Hirdetés

A magyarországi baloldal pártjainak megnyilvánulásai alapján jól kirajzolódik, hogy nem rendelkeznek világos és következetes külhoniakra vonatkozó támogató politikával. A legellenségesebb viszonyulás Gyurcsány Ferencre és az általa vezetett Demokratikus Koalícióra jellemző. A volt kormányfő politikájának 2004 óta szerves része a határokon kívül rekedt magyarsággal szembeni kampánytevékenység. Figyelemre méltó, hogy Gyurcsány Ferenc korábban azzal riogatott, hogy ukrán állampolgárok jelentkeznek be tömegével Magyarország határ menti falvaiba, hogy részesülhessenek a magyar szociális ellátórendszer szolgáltatásaiból.

Az alaptalan hisztériakeltés azt a célt szolgálja Gyurcsány Ferenc részéről, hogy a közvéleményt – politikai haszon-szerzés reményében – a határon túli magyarság ellen hangolja.

A balliberális oldalon azonban megfigyelhető, hogy a Momentum sem rendelkezik karakteres, nemzeti érdekek mentén körvonalazódó határon túli politikával, ami a párt megnyilvánulásaiban rendszeresen tetten érhető. A Momentum politikusai a Felvidéken és Erdélyben is a Renew Europe tagjaiként tevékenykedő európai testvérpártjaik mellett kampányoltak az elmúlt időszakban, szemben a határon túli magyar érdekeket képviselő magyar pártokkal. Így fordulhatott elő, hogy Cseh Katalin a Renew Europe testvérpártjának elnökjelöltje mellett kampányolt a 2019-es román államfőválasztáson, illetve Donáth Anna a liberális Progresszív Szlovákia párt mellett állt ki egy 2019-es felvidéki kampányeseményen.

A teljes elemzést a Századvég honlapján IDE KATTINTVA olvashatják el.

Korábban írtuk