Forrás: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A sorban a következő Lázár György (1975–1987) 12 év 41 nappal, majd Bethlen István (1921–1931) 10 év 132 nappal és Fock Jenő (1967–1975) 8 év 31 nappal. Lázár és Fock valójában nem kormányoztak, inkább a pártállam hivatalnokainak nevezhetők, Tisza és Bethlen azonban sikeres rendszeralkotó politikusok voltak: Tisza nevéhez a dualizmus kiteljesedése fűződik, Bethlenéhez pedig a trianoni Magyarország konszolidációja. Politikai ellenfelei számára sem kétséges, hogy immár Orbán Viktor is rendszeralkotó.

A rendszeralkotás lehetőségét mindhárom politikus számára egy korántsem minden országban létező közjogi helyzet tette lehetővé, amelynek lényege, hogy a miniszterelnöknek erős felhatalmazása van. Hogy ennek mibenléte világossá váljék, érdemes röviden áttekinteni a miniszterelnöki poszt kialakulásának történetét.

Az újkori kormányzati struktúrát kezdetben nem a hatalommegosztás igénye, hanem a megnövekedett uralkodói feladatok okán hozták létre, a XVIII. században. A szuverén uralkodó vett maga mellé állandó minisztereket (latin minister – szolga, segéd), hogy velük beszélje meg és végeztesse az adminisztratív feladatokat. Eredetileg tehát a kormány az uralkodó főhivatalnokaiból állt, annak tartoztak elszámolással. Azokban az országokban, amelyekben megmaradt a monarchia, formálisan továbbra sem az országnak, hanem az uralkodónak van kormánya (Nagy-Britanniában: Her Mayesty’s Government), és a miniszterelnök csupán első e főhivatalnokok között, angolul prime minister, első miniszter. Az európai monarchiákban az uralkodóknak ma már nincs tényleges hatalmuk, a miniszterelnöki tisztséget választások útján nyeri el a győztes párt(koalíció) vezetője, a törvényalkotás pedig a parlament joga.

A köztársaságok a legtöbb esetben szétválasztották a legfőbb uralkodói jogokat: a szuverenitás képviseletét az államfőre, a kormányzás feladatát a kormányfőre bízták. De ebben is van kivétel. Amikor az Egyesült Államok megalakult, a korabeli brit közjogot vették mintának azzal a fontos különbséggel, hogy a főhatalmat választás útján lehessen elnyerni. Ezért az Egyesült Államokban az elnök lényegében egy XVIII. századi alkotmányos uralkodó jogait gyakorolja, a törvényalkotói hatalomtól elválasztva ugyan, de egyszerre államfőként és a végrehajtó hatalom legfőbb birtokosaként, aki a kormányba a társait maga választja meg. Így az USA-ban nincs miniszterelnöki poszt. Az amerikai elnök a nemzet elnöke, de a kormány nem a nemzet, hanem az elnök kormánya. Ezt a példát számos latin-amerikai ország követi.

Korábban írtuk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Franciaországban egy lépéssel tovább mentek, amikor az államfői hatalmat elkülönítették a végrehajtóitól, de a választott elnöknek számos hatalmi jogosítványt hagytak meg, ezzel a miniszterelnök fölé helyezték. Ez a prezidenciális rendszer, ahol a legfőbb hatalom az elnök kezében van, miközben a szuverenitásból fakadó jogokat is gyakorolja. Erre a szisztémára is sok példa van, egyebek mellett Oroszországban, Portugáliában, Lengyelországban.

A legtöbb európai ország, így Magyarország más utat jár. Itt a választott elnöknek, miközben a külvilágban képviseli az országot, a végrehajtó hatalommal szembeni jogai csekélyek, legtöbbször formálisak. Ebben a német mintára kancellárinak is nevezett rendszerben a legfőbb hatalom birtokosa a miniszterelnök, aki a pártok versenyében, választáson, a többséget szerző párt(koalíció) megbízásából nyeri el a következő választásokig tartó megbízatását.

Az első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos az éppen alkotmányossá váló monarchia keretében, a király által kinevezve, de még nem az országgyűlés által jelölve nyerte el a megbízatását, amelyet, mint tudjuk, mindössze 199 napig töltött be. Lemondása után, minthogy az uralkodó az új kormány kinevezését megtagadta, az ország vezetését az Országos Honvédelmi Bizottmány vette át, élén Kossuth Lajos bizottmányelnök­kel. A bizottmányt az Országgyűlés a végrehajtó hatalom képviselőjének ismer­te el, nyitva hagyva az államfő kérdését. A trónfosztást követően Kossuthot elnök-kormányzónak, Szemere Bertalant minisz­­terelnöknek választották, ő 101 napig töltötte be a tisztséget.

