Levelezés 2013/34.
Csak egy példa erre: megvizsgálván egyetlen cseppet, kijelenthetjük ennek alapján, hogy a tengerben nincsenek bálnák, hiszen nem találtunk egyet sem ebben a mintában. Valahogy így van ez a politikában is, különösen az EU-ban! Sokszor csodálkozunk azon, hogy valójában honnan szerzik információikat a közösség jelentéstevői, hangadó politikusai?! Legtöbbjük még turistaként sem járt kicsi hazánkban, s elmondott vagy leírt szövegeikből arra következtethetünk, hogy népünkről, történelmünkről vajmi kevés ismerettel rendelkeznek, de bátran mondanak véleményt érzéseinkről, politikánkról, demokráciánkról, viszonyainkról. Valójában a cseppből igyekeznek megismerni a tengert, ráadásul ezt a cseppet nem is a legjellemzőbb közegből merítik. Véleményem szerint egy külső hatalmat képviselő politikusnak, aki meri venni a bátorságot arra, hogy rólunk bármilyen véleményt hivatalosan közzé tegyen, egyetlen információforrásra lenne szabad támaszkodnia, és ez nem más, mint az ország legitim kormánya, illetve annak szervei! A legegzaktabb ismereteket innen lehet megszerezni, hiszen míg önálló államok alkotják az EU-t, az ország polgáraival a demokratikusan megválasztott kormányon keresztül tarthatja a kapcsolatot a nemzetközi szervezet, különösen ha kerülni akarja még a látszatát is annak, hogy egy tagország szuverenitását semmibe veszi!
Pinczés György, e-mail
Ne kérjünk bocsánatot! 2.
(Folytatás az előző számból)
Mi, magyarok 1938-ban a bécsi döntéssel, a nyugati antanthatalmak beleegyezésével csak azt kaptuk vissza Csehszlovákiától, amit ha 1918-ban meghagynak nekünk, még baráti, szövetségi együttműködés is lehetővé vált volna… Ezt követően 1945–1948 között Szlovákiában, pontosabban a II. Csehszlovák Köztársaságban kegyetlen magyarüldözés kezdődött. Állampolgári megvonás, a nyugdíjak beszüntetése, vagyonelkobzás, a föld „konfiskálása”, iskolák bezárása, kitelepítés, lakosságcsere egyenlőtlen létszám és vagyoni viszonyok közepette, és a legnagyobb szégyene a „demokratikussá” váló Európának, hogy 40 ezer szegény sorsú magyart a szudétanémetek kiüldözése után rabszolgamunkára hurcoltak el télvíz idején, marhavagonokban, cseh gazdák földjére! Még a nevezetes cseh demokrata és köztársasági elnök Havel szüleinek földbirtokára is. Kinek volt érdeke a III. Csehszlovák Köztársaság megszállása? Nyilvánvaló, hogy a moszkvai bolsevista vezetés félt a reformok elterjedésétől és a szovjet birodalom felbomlásától. De volt ennek a megszállásnak egy másik oldala is! Erről alig esik szó, pedig ez a lényeg! Az USA-ba a XIX. században kivándorolt szlovák munkásokkal az első világháború vége felé a cseh emigráció vezetője, T. Masaryk Pittsburghban megállapodást kötött a Cseh–Szlovák állam létrehozásáról, amelybe a szlovákok egyenjogú társállamként lépnek be. Ezzel a dokumentummal érveltek a csehek Versailles-ban–Trianonban. A magyarországi honos szlovákokat azonban nem kérdezték meg, sőt, amikor Károlyi az autonómiát megadta nekik, Prága azonnal megkezdte az ellenakciót. Csehszlovákia 1918. október 28-i prágai kiáltvánnyal úgy jött létre, hogy a valóságban a szlovákok nem kapták meg a beígért társállami státust. Ezért volt oly nagy a csehek és a szlovákok közötti politikai feszültség. A jó állami pozíciókra a cseh légiósok kerültek! (Folyt. köv.)
Hábel György, Budapest
Miféle ország ez?
