Mindig felbuknak – Visszacsapás

Az eléggé el nem ítélhető módon nemrégen székbe kapaszkodottak addig mantrázták az „ezek lopnak” szöveget, s addig fantáziáltak a mérhetetlen pénzt megjelenítő építés-teremtés mögé, amíg beléjük nem hasított a fajdalom, a „mennyit lophatnak ezek?” kifosztottságérzete. No és az, hogy a 98-ig, majd 2010-ig tartó terülj, terülj asztalkámhoz nem férnek oda. Ettől annyira szenvednek, hogy ahol most végre székbe ülhetnek, vad dühvel kezdenek bele a „most mi jövünk!” visszacsapás-sorozatba. Visznek, amit érnek, s mert még sajognak a száraz évek – visszafordulnak az elhullajtottért is. Tervezni, építeni, szervezni nem tudnak, mert akkor egyrészt valami olyant kellene csinálniuk, mint amire a NER rendszere képes (akkor meg mi végre a váltás), másrészt náluk a párthűség utáni időkben legfontosabb válogatóelv a szivárványhűség. Így lett csupa kicsavarodott lelkű, ostoba, tehetségtelen disznó mindből, hogy ott maradhasson a harsányan röfögve igazgyöngyöt zabáló kondában. S mert megint erősen fogynak a gyöngyök – újra áremeléseket, extra­adókat, jövedelemelvonásokat terveznek. Hiába, ők is csak lényegüket adhatják – nem szenvedhetik a szellemi gátfutást, mert a cél előtt mindig felbuknak benne.