Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Herczegh Anita kiemelte, hogy az MMSZ az alapító elnök, Kozma Imre vezetésével és az önkéntesek segítségével életre keltette „Európa összetartozásának álmát”, és „az irgalmasság, a keresztényi felebaráti szeretet megroppantotta a rendszert”.

Hozzátette: „1989-ben az erkölcs győzelmét éltük”, és megmutatkoztak a magyar és a német népet egymáshoz kapcsoló bizalom és jóság erői.

Így történt az 1956-ban is, amikor a határ átmenetileg szabaddá vált résein keresztül menekülő magyarok ezrei juthattak el Németországba.

A németek akkor „szabadságot és jövőt adtak honfitársainknak”, és „kenyeret és fedelet, mint ahogy mi is kenyeret és fedelet adtunk a hozzánk érkező keletnémeteknek” – emelte ki Herczegh Anita németül elmondott beszédében.

Markus Söder bajor miniszterelnök videóüzenetben köszöntötte az emlékezőket, kiemelve, hogy a magyar-osztrák határ megnyitása a keletnémet menekültek előtt a berlini fal ledöntésének „előfutára” volt, és egy „alapköve a szabad Európának”, amelyben „Kelet és Nyugat egyesítve”, együtt él.

Ezt ma is, harminc év után is méltatni kell – húzta alá a tartományi kormányfő, hozzátéve, hogy köszönet jár „a magyar barátoknak” az 1989-es helytállásukért.

Kozma Imre ünnepi beszédében a többi között felidézte a menekültekkel folytatott első beszélgetéseket, rámutatva, hogy az akkori NDK lakossága sokkal jobb körülmények között élt, mint a magyarok. Mégis elhagyták az országot, amiről az akkor alig néhány hónapja működő segélyszervezet vezetőjének elmondták, hogy a kommunista diktatúra megfosztotta őket az őseiktől rájuk hagyományozott értékektől, és helyette egy „más ideológiát kényszerítettek rájuk, amit megelégeltek”.

Az MMSZ alapító elnöke arról is szólt, hogy a zugligeti táborban eltöltött időt sok menekült „lelki megújulásként, újjászületésként” élték meg.

„Sokan akkor gondolkodtak el először arról, hogy mit is jelent elfogadottnak, befogadottnak lenni és bajban segítséghez jutni” – fogalmazott Kozma Imre.

A katolikus pap németül elmondott beszédében hangsúlyozta: a menekültek nemcsak fedelet és élelmet kaptak, hanem megtapasztalhatták a keresztényi szeretetet és megérthették, „mit is jelent, hogy az ember képes arra, hogy jobban szeressen másokat önmagánál”.

Elégedettséggel és büszkeséggel tölti el a magyarok szívét, hogy Magyarország 1989-ben az akkori politikai vezetés döntései révén a vasfüggöny lebontásával hozzájárult Európa megosztottságának megszüntetéséhez és Németország újraegyesítéséhez – mondta Kozma Imre, kiemelve, hogy Németország egyesítése nélkül „ma nemigen beszélhetnénk Európáról”.

A müncheni magyar főkonzulátus és a Szuverén Máltai Lovagrend németországi segélyszervezete által a bajor tartományi kormány támogatásával szervezett ünnepség a Harminc éve szabadon című évfordulós rendezvénysorozat része. Több száz vendég részvételével tartották, akik között a bajor politikai és társadalmi élet számos rangos képviselője jelen volt, például Günther Beckstein volt tartományi miniszterelnök, aki 1989-ben a tartományi belügyminisztérium államtitkáraként a Magyarországról Ausztrián keresztül érkezett menekülteket fogadta.

Az MMSZ-t 1989. február 4-én hozták létre, 31 alapító közreműködésével, a világ 104 országában tevékenykedő, több mint 900 éves múltra visszatekintő Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezeteként működik.

Magyarország harminc éve, 1989. szeptember 11-én nyitotta meg határát a nyugatra távozni szándékozó keletnémet állampolgárok, mintegy 200 ezer ember előtt. A rendkívüli politikai kockázatokat hordozó döntés fontos mérföldkővé vált a kelet-európai rendszerváltozás folyamatában, és nagyban hozzájárult a kommunista keletnémet rendszer bukásához és a német újraegyesítéshez.