„Ne engedjük ezt nekik, hiszen Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra” – fogalmazott Hollik István.

Hirdetés

A politikus utalt azokra a nyilatkozatokra, amelyeket az elmúlt napokban az baloldal kijelölt miniszterelnök-jelöltje, valamint egészségügyi szakpolitikusai tettek.

Kijelentette: ezek alapján egyértelmű, hogy a baloldal magánosítani akarja az egészségügyet, és fizetőssé is tenné azt. Centralizálni akar, ami egyet jelent a vidéki kórházak vagy azok egyes osztályainak bezárásával – folytatja.

Emlékeztetett: az az alapvető baj ezzel a baloldali programmal, hogy ezt Magyarország egyszer már kipróbálta, hiszen a Gyurcsány-kormány éppen ezeket a lépéseket valósította meg.

Korábban írtuk

Fizetőssé tette az egészségügyet a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével és magánosította azt, egyes kórházak privatizálásával.

De centralizáltak is vidéki kórházak vagy azok egyes osztályainak bezárásával – folytatta, hozzátéve: ezzel összesen 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből.

Ráadásul amíg a Fidesz-KDNP-kormány emelte az orvosok és az ápolók bérét, a baloldal egyhavi bért vett el tőlük – jelentette ki.