A Capital Partners brókercég vezetőit irodájukból vitték el a rendőrök bilincsben. Öt embert vettek őrizetbe. Két magyar, két szlovák, illetve egy cseh férfit is. Őt kifejezetten azzal gyanúsítjuk, hogy a csalássorozatnak ő volt az értelmi szerzője, de mind az öten a cég magyarországi vezetői voltak. Csalással gyanúsítják őket. 3 milliárd forint kárt okoztak az ügyfeleiknek.

A cseh központú cégnél 150-160 képesítés nélküli bróker dolgozott, többüket szintén elvitték, őket tanúként hallgatják ki. Sokan közülük végzett egyetemisták. Őket 3 hónapos kötelező tanfolyamra küldte a cég, de ezt nekik kellett fizetniük. A becsapott befektetőknek azt ajánlották: 150 ezer dollár, azaz csaknem 30 millió forint befizetése után hamar tetemes nyereségre tehetnek szert.

Az órákon át zajló házkutatás alatt a cég több számítógépes szerverét lefoglalták. Az ezeken lévő adatokkal bizonyíthatják a csalást. A befektetőknek, cégeknek és magánszemélyeknek ugyanis nem fizettek, sőt: az általános gyakorlattal ellentétben minden alkalommal, amikor változtattak a részvénycsomagjukon, magas jutalékot vontak le. Így nemhogy több pénzük nem lett, de folyamatosan apadt a tőkéjük.

A pénzügyi felügyelet szóvivője szerint több céggel állt kapcsolatban a Capital Partners. Országszerte voltak az ő befektetéseiket ajánló cégek, például Hódmezővásárhelyen, Tiszavasváriban, de még Pátyon is. Ezeket – ahogy a Capital Partnerst is – törölték a nyilvántartásból. Hogy pontosan hány embert csaptak be, azt még a hatóságok sem tudják. Kártérítést azonban csak Csehországban kérhetnek.

A PSZÁF egyébként már nyáron gyanúsnak találta a céget. Először még csak azért vizsgálódtak, mert a Capital Partners agresszív kampányt folytatott és telefonon zaklatott olyanokat, akik már visszautasították az ajánlatukat. Később jöttek rá a csalásra.

(Tv2)