Azt írták: május 15 -től – a vakációt egy hónappal megelőzően – már sűrűbben közlekednek vonatok a Balatonhoz. A már több mint 330 ezer vármegye- és országbérlet tulajdonos érdeklődése az előszezoni menetrend bevezetésével tovább fokozódott a balatoni járatok igénybe vételével kapcsolatban. Az új díjtermékek elsősorban a vármegyéken belül, vagy a legalább két megyén át rendszeresen ingázóknak kínál új és versenyképes alternatívát, de a főváros és a Balaton között a sűrűbben, jellemzően 1-2 óránként közlekedő InterRégió vonatokon kivétel nélkül érvényesek az országbérletek.

Hirdetés

Az orszagberlet.hu weboldalon már külön Balaton menüpontban tájékozódhatnak az utasok az új bérletek igénybevételi lehetőségeiről, továbbá segítséget, javaslatokat kapnak, hogy azok előnyeit miként tudják kihasználni a tóhoz vagy annak partmenti települései között utazva – ismertette a MÁV Zrt.

A tájékoztatás szerint május 15-től június 16-ig ismét előszezoni menetrenddel várja az utazókat a MÁV-START: a part menti nagyobb települések az alapütemű, átlagosan óránkénti követésű vonatok mellett további járatokkal is elérhetővé váltak. A téli menetrendhez képest több InterCity-kocsi és motorvonat állt forgalomba, a vonatokon a kora tavaszi időszakhoz képest több férőhely áll az utasok rendelkezésére. A Déli pályaudvar és Keszthely közötti Balaton InterCity vonatokon pedig már bisztró rész is biztosítja a teljes körű ellátást az 1. és prémium osztályú IC+ kocsiban.

A vármegye- vagy országbérlettel utazóknak számos balatoni vonat vehető igénybe. A személyvonatok és sebesvonatok mindegyike felármentesen használható, így a Déli-Parti, a Katica és a Vízipók InterRégiókon, valamint a Tanúhegy, Lesence és Fenyves sebesvonatokon és a balatonfenyvesi kisvasúton az új bérletfajtával is lehet utazni. InterCity és expresszvonatokon utazva csak felármentes szakaszokon belül érvényesek a bérletek. A felármentes szakasz jellemzően az első (Budapest felőli) tóparti állomás vagy megállóhely és az adott vonat végállomása közötti szakasz.

A Balaton és a Tópart InterCity-k esetében Siófok és Keszthely, illetve Siófok és Nagykanizsa között a kijelölt, nem InterCity-minőségű kocsik a felármentesek. A Kék Hullám expresszvonatok Balatonalmádi és Tapolca, a Jégmadár expressz pedig Balatonaliga és Fonyód között vehető igénybe ország- és vármegyebérlettel. Ezeket, továbbá a vonattípusok útvonalát, főbb közlekedési ismérvet térképekkel illusztrálva is bemutatják az orszagberlet.hu oldalon.

Ahogy azt a MÁV-Volán-csoport korábban jelezte: a vármegye- és országbérletek csak felármentes vonatokon vehetők igénybe, így IC-ken nem, ez alól csak bizonyos kocsik vagy szakaszok jelenthetnek kivételt. Ahogy a korábbi években mindig, a Balatonnál ezek a kivételek az idei elő- és a főszezonban is megszűnnek, hogy IC-szolgáltatást választó utasokat is ki tudják szolgálni – közölték.

Tudatták azt is, hogy a Volánbusz Budapest és a Balaton között mindkét irányban naponta néhány alkalommal közvetlen autóbuszokat is indít, melyekre az országbérlet is érvényes. Az autóbuszokkal többek között a tó északi partján fekvő Balatonkenese, Balatonalmádi, Balatonfüred, Tihany, Révfülöp, Keszthely, Hévíz, illetve a déli parton Siófok, Balatonlelle, Balatonboglár települések is elérhetőek a fővárosból.

A vonatokon és a helyközi buszokon az egész ország beutazását lehetővé tevő országbérlettel már több mint 90 ezren rendelkeznek. Elsősorban rájuk, de a vármegyebérletet birtoklókra is gondolva „Balaton” menüpontot hozott létre a MÁV-Volán-csoport az orszagberlet.hu weboldalon, amely kifejezetten az új bérletfajtával történő utazás megtervezésében, az előzetes tájékozódásban segít.

Hangsúlyozták: az előszezontól sűrűbb közlekedés a vonatok a Balatonhoz. Május 15-től az északi part felé, Tapolcáig a Kék Hullám expresszvonattal, Balatonfüredig a Vízipók InterRégióval kétóránként, Siófok, Fonyód és Balatonszentgyörgy felé pedig a szintén kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégióval bővült az utazási lehetőség a fővárosból. Szombattól hétvégenként, valamint ünnepnapokon a Déli pályaudvar és Balatonfüred között a Katica InterRégió, Szob, Vác és Fonyód között a tavaly kiemelkedően népszerűvé vált Jégmadár expressz egészíti ki az eljutási lehetőségeket, és teszi vonzóbbá a közösségi közlekedést a Balatonhoz utazók körében. Hozzátették: a nyugat-dunántúli térségből is átalakult az előszezoni vonatok közlekedése.

A tájékoztatás szerint a hétvégi és ünnepnapokon az előszezonban is közlekedik a legkorszerűbb, légkondicionált KISS emeletes motorvonat Szob és Fonyód között Jégmadár expresszvonat néven, közvetlen kapcsolatot biztosítva a Dunakanyar térségéből.

Már az előszezonban is járnak Bagolyvonatok a déli parton, így éjfél után is közlekedik vonat a tó mentén. Budapest és Keszthely között egy vonatpárral lehet utazni péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradó éjszaka – közölte a MÁV Zrt.

A közleményben kitértek arra is, hogy a Volánbusz menetrendje nem módosul az előszezonban, azonban a vonatokkal összehangoltan biztosítja az utazást. A már megszokott Balaton 24/72 napijegyek április 29. óta minden nap megvásárolhatók és egészen október 31-ig igénybe vehetők a tavalyi évhez hasonló áron és felhasználási lehetőséggel.

Korábban írtuk