A politikus azt mondta: a baloldal évek óta támadja a Paks 2 beruházást, pedig ha az új atomerőmű már üzemelhetne, most olcsóbb lenne az áram, és nem lenne Magyarország kitéve ennyire az európai energiaválságnak.

Hirdetés

Szerinte emellett a baloldal nemcsak támogatja a szankciókat, de még bővítene is rajtuk, holott mára egyértelművé vált, hogy a szankciók tönkreteszik az európai gazdaságot és súlyos energiaválságot okoznak. Dobrev Klára (DK) árnyékminiszterelnök például az atomenergiát is bevonná a szankciós rendszerbe azzal, hogy hónapok óta követeli a Paks 2 beruházás felfüggesztését – tette hozzá.

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy értékelt: rendkívül nagy felelőtlenség az európai energiaválság közepén Paks 2 beruházását támadni. „A baloldal ezzel a követeléssel veszélybe sodorja Magyarország energiaellátását és energiabiztonságát is, ráadásul hátráltatja azokat a törekvéseket, amelyek az energiafüggetlenség irányába mutatnak” – jelentette ki.

Felhívta a figyelmet arra: mivel ez a kérdés az ország jövőjét hosszú távon befolyásolja, ezért a szankciókról szóló nemzeti konzultáció tartalmaz majd atomenergiára vonatkozó kérdést is. Pártállástól függetlenül mindenkit arra kért, hogy mondja el ebben a kérdésben is a véleményét.

Korábban írtuk