Hirdetés
Fotó: MAGYAR NEMZETI DIGITÁLIS ARCHÍVUM/DÉRI MÚZEUM

Iskola a magyarságra című kötetében így emlékezett: „Gyerekkorunkban teljesen hozzánőttünk szülővárosunk környezetéhez. […] A táj nem hatott meg később bennünket külön, csak akkor, ha az ember sorsán keresztül nyilatkozott meg.” A társadalmi kérdéseket feszegető népi-nemzeti mozgalom felé fordult. Szűkebb pátriájának 1938-as visszacsatolása után közölte Idegen igában című művét. Bírálta a csehszlovákiai „vörös kozmopolitizmust”, a nemzeti eszme fontosságát hangsúlyozva. Móricz Zsigmond munkatársaként 1940-től két esztendeig a Kelet Népe folyóirat szerkesztőjeként működött, miközben számos irodalmi és tudományos munkával gyarapította szellemi életünket.

A második világháború után politikai szerepet vállalt a Nemzeti Parasztpártban, államtitkárként is dolgozott. Ekkoriban írta Szövetkezeti gazdaságtan című opusát, melyben már önálló fejezetben boncolgatta a természeti adottságok és a közgazdaságtan viszonyát. A szovjetizálás és a balratolódás idején egyre inkább háttérbe szorult. A Rákosi-rezsim regnálásakor bujkálni kényszerült. Később, a kádári érában rehabilitálták. Érdeklődése mind jobban az ökológia felé irányult. Az öngyilkos civilizáció című kötetét ugyan két évig elfektette a kiadó, ám 1971-es megjelenésekor így reklámozta: „Az első magyar könyv a világ egyik legnagyobb problémájáról, az emberi környezet védelméről.” Ebben a művében szerteágazóan, jól adatolva foglalkozott a környezetrombolás természetre káros hatásaival. Környezetünk védelmében című, 1976-ban publikált könyvében szókimondóbban, határozottabban bírálta a hazai viszonyokat is. Tudását, szakértelmét a szocialista rendszerben nem tudta kellően kamatoztatni. A zöldtémára érzéketlenül tekintett a proletárdiktatúra. Hetvenesztendősen, 1980 szilveszterén hunyt el.

A szerző a Környezetügyért Felelős Államtitkárság tanácsadója

Korábban írtuk