A hataloméhes szocialisták és a tőlük a kisebb pártokba elbitangoltak között kőbe vésett megállapodások nincsenek, nekik az egyéni érdekeik mindig felülírják az értékalapú politizálást. A pártjaik beígért programjainak megvalósítása pedig egyáltalán nem érdekli őket. Ha a két karizma nélküli önjelölt versengésében népszavazás döntene, részükről a nagy svindlik abban történnének, szemben azzal a hazug ellenzéki állítással, miszerint a külföldi, kettős állampolgároknak 2014-ben a Fideszre leadott szavazatai már a kormány kezében vannak. Egyes baloldali tévénézők más személyeket is szeretnének a miniszterelnöki székben látni. Kálmán Olga, Tétényi Éva és Vadai Ágnes neve is felmerült a választási kollekciójukban. Nem tudni, hogy ezek az előválasztók a jelenlegi miniszterelnökünket értékelik-e a megfelelő szint alá, vagy a nevezett hölgyek képességeit emelik toronymagasra. Ha egyesekkel ennyire elszaladt a ló, akkor én valamelyik szomszédasszonyomat is miniszterelnökké favorizálhatnám, mert valamennyi kommunikációs képességeik nekik is vannak. Az ország miniszterelnökének azonban rendkívüli adottságokkal kell rendelkeznie, amelyek a fenti személyeknek nincsenek birtokában. Álmodni persze bárkinek bármiről lehet, ám aki harangozó egy templomban, arra kicsi az esélye, hogy római pápa legyen.

Tégen László, Nagymaros

Kiemelt nyugdíjak

Általában nem értek egyet azzal, hogy a nyugdíjak ne a nyugalom díjai legyenek és bármi mást kifejezzenek és megjelenítsenek, mint a munkában eltöltött élet elismerését, s annak a lehetővé tételét, hogy a munkás élet alatt megszerzett anyagi javait az ember fönn tudja tartani (ez már önmagában biztosítja a kellő differenciálást) és a kor lehetőségeinek megfelelően meg tudjon élni! Azonban tudjuk, hogy egy adott berendezkedésű társadalom a saját „katonáit” is megpróbálja ezen belül elismerni valamiképpen! Ezzel nincs is különösebb baj, ha elvonatkoztatunk az adott társadalom milyenségétől. Ezért nem értem, hogy miért háborodnak fel egyesek azon, hogy amíg egy diktatúra a saját kiszolgálóit, fenntartóit dotálta ily módon, a rendszer megdőltével változott a helyzet, s mivel a demokrácia az önkényuralom tagadásának talaján jött létre, nem kívánja pénzelni a megelőző (ellenséges) rezsim potentátjait, sőt a saját előképeit részesíti hasonló juttatásban. A legnagyobb igazságtalanságnak azt tartom, hogy ez nem közvetlenül a „rendszerváltáskor” történt meg, hanem csak most bátorodott fel kormányunk, s így azon urak, akik öldösték a forradalmárokat, évtizedekig élvezhették kiemelt nyugdíjukat, míg az általuk üldözöttek egy átnyomorgott élet után legfeljebb a haláluk előtt néhány évig tehetik ezt, közülük is csak azok, akik egyáltalán megérték! Bár jobb későn, mint soha!