A sajtótermékeket, azoknak is a szeméthez közeli jelentős hányadát el kell adni, mindenáron. Az előállítók, terjesztők nagyon jól tudják, hogy a 10 plusz 35 év és annak betetőzéseként az elmúlt huszonhárom év milyen károkat okozott a nemzet tudatában, erkölcsi-lelki állapotában, fogadókészségében. Tudják, hogy a lap eladható, ha annak előlapján egy szemérmetlen fehércseléd pucérkodik, vagy egy olyan hír ordít öles betűkkel, mint például a következő: „Hazamehettek a börtönből – Falujuk retteg a gyilkosoktól – Kisétált a börtön kapuján és hazaindult a sorozatgyilkosokkal vádolt R. Elmér és rokona – Az ároktőiek rettegve várták őket.” Aztán a lapon belül a kíváncsi és átvert olvasó bővebbet is megtudhat az országban most már mindennapossá váló szörnyűségekről, aminek bűnüldözés és igazságszolgáltatás a neve: „Felszabadult vidámsággal libbentek ki a Nagy Ignác utcai börtön kapuján a rablásokkal és sorozatgyilkossággal vádolt férfiak. Őket azért kellett tegnap szabadon engedni, mert lejárt az előzetes letartóztatásban maximálisan eltölthető négy év, és ez idő alatt sem született ügyükben bírósági ítélet. Idősebb R. Elemér és társtettes rokona a hóna alá csapta hónapokkal ezelőtt leadott személyes holmiját és azonnal az ároktői családi fészek felé vették az irányt, ahol szeretteik már tárt karokkal várták őket.” Sok mindent mindehhez már nem lehet hozzátenni, sőt nem is szabad! A gondolkodni merő, törvénytisztelő-jogkövető állampolgár halkan legfeljebb annyit fogalmaz meg – leginkább magának –, hogy „Miféle ország ez?”
Ludwig Béla, Zalaegerszeg
Párthiány
Nem megoldás a pártok tülekedése! A statisztikák hibahatárait figyelembe véve a népuralom (demokrácia) megdöntését csak egy új párt tudná véghezvinni. Ez lenne az Ostobák Pártja. A szuperérzékeny mérleg az amnéziával járó hülyeséget nem méri. A Bajnai-féle szuper nyugdíjemelést nagyon nehéz felülmúlni, a fölösleges 13. havi nyugdíj megszüntetése kompenzálta a földhözragadt, rövidlátó új pártot keresőket, akiknek semmi sem elég. Az alamizsnaszerű rezsicsökkentés ellen tiltakozó sereget csak az ápolóhiány irritálja. A Vidám Park bezárásával az OPNI restaurálásának késlekedése jellemzi az uralkodó „rezsimet”. Sajnos ez lenne az egyetlen párt (a világon), mely nem tudna pártvezetőt választani. Amikor egy ideggyógyász döntene a közös foglalkozáson elhangzottakról, már az orvosi titoktartást sértené, mint valaha a Nemzetbiztonsági Hivatal.
Pusztai Endre, e-mail
Miből él a bank? 2.
