Ocsmány – Gyászmunka

Mindenkinek el kell végezni magában, ki szeretteiből lelket vesztett. E belső munka több fázisra tagolódva tart a tagadástól a csendes belenyugváson át a derűs emlékezésig. Évekbe telhet, míg sikerül elvégeznünk, és nagyon függ attól, ki vesztett el kit. A római pápa esetében, ki Isten földi helytartója, másként történik minden. A kihirdetés, ravatalozás, végső nyughelyre helyezés Ferencnél hét napra húzódott össze, de közben már zakatol az új pápa megválasztási adminisztrációja. Mert pápának lenni kell, a hívek meg majd elintézik magukban, hogy osztják meg szívüket a gyászmunka és az új pápa befogadása között. Szombatig még százezrek álltak órákig néma elhatározással a Szent Márk téren, hogy utolsó pillantásokat vethessenek a Szentatyára.

Van köztünk, kinek egész másféle gyászmunkája kezdődött. Kinek alkalom ez a halál. Alkalom, hogy az eltávozott elé tolakodva mutogassa magát. Tudjuk, a jövő évi választáson át akarja ütni az üvegplafont, és olyan emberről van szó, kinek ez irányba tett minden lépése ocsmány volt és lesz, kiről már téesztagjai mondják, hogy nem vele képzelik a jövőt – de ez több a soknál. Szombaton a pápa temetésén leszek! – adta hírül. Mivel ő jelenleg sem Magyarországot, sem fővárosunkat, sem az EU-t nem képviseli, magánemberként jelenhet meg. Az viszont nem képzelhető el, hogy beállna a tömegbe, mert még hozzáérnének a büdös szájú, verejtékező emberek – no meg nem tűnne ki, hogy ő részt vesz a temetésen. Biztos valami első soros székért küzd megint, ahogy azt kihisztériázta magának a NER rendezvényein. Mert az undorítótól csak a normalitás undorodik, maga nagyon is jól érzi magát meghitt gusztustalanságában. Franka Tibor kiválón összeszedett véleményéhez tartozik egy kép. Az ocsmány ember félig háttal, de még jól láthatón ül egy fehér asztalka mellett, azon virágdísz, szemből Ferenc Szentatya életnagyságú mellképe. Az ocsmány (kivételesen zokniban) pertu szemben a pápával, a kép alatt saját magát kaseroló szövegével: Őnagyszerűsége hol járt, mit tett ebben a helyzetben. Hívei meg szívecskékkel borulnak elébe: ilyen egy igazi művelt aranyember.

Régebben egy évig járt feketében, ki hozzátartozóját vesztette el, más fekete (kar)szalaggal mutatta gyászát. Elő kell vennünk újra a fekete szalagokat és addig hordanunk, míg az undor mérgezi levegőnk, rontja vizeink. Szörnyű állapot az, mikor egy kívül-belül ennyire ronda ember nyálaz össze mindent körülöttünk.