Pinczés György, e-mail

Beájulok

Na nem én ájulok be (hová?), még nem tartok itt, hogy ennyire hibásan használjam az igekötőket. Tudom, filmcím is van ilyen: Apám beájulna. A cím választójának nyelvi igénytelenségét (vagy a jópofizását) mutatja a példa, hogy a szlengben meghonosodott szót a művészet egyik ágában használja, s ezzel rossz példát mutat. Nem lehet eleget hangsúlyozni a példák fontosságát, a magyar nyelvet beszélők nyelvérzékére való hatását. Éppen ezért említek meg még egy példát. A nyáron csúszott be a Demokratába a következő: „a bedühödött államfő úgy beszélt…” (a román államfőről volt szó). Mivel cikk szerzőjét tisztelem, írásait szeretem, szerintem csak egyszerű bakiról lehet szó, nem jellemző stílusára a slendrián, pongyola fogalmazás. Ha én ilyennel találkozom, egyszerűen feldühödök és nem bedühödök. Egy másik példa a -be igekötő jogtalan és helytelen térnyerésére. A kifogásolt árut bevizsgálták (megvizsgálták helyett). Mivel a médiában így jelenik meg, így hangzik el, a téves, helytelen példa tovább fertőz. Újabb frappáns példa a tv-ből: Egy közös interjú alkalmával a képernyőn csak Tőkés László volt látható, a mellette álló Lomnici Zoltánt „kitakarták”. Ez a tv- és szaknyelvben használt kifejezés azt jelenti, hogy az illetőt eltakarták tv-s technikával, tudatosan nem mutatják az illetőt vagy egy adott tárgyat. Lomnici nem fázott meg a kitakarás következtében, de a tévések erősen ráfázhatnak ilyen helytelen igekötő-használat után. De hogy a -be igekötőt helyesen is lehet használni, íme egy példa erre is, én lassan bedilizek az igekötők ilyetén használatától.

Vida Zoltán, Vácegres

Kodály-módszer

Szomorúan tapasztalom, hogy az iskolából kikerülő fiataljaink tudása igen gyér. Mind az irodalomban, mind a történelemben olyannyira járatlanok, hogy nem tudni, vajon mit tanultak az iskolában? Tudom, hogy fenemód tisztában vannak a jogaikkal, melyek hangsúlyozásában nagyon sokszor a szülők is támogatják gyermekeiket, ugyanakkor tökéletesen megfeledkeznek arról, hogy a diáknak kötelességei is vannak az iskolában, melyek közül a legfontosabb a tanulás lenne. Nem akarom csupán a fiatalokat bántani, hisz sok esetben nem egyedül ők a hibásak abban, hogy amire „éretté” válnak, a fejükbe nem sok tudás szorul. És nemcsak a reál- és a humán-, hanem a készségtantárgyak terén is nagyok a hiányosságok. Valamikor elképzelhetetlen volt, hogy az utóbbi tárgyakat ne vették volna egyenrangúnak a többiekkel. Heti három ének-, két rajz- és két tornaóra volt az órarendünkben. Beismerem, remek ötlet volt a testnevelésórák mindennapossá tétele. De nem értek egyet az énekórák számának heti egyszerire csökkentésével. Ráadásul legtöbb vidéki iskolában nem szaktanár tartja meg ezeket az órákat, melyeken legtöbbször mindennel foglalkoznak a gyerekek, csak zenével nem. Különben nem fordulhatna elő, hogy tizenéveseknek halvány fogalma se legyen Kodály Zoltánról. Mit tudhatnak ezek a fiatalok a klasszikus zenéről, ha nem ismerik Kodály Zoltán nevét. Nyilván sosem hallottak a Kodály-módszerről, amely meghódította az egész világot, és még Japánban is ezzel a módszerrel tanítják a gyerekeket. Csak nekünk nincs szükségünk rá? Egyedül csak a mi gyerekeink nem tudnak szolmizálni? Nem szégyen ez?! A zene mindig életem meghatározója volt. Szerettem énekkarba járni, ami nemcsak kellemes időtöltés volt számomra, hanem lehetőség arra, hogy világot láthassak. Számtalan európai országban megfordultunk, ahol nagy sikerünk volt, amikor Kodály népdalfeldolgozásait énekeltük. Napjainkban kevés az olyan iskola, melynek énekkara van. Pedig iskolás korban kellene megismertetni a gyerekekkel a közös éneklés szépségeit. Nemrég hallottam, hogy az egyik vidéki iskolában a nyugdíjas énektanár ettől a tanévtől kezdve azért nem taníthat éneket, mert van olyan tanár, akinek nincs meg az óraszáma. Nem érdekes, hogy az illetőnek fogalma sincs az énektanításról, hisz úgysem számít, ki tartja meg az órát, mert az éneknek úgy sincs semmi jelentősége. Sajnos még mindig ezer sebből vérzik az oktatási rendszerünk. Tudom, nehéz helyrehozni évtizedes hibákat. Ám nem hiszem, hogy íróasztal-pedagógusoknak kéne mindenben dönteni úgy, hogy nem kérik ki a beosztottaik véleményét. Heti három-négy óra énektanítás díját nem lehet megspórolni gyerekeinken!

