Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Völner Pál közölte: a fellelhető adatok szerint a jelentéshez háttéranyagot nyújtó tizenkét szervezetből tizenegyet „Soros-szervezetek” támogatnak, irányultságuk pedig az elmúlt időszakban folyamatosan kormányellenes volt, például a migráció vagy a „börtönbiznisz” kérdésében. Hozzátette: a Helsinki Bizottság például az Orbán-kormány 2010-es megalakulása óta csaknem egymilliárd forint támogatást „kapott Sorostól”.

Emellett – folytatta – az Európai Bizottság is támogatja ezen szervezetek működését, illetve maga a bizottság is folyamatosan támadja Magyarországot a migráció és a jogállamiság kérdésében, vagy korábban olyan ügyekben, mint a különadók és a rezsicsökkentés. Az államtitkár értékelése szerint „ezek mind lecsapódnak egyfajta bosszúként, zsarolásként ebben a jelentésben”.

Rámutatott: a jelentésben olyan ügyek is szerepelnek, amelyeket már 2014 előtt lezárt Magyarország a bizottsággal folytatott vitákban. Völner Pál szerint ez olyan, mintha most újra felhoznák, hogy a jelentésért felelős Vera Jourovát, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökét 2006-ban korrupció miatt letartóztatták és csak „a bizonyítottság alacsony foka” miatt engedték szabadon.

Ez is ténykérdés, ahogyan az is, hogy Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa ellen éppen megválasztása időszakában folyt korrupciós eljárás Belgiumban, amelyet később hirtelen ejtettek – jegyezte meg. Arra is kitért: Vera Jourová, megsértette Magyarországot, amikor „beteg demokráciának” minősítette.

Korábban írtuk

Völner Pál úgy összegzett: nem tekinthető elfogadhatónak a jelentés, az Európai Uniónak pedig „komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy egy milliárdos spekuláns miért járhat ki-be a biztosok szobáiba”, miért adhat tanácsokat arról, hogy mely szervezeteket finanszírozzanak és milyen jogállamisági előírások érvényesüljenek azokban az országokban, ahol az ő befolyása nem érvényesülhet a kormányon lévő keresztény-konzervatív erők miatt.

Az államtitkár véleményét újságírók arról kérdezték, hogy a német országos közszolgálati rádió utólag javította a Katarina Barley európai parlamenti alelnökkel készült interjúról szóló cikkét, amelyben az állt, hogy Katarina Barley szerint ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország, mert ezekben az országokban a jogállami elvek megsértése nem korlátozódik egyedi, elszigetelt esetekre, hanem rendszerszerű. A rádió szerint az alelnök valójában Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel kapcsolatban használta a pénzügyi kiéheztetés kifejezést.

Völner Pál ezt úgy kommentálta: „német szájból nagyon rosszul hangzik, amikor Lengyelországot kiéheztetéssel fenyegetik meg”.

„Ez egy tarthatatlan kijelentés, ugyanolyan, mintha bármilyen antiszemita kijelentést tettek volna” – jelentette ki az államtitkár, aki szerint Katarina Barley-nak meg kellene fontolnia, hogy lemond.