A Fidesz szerint a baloldal úgy táncol, ahogy George Soros fütyül, most sem a magyar emberek, hanem a külföldről pénzelt Soros-szervezetek érdekeit védi.

A nagyobbik kormánypárt arra reagálva közölte mindezt az MTI-vel, hogy az LMP a civil szervezetekről szóló törvényjavaslat visszavonását követelte, a DK pedig úgy látja, javaslat megbélyegzi a civil szervezeteket, és egyetlen valódi célja, hogy hiteltelenné tegye és külföldi kémnek állítsa be őket.

A Fidesz ezzel szemben úgy foglalt állást, hogy a külföldi finanszírozású szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat célja, hogy mindenki számára láthatóvá legyen az, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek külföldi pénzekből és idegen érdekekből próbálják befolyásolni a magyar közéletet és például a magyar bevándorláspolitikát.

Megjegyezték, hogy a törvényjavaslat az amerikai mintát követi, az Amerikai Egyesült Államokban 1938 óta regisztrálniuk kell magukat a külföldi támogatású szervezeteknek.

Közölték továbbá: a javaslat lényege, hogy az a szervezet, amely 7,2 millió forint fölötti külföldi támogatást kap, ezt nem titkolhatja el, hanem be kell jelentenie és külföldről támogatott szervezetként rögzítik.

MTI, demokrata.hu