Mint írta, Ujhelyi István szocialista politikus azzal, hogy hazugságnak nevezte: az európai szankciók rosszak lennének, tagadja a valóságot. Azt állítja, hogy az elszálló gáz- és energiaáraknak, tönkremenő kis- és középvállalkozásoknak nincs közük a brüsszeli szankciókhoz.

Hirdetés

A fideszes képviselő emlékeztett: a szankciók nyári elfogadásakor az Európai Bizottság Oroszország térdre kényszerítését ígérte. Azt ígérte, hogy a szankciók Oroszországnak lesznek húsba vágóak, nem az európai embereknek. Azt ígérte, hogy a szankciók elhozzák a háború végét. Ehhez képest a szankciók bevezetése óta az infláció vágtat, az európai emberek szegényebbek lettek, Oroszország pedig gazdagabb. Európában válság és energiahiány fenyeget – fogalmazott Deutsch Tamás.

Nyilatkozatában Ujhelyi István ezeket a nyilvánvaló tényeket letagadta, a brüsszeli szankciók mellett tette le a voksát. Egyértelművé és világossá tette tehát: a magyar baloldal a szankciók pártján áll, nem pedig a szankciókkal sújtott magyarok mellett – tette hozzá a Fidesz európai Parlamenti delegációvezetője.

Korábban írtuk