Hirdetés

Szijjártó Péter éves meghallgatásán közölte: a beruházásösztönzési program különböző elemeiben összesen 1338 magyar vállalat, 824 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalta, amelyhez a kormány 336 milliárd forintnyi támogatást adott. A program 264 500 munkahely megvédéséhez járult hozzá – tette hozzá.

A járvány első hullámában az Európai Unió 800 ezer euróra emelte a cégeknek adható állami támogatás mértékét, ezért a kormány úgy döntött, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházásaiknak köszönhetően senkit nem bocsátanak el, a beruházási érték felét, maximum 800 ezer eurót megtérít. Ebben a konstrukcióban 904 vállalat vesz részt, és 421 milliárd forintnyi beruházást hajt végre. A beruházások, amelyekhez a kormány 201 milliárd forintnyi támogatást biztosít, 154 200 munkahelyet védenek meg – mondta a miniszter.

Korábban írtuk