– Mit válaszolt arra a kérdésre gyerekkorában, „hogy mi leszel, ha nagy leszel”?

– Elég korán tudtam, hogy geológus akarok lenni. Életem első szakasza azzal telt, hogy a szüleimmel és a barátaimmal is rengeteg időt töltöttünk a természetben, túráztunk a Bakonyban, horgásztunk, gombásztunk, kőzetekkel, növényekkel ismerkedtünk. Szülővárosom, Ajka környékén tizenöt éves koromban néhány barátommal kőzeteket találtunk, ami olyannyira megragadta a fantáziámat, hogy naplóírásba fogtam. Miközben persze ősmaradványokról semmit nem tanítottak az iskolában, azt sem tudtuk, mi az. A kutatással kapcsolatos naplóírás azóta is szokásom, és ez jól dokumentálja a történteket. Teljesen gyermeki és autodidakta módon kezdődött az egész.

– Földrajz- vagy biológiatanára tudott az érdeklődéséről?

– Tudtak róla. A legfontosabb segítség, amit tőlük kaptam, hogy létrehozhattam egy kis kőzet-, ásvány- és kövületgyűjteményt a Bródy Imre Gimnáziumban, melyben nagy segítségemre volt Mihályfi László egykori biológiatanárom, most a suli igazgatója. Emellett kivettem az ajkai könyvtárban fellelhető összes geológiával foglalkozó könyvet. Fantasztikusnak találtam a múlt megismerését. Mert milyen klassz dolog kimenni a Bakonyba, ráütni egy száznyolcvanmillió éves kőre és találni benne egy ammoniteszt.

– Mit?

– Olyan ősmaradványt, aminek a legközelebbi ma élő rokonaik a nautiluszok. Fantasztikus, hogy száznyolcvanmillió év után én lehetek az első ember, aki ezt először látja. Óriási! Valakit persze ez hidegen hagy. Ez az érzés egyébként David Attenborough-t is magával ragadta. Imádja az ősmaradványokat.

– Mennyi az emberi történelem vagy a magyar történelem, ha összevetjük a dinoszauruszok időszakával?

– Gyakorlatilag semmi. Elkezdtem kibogarászni hobbiszinten a családfánkat, de az ötödik-hatodik generációnál elakadtam. Még nem mentem el plébániákra megnézni a keresztleveleket, pedig szükséges lenne, hiszen a XIX. század eleji fölmenők már ismeretlen emberek számunkra. Árpád apánk körülbelül negyven-ötven generációra van tőlünk. A legkorábbi városszerű civilizációk nyomai pedig nyolc-tízezer évesek. A dinoszauruszok durván kétszázharmincötmillió éve alakultak ki és hatvanötmillió éve haltak ki.

– Azaz százhetvenmillió évig uralták ezt a bolygót…

– Ha nem is uralták, de léteztek. Bizonyos periódusokban nagyon elterjedtek voltak. Változatosságukra jellemző, hogy az egyik legdominánsabb csoportját alkották a gerinceseknek. Utóbbi csoportba értendők a halak, a kétéltűek, a hüllők, a madarak és végül mi, emlősök. Az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezése, hogy a dinoszauruszok egy csoportja mind a mai napig él.

– Éspedig?

– A madarak. Mai tudásunk szerint a madarak legkorábbi képviselői százötvenmillió éve alakultak ki kistermetű, ragadozó dinoszauruszokból.

– Kutatóként mégis melyik korban él?

– Itt élek a mában. Ugyanis én magam sem tudom felfogni ezt az időtávot. Felfedezésem a bakonyi dinoszauruszok létezésük idejét tekintve nyolcvanötmillió évvel ezelőttre, azaz kétmillió-háromszázezer emberi generációval ezelőttre tehetők. Ez olyan hosszú időszak, hogy szinte állandó, elképzelhetetlen.

– Honnan tudható, hogy milyen korú egy adott dinoszaurusz?

– Bizonyos kőzetrétegek olyan ásványokat tartalmaznak, amelyekben megtalálhatók bizonyos elemek radioaktív izotópjai. Felezési idejük alapján ki lehet számolni a korukat. A kép könnyen összeáll, ha egy ilyen kőzetréteg alatt dínócsontokat találunk.

– Hisz Istenben?

– Nem. De tisztelem azokat, akik hisznek. Én elsősorban a természet törvényszerűségeiben hiszek. Richard Leakey, a híres paleoantropológus szerint, a Homo sapiens fejlődésének egy pontján, talán egy-két millió évvel ezelőtt alakult ki a hit. Későbbről már bizonyítékok is ismertek barlangfestmények, rituális eszközök formájában, amelyek a vadászat előtti rituáléhoz tartoztak a tűzrakással, táncokkal, szertartásokkal együtt.

– Mindeközben huszonöt kilométerre született a bakonyi dinoszauruszok lelőhelyétől és a családneve Ősi, ebben nem lát valami különös eleve elrendeltséget?

