Pénzesőre számíthattak a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai az őszödi beszéd kiszivárgását követő időszakban – tudta meg a Magyar Nemzet. Az NBH-soknak ugyanis félmillió forinttól egymillióig terjedő, esetenként efölötti túlórapénzt ígértek, ha sikerül „jól teljesíteniük” az őszi tüntetéseken. A többletjuttatást legalább háromszáz munkatársnak fizették ki 2006 karácsonyán, vagyis több száz millió forintot költöttek a polgári elhárítás különleges szolgálataira az adófizetők pénzéből.

A műveleti feladatok nagy része az volt, hogy kapcsolatot mutassanak ki fideszes politikusok és a tüntetők között. Az NBH munkatársai tehát azért túlóráztak, hogy az őszi utcai összecsapásokban elvegyülve gyűjtsenek olyan információkat, amelyek az ellenzéki politikusok, újságírók és a tüntetések szervezői közötti együttműködésre utalhatnak, miközben azt is fel kellett volna tárniuk, hogy kik szivárogtatnak ki adatokat a sajtónak a minisztériumokból. A szervezett titkosszolgálati akciókhoz annyi embert kellett mozgósítani, hogy a polgári elhárítástól még nyugállományból is visszahívtak munkatársakat, akiknek együtt kellett tüntetniük a Kossuth téren és más helyszíneken a felháborodott tömeggel.

(Forrás: MNO)