Lévay Mária, Fonyód

Csata előtt

A kétharmados választási sikert elérő jobboldali szavazók arcára fagyott mosoly igencsak jelzi, hogy az ellenzék felébredt Csipkerózsika-álmából. A baloldal titkolva csapat-összeállítását, bemutatta trükkjei százainak egyikét! Népszavazás döntő fölénnyel! Egy kicsit nagyobb, költségesebb kampánystratégiával a totál 3/3, azaz 1 győzelem is elérhető lett volna. A közvélemény-kutatók, statisztikusok legnagyobb sajnálatára e mintavételre nem alkalmazható a nagy számok törvénye, így a bázisból induló ív trendnek nem nevezhető! Várjuk a Négy Mancs tiltakozását a Nyulak szigetének kisajátításával kapcsolatban!

Pusztai Endre

Integrálódás

Fodor Gábor az ATV-n azt fejtegette, hogy nekünk Európába integrálódnunk kell, és ezért fel kell adnunk szuverenitásunk egy részét, mert csak akkor ment nekünk jól, ha szorosak voltak a kapcsolataink. Majd jött Bródy, aki azt a megállapítást tette, hogy lehet Koppánnyal szimpatizálni, de neki szükségszerűen el kell buknia, mert egyedül ez a járható út. Az ember elgondolkodik. Hogy is van ez? Sokszor hallottam már ezeket a mondatokat, sosem vontam kétségbe ezeket az állításokat, viszont néhány történelmi adat birtokában úgy tűnik, hogy mindezeknek pont az ellenkezője igaz. István végóráiban erősen elgondolkozhatott rajta, hogy mitől és hogyan halt meg fia, Imrét a később is felbukkanó vaddisznó ölte meg. Aztán az is biztosan feldobta, hogy mikor Vazulért küldetett Nyitrára, Gizella beelőzött és Vazul szemeit kitolatta, fülébe ólmot, stb. Utódjának vonakodva kinevezte Orseolo Pétert, aki hamarosan a Német-római Császárság hűbéresévé tette az országot, csak I. Andrásnak sikerült a szuverenitást visszaszereznie, IV. Henrik kétszeres megverésével. Ennyit az integráció szükségességéről. Maga az István a király rockopera is érdekes üzeneteket közvetít. Koppány úgy néz ki, mint egy germán gladiátor, holott a magyarok már akkor zekében-nadrágban-süvegben jártak, mikor tőlünk nyugatra még tógákba és miegyebekbe csavargatták testüket. István pedig úgy néz ki, mint valami tépelődő-nyavajgó kisfiú, akinek anyukája és mások mondják meg merre hány méter. Nem gondolom azt, hogy Magyarország csak és kizárólag attól lett állam, hogy az uralkodó megszólítása fejedelem helyett király, hogy neki a római pápa küld koronát, hogy lakosai római katolikus hitűek, hogy a magyar főurakat német segedelemmel uralma alá hajtja, hogy a koronázási paláston Sebaldus nevét Sephanusra tépkedik. Ez az egész azt sugallja, hogy senkik voltunk, míg a németek államot nem faragtak belőlünk. Az tautológia, hogy István útja az egyedül járható út, hiszen sosem tudhatjuk meg, hogy „Koppány útján” mi lett volna. A fentiekből az látszik, hogy ha mi a nyugatiakhoz önmagunk feladásával „integrálódunk”, akkor igen hamar gyarmatuk leszünk, ahogy azt Orseolo Péter megkóstolhatta, vagy három részre szakad, vagy elveszíti korábbi területének kétharmadát. És nem, egyáltalán nem megy nekünk velük jól.

Krisztián Sándor