Esélyük sem volt a szovjet gőzhengerrel szemben
82 éve kezdődött a doni katasztrófa
82 évvel ezelőtt ezen a napon indult el a Vörös hadsereg nagyszabású offenzívája a Don folyó mentén állomásozó Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg ellen. A támadás elsöprő erejű volt, a szovjetek modern harckocsikkal, tüzérségi támogatással és légierővel hajtották végre az első hullámot. Az erős tüzérségi előkészítés több órán keresztül folyt, amely teljesen megbénította a magyar kommunikációt és védekezést. Az ágyúk és aknavetők szünet nélkül zúdították a lövedékeket a magyar állásokra, súlyos veszteségeket okozva már a támadás kezdetén.1943. január 12-én hajnalban a Vörös hadsereg nagyszabású támadást indított a Don folyó mentén állomásozó Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg ellen. A szovjet csapatok jelentős létszámfölényben voltak, és rendkívül jól koordinált támadást hajtottak végre. Az elsődleges céljuk az arcvonal áttörése volt, amelyet a leggyengébbnek ítélt magyar szakaszoknál kezdtek meg. A szovjet harckocsik, köztük a rettegett T-34-esek, ellenállhatatlanul nyomultak előre, miközben a gyalogság a páncélozott egységeket követve behatolt a magyar állások közé. A magyar csapatok próbáltak ellenállni, de a hiányos felszerelés és a kevés páncéltörő fegyver miatt nem tudták feltartóztatni az ellenséget.
A magyar védelmi vonalak több helyen azonnal összeomlottak, és az arcvonal számos ponton felbomlott. A hideg, mínusz 30 fokot is meghaladó hőmérséklet, a rossz felszerelés és az utánpótlás hiánya még tovább súlyosbította a helyzetet. Az áttörést követően a szovjet csapatok gyorsan mélyen behatoltak a magyar védelmi zónába, elvágva az ellátási útvonalakat és körülzárva több magyar egységet.
A magyar katonák többsége hősiesen próbált helytállni, de a túlerő és a rendkívül nehéz körülmények miatt a visszavonulás elkerülhetetlenné vált. A szovjet támadás első napja totális káoszt eredményezett a magyar arcvonalban, és ezzel kezdetét vette a Doni katasztrófa, amely rövid idő alatt a 2. honvéd hadsereg felbomlásához vezetett.
Kímélni kellett volna a magyar vért, nem sikerült
A Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg a magyar hadsereg egyik legjelentősebb alakulata volt a második világháború idején. Felállítása az 1942-ben megkötött magyar-német megállapodás része volt, amely szerint Magyarország jelentős katonai erővel támogatja a német hadsereg keleti fronton folyó hadműveleteit. A hadsereg 200 ezer katonából állt, beleértve a harcoló alakulatokat és a támogató egységeket.
A hadsereg felállítása rendkívül gyorsan történt, a katonák többsége tartalékos volt, akiket gyors kiképzés után vezényeltek a frontra. A Magyar Királyi Honvédség vezérkari főnöke, Szombathelyi Ferenc, azt az utasítást adta, hogy „kímélni kell a magyar vért”, a felszerelésre pedig az utólagos híresztelésekkel szemben az a direktíva vonatkozott, hogy mindenből a legjobbat kell adni. Azonban ami itthon a legjobbnak számított, az messze nem volt elég egy nagyhatalom ellen. Magyarország katonai fejlesztéseit a trianoni békediktátum erősen korlátozta, és csak 1938-tól, a bledi egyezményt követően kezdődhetett meg a komolyabb fegyverkezés. Ez idő alatt a fő cél inkább egy olyan haderő felépítése volt, amely regionális konfliktusokban megállhatja a helyét.
Szombathelyi már a németekkel való tárgyalások során jelezte, hogy a Magyar Királyi Honvédség felszereltsége és kiképzése nem alkalmas a Szovjetunió elleni harcokra. Felszerelés téren támogatást kért, amelyre a németek ígéretet tettek, és bizonyos mértékben teljesítették is. Leszállítottak nehézfegyvereket, harckocsikat és lövegeket, de ezek mennyisége nem volt elég a hadsereg számára. A magyar hadvezetés azt feltételezte, hogy a 2. honvéd hadsereg kiegészítő feladatokat kap majd, mint például megszálló vagy biztosító műveletek. Ehelyett az első vonalba kerültek, ahol 200 kilométeres arcvonalat kellett védeniük, ami teljesíthetetlen feladat volt. A fegyverek, különösen a páncélöklök és a páncéltörő ágyúk, nem voltak alkalmasak a szovjet T-34-es harckocsik elleni harcra.
Az élelmezés és az ellátás szintén kritikus helyzetben volt. A hosszú ellátóvonalak miatt a katonák gyakran nem jutottak elegendő élelemhez, miközben a folyamatos harci terhelés és a kimerítő hideg felőrölte az erejüket.
Évtizedekig nem lehetett beszélni róla
A 2. honvéd hadsereg 1942 nyarán érkezett meg a Szovjetunió területére, ahol a Don folyó kanyarulatába telepítették. A hadsereg fő feladata az volt, hogy biztosítsa a folyó menti védelmi állásokat, miközben a német hadsereg további támadásokat hajtott végre.
A magyar csapatok védelmi állásai azonban gyengék és nehezen védhetőek voltak. A Doni katasztrófa során a 2. honvéd hadsereg gyakorlatilag szétesett: mintegy 120 000 magyar katona esett el, tűnt el vagy került hadifogságba.
A Doni katasztrófa nemcsak katonai, hanem társadalmi és politikai tragédia is volt Magyarország számára. Az elveszett életek és a hadsereg felbomlása gyengítette az ország katonai erejét és mély nyomot hagyott a magyar társadalom kollektív emlékezetében. Az életben maradt veteránok és a hozzátartozók évtizedeken keresztül hordozták az események traumáit. Az átkosban a Doni katasztrófa említése tabu téma volt, mivel a rendszer nem nézte jó szemmel a „Horthy-hadsereg” emlékének ápolását. Az 1989 utáni időszakban azonban a Doni katasztrófa újra a magyar történelmi tudat részévé vált, és ma is az egyik legtragikusabb epizódjaként tartjuk számon a második világháború magyar vonatkozású történeteiben.