1,2 millió forintot fizethet a rendőrség
Az ügy előzményeihez tartozik, hogy az NJSZ elnökségi tagja, dr. Novozánszki Ilona által képviselt Karch László gazdálkodó foglalkozású fiatalembert 2006. szeptember 21-én 0.20 perckor fogta el a Készenléti Rendőrség jogelődje, a REBISZ, majd a több mint 1 napos bűnügyi őrizet után a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2006. szeptember 22-én 16.20 perckor előzetes letartóztatásba helyezte, mely végzést fellebbezés folytán a Fővárosi Bíróság 2006. október 3-án tartott tárgyalásán megváltoztatta és nevezettet azonnali hatállyal szabadlábra helyezte – áll a közleményben.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség Karch László ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárást 2007. június 6-án megszüntette – hívja fel a figyelmet a kommüniké. Az irányadó tényállás szerint Karch László 2006. szeptember 21-én feljött Budapestre a Kossuth téri tüntetésre, ahol az esti órákban találkozott egy ismerősével és megbeszélték, hogy éjszakára felmegy hozzá és ott alszik. E célból elindultak haza és éjfél körül elértek az Oktogon és Nyugati tér közötti területre, ahol nagyobb tömeg tartózkodott, és a rendőrök tömegoszlatást végeztek.
Ennek során Karch Lászlót anélkül, hogy bármilyen jogellenes cselekményt hajtott volna végre, az oszlató rendőrök szinte pillanatok alatt körbevették, durván földre vitték, gyorsbilinccsel megkötözték és a Gyorskocsi utcába előállították, majd őrizetbe vették, másnap késő délután pedig előzetes letartóztatásba helyezték – olvashatjuk.
A teljesen jogtalanul őrizetbe vett, majd előzetes letartóztatásba helyezett Karch László 10 napot töltött előzetes letartóztatásban, mellyel kapcsolatosan kártalanítás iránt indítottak pert a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a múlt héten hozta meg ítéletét, amelyben a 10 nap előzetes fogvatartásért 1,2 millió forint kártalanítási összeg megfizetésére kötelezte a Magyar Államot Karch László javára. Az ítélet nem jogerős. A részletes indoklást az írásbeli ítélet fogja tartalmazni – áll a közleményben.
A jogtalan elfogás és a több mint 28 órás bűnügyi őrizet miatt a Készenléti Rendőrség és a BRFK ellen az eljárás folyamatban van.
(MNO)