meterológia (sic!) nem kegyes hozzánk” – akkor felhívnám a figyelmét az időjárás és az időjárással foglalkozó tudomány közötti különbségre. Ha egy nyelvészkedő műsorban „feloldozhatatlan jelentéstartalomról” beszélnek, akkor azon sem csodálkozom, hogy az illető „nyelvész szakértő” sosem hallotta a „maródi” szót. De ha a minden lében kanál TGM kijelenti, hogy „ha valaki egy nőről azt mondja, hogy nő létére (a lévén helyett) nem beszélhet csúnyán, az náci kijelentést tesz, hiszen a nem alapján kategorizál” – akkor sajnos mind a tartalommal (butaság), mind az anyanyelvi ismeretekkel baj van! És akkor már nem meglepő a rádióhírekben elhangzott mondatfűzés: „a délutáni Alkotmány utcai tüntetés”. Lehet, hogy nem az összejövetelt akarták hangsúlyozni, hanem azt, hogy más lett volna az éjszakai vagy a reggeli Alkotmány utca? Pedig csak a szavakat kellett volna megfelelő sorrendbe raknia!

Molnár Judit, Budapest

Háromosztatú

Lerágott csont már a romániai magyarság megosztottságáról szóló diskurzus. A mai magyarországi ellenzék csak annyit tud rólunk, hogy az álnok Fidesz meg a gonosz Orbán Viktor két táborra osztott minket, holott eddig egymás kezéből ettük a zsíros kenyeret. Szánalmasnak tartom, hogy az erdélyi magyar sajtóban is állandó az erre való hivatkozás, de legalábbis utalás. Ez már amolyan „vörös farok” módra ismétlődik, szinte kötelező feladat a cikkíró számára. A valóságban ez a közel másfél milliós közösség legalább három nagy csoportra osztható. 1. A tömbmagyarság, elsősorban a Székelyföld a maga sajátos világával és önrendelkezési, nyelvhasználati igényeivel, de ide sorolható Bihar, Szatmár és Érmellék bizonyos része. 2. A vegyes lakosságú vidékek: Brassó, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti stb. környéke. 3. A szórvány (lényegében Erdély többi része). Határok a három kategória között nehezen vonhatók. Amit tudni kellene politikusainknak – politikai színezettől függetlenül –, hogy a három külön egységnek különfélék az igényei, elvárásai. Másként érinti őket az asszimiláció, a nyelvhasználat, az anyanyelvi oktatás és a kultúra kérdése. Éppen ezért kisebbségpolitikában külön stratégiákra és módszerekre van szükség. Talán még nem késő.

Gábor Attila, Marosvásárhely