Az 1867-es kiegyezés az alkotmányos monarchia közjogi alapjait teremtette meg, az uralkodó kiterjedt jogai mellett többek között a magyar országgyűlésnek felelős kormány intézményével. Először viszonylag rövid életű kormányok váltották egymást: nyolc év alatt öt miniszterelnöke volt az országnak. A bonyolult pártküzdelmekből a szabadelvűek vezére, Tisza Kálmán emelkedett ki, és foglalta el a miniszterelnöki bársonyszéket 1875. október 20-án.

Tisza az akkori értelemben vett balról, a 48-as függetlenségi irányból (addigi függetlenségi programját, az úgynevezett bihari pontokat „szögre akasztva”) érkezett a hatalomba, miután a meggyengült kormánypárttal egyesülve, annak legjobb erőit és szavazóit megnyerve, olyan erős kormánypártot hozott létre, amely aztán megszakítás nélkül három évtizedig tudott hatalmon maradni.

Tisza Kálmán kormányzása alatt pártja lényegében hegemóniára tett szert, ami által a kormányfő személyes tekintélye is nagy lett. Ezt felhasználva hozzálátott az ország teljes körű modernizálásához. Korszerűvé tette a közigazgatást, megerősítette a közoktatást, a népegészségügyet, megszületett az első magyar büntető törvénykönyv. Kormányának máig ható teljesítménye a nemzetgazdaság korszerűsítése. Az ipar rohamos fellendülésbe kezdett, kiépültek a legfontosabb vasútvonalak, addig példátlan gyorsasággal gyarapodtak a városok, elsősorban Budapest.

A Tisza-kormányt az ellenzék gyakran vádolta korrupcióval (ez a nagy vállalat­alapítások kora is), egészében azonban ebben a korszakban ment végbe az ország történetének leggyorsabb fejlődése. Nem véletlen, hogy az utókor máig aranykorként emlékszik vissza Tisza Kálmán közel másfél évtizedes kormányzására.

Bukását nem is a gazdasági problémák okozták, hanem egy olyan politikai döntés, amelyet a kortársak a nemzeti szuverenitás csorbításának tekintettek. Tisza belement a katonai újoncállítás szabályozásának olyan módosításába, amely csökkentette a magyar kormány súlyát a véderővel kapcsolatos kérdésekben. Ráadásul 1889-ben letelt az a tíz év türelmi idő, ami után az 1879-ben Tisza által is jóváhagyott törvény alapján meg kellett vonni mindazok magyar állampolgárságát, akik ez idő alatt nem kértek a hivatalos szervektől külföldi tartózkodási engedélyt. Mivel az emigrációban élő Kossuth Lajos magától értetődően nem kért ilyet, az ő állampolgárságát is meg kellett vonni. Emiatt kormányellenes tüntetések törtek ki. Tisza nem talált megoldást a helyzetre, a következő tavaszon lemondott.

Bethlen István más pályát futott be. Nem pártküzdelmeken át, inkább az összeomlást elszenvedő ország megmentésére szövetkezett politikusok egyik legkiválóbbjaként lett miniszterelnök. Közjogi helyzete hasonló volt, mint Tisza Kálmáné, azzal a különbséggel, hogy Horthy kormányzó gyakorlatilag szabad kezet adott Bethlennek minden téren. Ám míg Tisza emelkedő országot tett még sikeressé, Bethlennek a romokból kellett élhető viszonyokat teremtenie.

Sikerült neki. A XX. századi magyar történelemnek minden bizonnyal a legnagyobb politikai teljesítménye Bethlen István kormányzása. Jól megválasztott munkatársaival stabilizálta a gazdaságot, az elemitől az egyetemekig újjászervezte az oktatást, és olyan pezsgő kulturális élethez teremtette meg a feltételeket, amilyet addig még nem ért meg az ország. Bukását nem is az ellenzék, hanem saját pártjának belső harcai okozták, elsősorban Gömbös Gyula, aki maga törekedett a helyére.

Tisza Kálmán és Bethlen István miniszterelnöksége a magyarság számára két emelkedő korszak, két kiemelkedő politikusi teljesítmény eredményeképpen. Ami a kormányzás időtartamát illeti, ezekhez zárkózik most fel Orbán Viktor. Politikai teljesítményéről ítéletet negyedszerre is majd a választók alkotnak, 2022 tavaszán.