Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára beszédet mond az M15-ös autóút 2×2 sávos autópályává történő bővítésének záró sajtótájékoztatóján Rajka közelében, az autópálya leendő Márialigeti pihenőjénél 2020. június 26-án. Balról Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője és és Kiss Vince (független), Rajka polgármestere
Hirdetés

Tóth Péter kiemelte: a fejlesztések fő célja, hogy a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolódjanak a gyorsforgalmi hálózatba négysávos utakkal, az autópályák és autóutak elérjék az országhatárt és az ország bármely településéről fél órán belül elérhető legyen egy négysávos út.

2010 óta mintegy ötszáz kilométer autópálya vagy autóút épült meg és hatezer kilométernyi út újult meg – mondta, hozzátéve, hogy míg 2010-ben három országhatár volt elérhető négysávos úton, ma már kétszer annyi.

Hangsúlyozta, hogy az M15-ös autópálya tavaly decemberi átadásával a magyar-szlovák közlekedési kapcsolatok bővültek. 2010 óta több Ipoly-híd épült meg és őszre befejeződik az új komáromi Duna-híd kivitelezése is – tette hozzá.

Korábban írtuk

Kitért arra is, hogy az M70-es úttal négysávos kapcsolat épült ki Szlovénia felé, emellett folyamatban van az M30-as út kivitelezése, amellyel Kassáig lehet majd négysávos úton közlekedni.

Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az M15-ös autópálya segíti és hosszú távon kihatással van a visegrádi országok kapcsolatára. Korábban nehézséget okozott, hogy nem volt megfelelő közúti összeköttetés, december óta azonban autópályán lehet eljutni Budapestről Pozsonyba és Prágába – tette hozzá.

A további politikai és gazdasági kapcsolataink megerősítése érdekében ez fontos beruházás volt – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a korábban „halálútként” emlegetett M15-ös, ahol a bővítés előtt nagy volt a forgalom és sok baleset történt, az „élet útjává” vált abból a szempontból is, hogy gazdaságélénkítést jelenthet a térségnek.

Vizi Norbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. projektiroda vezetője elmondta, hogy a 19,5 milliárd forintból autópályává bővített M15-ös úton tavaly decemberre elkészültek azokkal a munkálatokkal, amelyek lehetővé tették, hogy a sztráda minden sávját át tudták adni a forgalomnak. Az elmúlt fél évben egyebek mellett a vízelvezetést építették ki, összekötő utakat és járdát alakítottak ki az egykori rajkai határátkelő épületénél, emellett beüzemelték az üzemi hírközlési rendszert.

Kiss Vince, Rajka polgármestere azt emelte ki, hogy a kiépült fel- és lehajtókkal a térség gazdasági fejlődése lehetővé vált. Kitért arra is, hogy a decemberi átadás óta nem történt baleset az úton.