14 év után újra lesz magyar csapat a Bajnokok Ligája főtábláján
Eljött a perc, amely után két órával minden kiderült abban a kérdésben: 14 évvel a Ferencváros vitézkedése után lesz-e magyar csapat Európa legrangosabb klubtornáján, a Bajnokok Ligájában? A 4. selejtezőkör mindent eldöntő visszavágóján – talán mondani sem kell: a DVSC-Levszki mérkőzésen – a Budapesten vendégeskedő „hazaiak” leginkább abban bízhattak, hogy ellenfelük a múlt héten „botrányos” produkciót nyújtott (Dosztanics mester fogalmazott így), az eredmény akkor 2-1 lett a magyaroknak. Óvatosságra adott okot ugyanakkor, hogy az odavágón megsérült Máté Péter és a „besárgult” Kiss Zoltán csapatkapitány sem játszhatott. A bukmékerek mindenesetre így is majd’ ötször akkora esélyt adtak a Loki BL-be jutására, mint a bolgár bajnokéra.
A Puskás-stadionban a kezdés előtt a visszafogott magyar szurkolók ezreit-tízezreit mindenre elszánt bolgárok százai nyomták el – akusztikailag. Remélni lehetett, hogy a mérkőzés folyamán azért ez nem így lesz, és a kék széksorokon úrrá lesz a Szófiában tapasztalt síri hangulat. „Néhány óra múlva egy új világban érek földet” – idézte a Loki szurkolói transzparense a Tankcsapda szavait a találkozó kezdetén.
20 óra 45 perc, kékben a vendég bolgárok, fehérben a Loki – és kezdi is a játékot. Az ötödik percig enyhe bolgár fölény, majd Szarmov-kapufa – huhh –, ebből indult a debreceni kontra, Coulibaly viszont betörvén a tizenhatoson belülre lassan gurított középre, így az eldőlő Petkov magához ölelhette a labdát. A 11. percben Rudolf forgolódott 20 méterre a bolgár kaputól, rafinált passzát azonban Coulibaly nem érte el. A 13. percben aztán máris szétrobbant a Puskás-stadion! Coulibaly csent vissza egy elveszettnek hitt labdát, majd VARGA JÓZSEF elé tálalt, a „magyar Gravesen” pedig a bal felsőbe tekerte a labdát! 1-0!!! Vargának ez volt a harmadik gólja a Loki felnőttcsapatában – mindhármat a BL-ben szerezte. Nem rossz teljesítmény. 21. perc: Jovov kecsegtető helyzetből végzett el szabadrúgást, a rövid felső felé tartó labdát Polekszics öklözte ki. 26. perc: magyar szívroham – Hrisztov vihette volna a kapu torkáig a labdát, ehelyett cselezésbe fogott, és bár utolérték a védők, pusztán gyenge lövése kellett ahhoz, hogy ne legyen 1-1. Öt perccel később Rudolf szánta el magát lövésre „bodnári” távolságból, ám kevéssel célt tévesztett a rövid oldal felé tartó lökete. A 35. percben még egy magyar szívroham, majd örömmámor!!! Már csaknem teljes tanácstalanságba fúlt egy Loki-támadás: RUDOLF GERGELY tanácstalanul ténfergett a Levszki tizenhatosa előtt, majd lövésre szánta el magát, és ugyanabba a sarokba talált, mint csapattársa. 2-0, összesítésben már 4-1!!! Ezzel az állással vonulhattak öltözőbe a csapatok.
A második játékrész – ahogy ezt mondani szokás – „a mezőnyben” kezdődött, nem alakult ki folyamatos játék. Egészen a 62. percig várni kellett egy igazi gólhelyzetre: Dombi továbbított Vargának a balszélen, aki elől a kapus üggyel-bajjal préselte ki a labdát. A Levszki a 66. percben keveredett először „Plekszi” kapuja elé, de Hrisztov nem tudott betalálni 8 méterről. A meccs utolsó 20 perce elképesztően durva jelenetekkel kezdődött. A bolgárok – látva, hogy itt ma futballban nem sokat kereshetnek – egyre-másra vitték földre az ellenfelet, hol Rudolf, hol Coulibaly, hol Bodnár volt az áldozat. A találkozó utolsó 5 percében vastaps és „Szép volt, fiúk!” köszöntötte a Bajnokok Ligájába jutott DVSC–TEVA-t, amire Herczeg András legénysége, A CSAPAT alaposan rá is szolgált a svéd, az észt és a bolgár bajnok – összesítésben 4-1-es – kiverésével.
S megismétlődött a Levszki ama bizonyos botrányos játéka – vagy kereshetnek akár erősebb jelzőket is; Debrecenben és szerte az országban örömkönnyek között bonthatnak pezsgőt, és várhatják a csütörtöki nyoni sorsolást – a BL-főtáblájáét.
A másik magyar érdekeltségű párharc számunkra bánatosan zárult: Juhász Rolandékat a Lyon ütötte el a Bajnokok Ligájába jutástól.
DVSC–TEVA – LEVSZKI SZÓFIA: 2–0 (2–0), továbbjutó a Loki 4-1-es összesítéssel.
2009. augusztus 25., Puskás Ferenc Stadion, 32 ezer néző.
Vezette: Larsen – Sönderby, Nörrestrand (mindhárom dán)
Gól: Varga (13. perc), Rudolf (36.)
Sárga lap: Szarmov (9. perc), Leandro (21.), Dombi (76.)
Debrecen: Polekszics – Bodnár, Komlósi, Mészáros, Leandro – Czvitkovics (Fodor, 81.), Varga, Ramos, Szakály (Dombi, 58.) – Rudolf (Oláh, 89.), Coulibaly. Klubmenedzser: Herczeg András.
Levszki Szófia: Petkov – Benzoukane, Topuzakov, Rabeh, Minev – Zé Soares, Szarmov, Bardon, Joaozinho (Taszevszki, 60.) – Jovov (Dimitrov, 71.), Hrisztov (Ortega, 76.). Vezetőedző: Ratko Dosztanics.
(MNO, hírTV)