– Ez totál véletlen.

– Az iharkúti lelőhely az ön nevéhez kötődik. Hogy kell elképzelni azt a napot, amikor megtalálta?

– Már a gimnázium alatt választ kerestem arra a szinte föl sem tett kérdésre, hogy Magyarországon miért nincsenek dinoszauruszok. A Természettudományi Múzeumban és a hazánkról szóló geológiai könyvekben sem volt szó ezekről az állatokról. Így aztán leesett, hogy azért nem lehettek itt dinoszauruszok, mert ez a vidék akkor víz alatt volt, a dinoszauruszok meg alapvetően szárazföldi állatok. Olyan kőzeteket kellene tehát találni, amelyek a szárazföldön rakódtak le a dinoszauruszokkal egy időben. Magyarország földtörténetéből kiderül, hogy szinte nincs is ilyen kőzet, vagy csak a föld mélyén. Bekerültem az egyetemre és a tanulmányaim alapján fölmértem, mely területen lehetnek mégis olyan kőzetek, amelyekben esetleg találhatnánk valamit. Tehát némi kutakodás után jutottam el az Ajkától huszonöt kilométerre lévő Iharkútra. Tudván, hogy itt a bánya területén a Csehbányai Formáció agyagos, homokos kőzetében érdemes keresgélni. Egy szeles, szombati napon, 2000. április 29-én vágtunk neki, azóta mérnökdoktorrá lett barátommal, Torma Andrással. A bánya vezetője megmutatta, hogy hol kéne keresgélnünk és figyelmeztetett, ha megszólalna a sziréna, akkor spuri kifelé, mert robbantás lesz. Szót fogadtunk, majd elkezdtünk lefele ereszkedni a meredek falon. S hogy meg tudjuk tartani magunkat és meg is tudjunk állni, mélyedéseket vájtunk a falba. Egyszer csak, ahogy vájtam egy lyukat a bakancsomnak, beleakadtam egy kemény homokkődarabba. S mielőtt félredobtam volna, megnéztem és láttam, hogy egy megkövült csontot markolászok. Gyorsan letisztítottunk egy kisebb kőzetréteget, és elképzelésünk beigazolódott, ugyanis további csontokra, fogakra bukkantunk. Teljesen bezsongtunk. A következő hétvégén újra ott voltunk. Két szombattal később, a huszadik születésnapom előtti napon került elő az első biztos dinoszaurusz lelet, egy kétcentis fog. Ebben azért voltam biztos, mert ismertem az erdélyi báró Nopcsa Ferenc által feltárt, a XIX. század végéről a Hátszegi-medencéből származó leletekről szóló publikációit. Ez a bizonyos fog a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében megtekinthető. Sőt idén ősszel nagyszabású kiállítás nyílik itt, ahol többek között a három növényevő és a három ragadozó bakonyi dínó rekonstrukciója is ki lesz állítva életnagyságban.

– Megváltoztatta vagy megerősítette a kutatása a tudományban addig felállított, dinoszauruszokról szóló ismereteket?

– Sok mindent megváltoztatott és meg is erősített. A lelőhely santoni korú, azaz nyolcvanötmillió évvel ezelőtti időket reprezentál. Érdekesség, hogy Európában az egyetlen komoly lelőhely ebből az időből Iharkúton van. Fontos változást azonban az Ajkaceratops 2010-es felfedezése hozott. Ez egy másfél méteres, négy lábon járó, növényevő, galléros dinoszaurusz, egy jó nagyra nőtt kutya méreteihez hasonlítható. Olyan csoportot képvisel, amit eddig Európában még nem ismertünk, korábban ilyet csak Amerikában és Ázsiában találtak. Ez azt jelenti, hogy ezek az állatok elérték Európát is, és ahol biztosan éltek, az a Bakony egykori vidéke volt, mely feltehetően egy nagyobb sziget részeként létezett Európa kisebb-nagyobb szigetei között. Fontos tudni, hogy akkoriban Európa inkább egy szigetvilágra, mintsem egy nagy, összefüggő kontinensre hasonlított.

– Hogyan képzeljük el az akkori Földet?

– Évszakok nem voltak, inkább szárazabb és nedvesebb periódusok váltogatták egymást. Szubtrópusi klíma uralkodott tíz fokkal magasabb átlaghőmérséklettel. A tengerek, világóceánok szintje két-háromszáz méterrel magasabban lehetett a maihoz képest. Nincsenek még eljegesedett pólusok, se északon, se délen. Az Antarktisz jóval északabbra volt, mint manapság. Erre már rengeteg a bizonyíték, onnan is ismerünk dinoszaurusz leleteket. Észak-Amerikát hatalmas beltenger szelte ketté. A kontinensek körvonala teljesen más, az Alpok és a Kárpátok pedig még sehol nincs.