(Folytatás az előző számból)
Nálunk a bankok most(anában) durcásak voltak, nem adtak pénzt. Nem, mert autonómiájukban sértettük meg őket, most vessünk magunkra, hogy a hitelük nélkül nem tud működni a gazdaságunk. Magyarán, az itthoni bank, mint valami önérzetében sértett dzsentri – inkább főbe lőtte volna magát, semmint tárgyalt volna, és együttműködött volna a sértővel. Persze nem. Utasítást teljesített. Anyabankjának utasítását. Az pedig annak a politikai erőnek az utasítását, melynek Európa víziója a nemzetek nélküli moslék-Európa. Ha sikerült volna megfojtani a gazdaságunkat, a magyarok a kívánt színt mutatják 2014 tavasza után. A gazdasági fojtáshoz Simor bankár személyében még segítséget is kaptak itthonról, hogy ne az anyabankoknak kelljen finanszírozniuk a rezidens bankok túlélésének árát. A Magyar Nemzeti Bank a belső segítség, mely igyekezett oly magasan tartani a kamatot (7%-on vagy fölötte), hogy elég legyen az országból 3-4%-os ígérvényekkel összegyűjtött pénzt továbbadni a Nemzeti Bankba, és ölbe tett kézzel várni a lejárat idejét. Mi több: mivel a világban mindenütt leszorították a jegybanki alapkamatokat egészen a mínusz tartományig (ezen elv alapján működnek a helyi pénzek, pl. a Sopron környéki is) épp azért, hogy ne a banktól, hanem a gazdaságban működve várja a hozamot a betétes (egyéni befektető) –, még külföldi pénzek (pl. német nyugdíjalapok) is landoltnak a magas kamatozású MNB-számlákon. Mivel az MNB gazdasági tevékenységet nem folytat, még ezeket is nekünk kellett kifizetnünk a sértődés miatt (valójában politikai koncepció ránk erőltetése okán) lefojtott gazdaságunkból. Azaz, a bank a saját pénzünkkel zsarolt, fenyegetett és akciózott ellenünk. (Hál’ istennek múlt időben.) Még szerencse, hogy sem az üzletben, sem a gazdaságban (a kettő mondhatni, száz százalékban fedi egymást) nem fekete és fehér módján különülnek el a dolgok, ezért egy tehetséges és országhoz hű kormánynak vannak lehetőségei sikerre vinni itthon is az erős és önálló nemzetek Európájának elvét és gyakorlatát, s ezért a 2014-es teszt a nekünk tetszo színt fogja eredményezni.
Mayer Gábor
Kopók és kopólopók
A közelmúltban a régi Magyar Demokratáim rendezgetése közben akadtam egy kedves írásra (2008. május 21 .), mely Hankó Ildikó „Magyar örökség” sorozatában egy igazi hungarikumról, az erdélyi kopóról íródott. A szerző a kutyafajta bemutatásán túl annak történetét is kifejti: „Az erdélyi kopónak nagy szerepe volt a magyarság életében, jelenlétét egy XII. századi kőfaragványon és az 1300-as években keletkezett Bécsi Krónikában is felismerhetjük. Első írásos emlékünk a kutyáról 1237-ből származik, a magyar királyok és nemesek kedvelt szórakozása volt a kopózás.” Majd később: „Mivel az erdélyi kopó a magyar főurakhoz kötődött, a román törvények az erdélyi kopót dúvadnak minősítették és 1947-ben elrendelték teljes kiirtását, hosszú kutatómunka eredményeként sikerült Máramarosban egy magyar vadászt találni, aki titokban tenyésztette a kopót, majd két példányt Erdélyből átcsempésztek a Fővárosi Állat- és Növénykertbe… Így indulhatott meg a tenyésztése.” A cikket újraolvasva örömmel töltött el, hogy vannak még csodák, mégsem lehet elpusztítani mindent, ami magyar. A korabeli (és mai) román politika kicsinyes, de mégis mindenre kiterjedő magyarságüldözése akár kisebbrendűségi, akár felsőbbrendűségi érzésből, akár a rabolt kincs jogos tulajdonosától való félelemből ered, mindenképpen szánalomra méltó. Nem lehet véletlen, hogy néhány nap múltán fiam a tévécsatornák között tallózva a Fishing&Huntingnál állapodott meg, és épp egy román kutyakiállításról szóló tudósítást láthattunk. Az ízig-vérig román kutyatenyésztő büszkén nyilatkozott erdélyi kopóiról, melyekkel vaddisznóra vadászik. Kiemelte a fajta jellegzetes jó tulajdonságait és azt, hogy ez egy rendkívül ritka kutyafajta, alig néhány száz egyeddel Magyarország és Románia területén. Természetesen arról, hogy az erdélyi kopó egy ősi magyar kutyafajta, egy szó sem esett. Azt még talán megtudhatom, hogy mi az erdélyi kopó román elnevezése, de azt már soha, hogy a kedves román úr neves kutyatenyésztőként tudja-e, miért is van csak néhány száz példány e csodálatos kutyafajtából, ismeri-e az erdélyi kopó megrendítő történetét, s ha igen, akkor miért nem mesélte el?
Szőllősi László, e-mail