Fotó: Echo TV (képernyőkép, archív)
Hirdetés

A miniszterelnöki megbízott a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódóan a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezésről beszélt, illetve a támogatására kérte a jelenlévőket.

Szili Katalin szerint a 21. század a magyaroknak lehetőséget ad a nemzeti szolidaritás, a közösséghez tartozás megélésére.

Úgy vélekedett: 21. századi együttműködésre kell törekedni a nemzeti régiókban, és olyan együttműködést kell teremteni, amely megmutatja, hogyan lehet a közösségeket megtartani és az identitásukat megőrizni Európában.

Hozzátette: ezen célok elérésében fontos szerepet tölthetnek be a közjó szolgálatában álló civil szervezetek is.

Szili Katalin szólt arról a mintegy ötvenmillió emberről, akit nemzeti kisebbségként tartanak számon Európában. Közölte, ők a saját szülőföldjükön szeretnék megőrizni az identitásukat, kultúrájukat és használni saját nyelvüket, ám az uniónak – úgy tűnik – nem annyira fontosak, mint az afrikai származású emberek alapvető jogai.

A nemzetiségi kisebbségek ügye nem belügy, nem magyar ügy, hanem európai uniós ügy – hangoztatta a politikus.