– Úgy tűnik, hogy nemzetközi szempontból igen jelentős lelet az iharkúti leletegyüttes. Ön a szerencse gyermeke?

– A szüleim gyermekének mondanám magam. A lelőhely pedig adu ász és részben a szerencse és a kitartó kutató munka eredménye is. Más is felfedezhette volna. Korosztályomig ilyen gerincesleletekkel nem foglalkoztak itthon, mert nem voltak ilyen leletek a mai Magyarország területén.

– A tanárai irigyek vagy büszkék?

– Remélem, büszkék. Egészséges irigység biztos van bennük, hisz képzeljük csak el a helyzetet, hogy megjelenik egy nyikhaj és behoz kétfióknyi dinoszauruszmaradványt a Bakonyból, ahol, ahogy Főzy István kollégám mondaná, „már minden kőnek le van ütve a sarka”.

– Az új eredményeknek köszönhetően a magyar paleontológia képes anyagi támogatáshoz jutni?

– Kutatásainkat 2002 óta az Országos Tudományos Kutatási Alap folyamatosan támogatja. Támogatásuk nélkül nem tartanánk ott, ahol most vagyunk. Persze sok más intézmény, alapítvány, néha önkormányzatok, magánszemélyek is mellénk álltak és támogattak. Idén júliustól Pálinkás József, az MTA elnöke által létrehozott Lendület Program keretében folytathatom társkutatóimmal együtt a munkát. Ez a pályázat önállóságot, komoly anyagi támogatást nyújt számunkra, és a jövő generációjának kinevelését is biztosítja.

– Feltételezem, hogy ön a korából és a téma érdekességéből adódóan könnyen meg tudja szólítani a gyerekeket. Tart előadásokat iskolákban?

– Tartok, és rengeteg fiatal keres meg közösségi oldalakon, e-mailben. A gyerekek természetesen egy színes, „szagos” előadást kapnak az elmúlt tizenegy év munkájának eredményéből. Nemrég Badacsonyban, egy klassz általános iskolában tartottam előadást, azt megelőzően pedig Salgótarjánban, ahol a tanárnő is meglepődött, mennyire lekötötte a nehezen kezelhetőbb gyerekeket is a téma. Az Ajkaceratops bejelentéséről szóló sajtótájékoztató után a telefonom napjában kétszer lemerült, akkora volt az érdeklődés. Ezt követően kaptam egy levelet egy tizenöt éves sráctól azzal, hogy ez a téma őt mennyire érdekli. Visszaírtam neki és meghívtam az ásatásra, ahová el is jött a családjával. Ez nagyon fontos! Én tizenhét évesen írtam levelet egy amerikai kutatónak, Michael Novacheknek, miután láttam a filmjét a mongóliai kutatásairól. Összekalapáltam egy levelet, és kértem, vigyen magával a Góbi sivatagba ásni. Az angoltanárom kijavította, és elküldtük. Egyszer csak jött a kézzel írt válasz, amiben kifejtette, hogy mennyire örül a lelkesedésemnek. Megírta, hogy nem tudnak magukkal vinni Mongóliába, de kitartást kívánt, és elküldte a National Geographic aktuális számát. Teljesen fel voltam dobódva a levelétől. Azóta a New York-i Természettudományi Múzeum magas beosztású munkatársaként dolgozik, az ügy pikantériája pedig, hogy 2003-ban a szakdolgozatom írásakor kijutottam az Egyesült Államokba, hét évvel ominózus levelem után. És amint a New York-i múzeumban nagyban fénymásoltam az itthon nem elérhető szakirodalmat, egyszer csak megláttam Michael Novacheket. Odaléptem és megkérdeztem, hogy ő-e az, minthogy azóta jócskán megváltozott és személyesen még soha nem találkoztunk. Ő volt és emlékezett a levelemre.

– Milyen gyakorlati haszna van a paleontológiának az utca embere számára?

– Erdős Pál, a XX. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa azt mondaná erre a kérdésre a matematika kapcsán, hogy az égvilágon semmi. Legtöbb esetben a paleontológia sem hoz közvetlen hasznot az utca emberének. De az élővilág és Földünk múltjának megismerése, elengedhetetlenül fontos a bioszféra változásainak feltérképezéséhez. Az olajkutatásban a fúrásoknál az ősmaradványok alapján meg lehet mondani, vajon kell-e tovább fúrni, vagy sem, és egy jó geológus, paleontológus szaktudása olykor milliókat hozhat a konyhára. Dollárban. De klímaváltozásra is lehet az egykor történtekből következtetni, és ez hasznos lehet az egész emberiségnek.

– Tudósi imázsának része a kalapja. Az hol van?

– Ajkán. Azt csak Iharkúton, az évente aktuális ásatáson használom. Az a pici kalap minden ásatáson rajtam volt huszonegy éves korom óta. A napfény már teljesen kifakította.

Tallián Hedvig