A baloldal totális kudarcba fulladt választási szereplését követően azonnal megindult az egymásra mutogatás a pártok soraiban, azonban senki nem mondott le, senki nem akarja vállalni a felelősséget a történtekért. Helyette úgy tűnik, a baloldali szereplők továbbra is buborékban élnek, mindenki másban keresik a bűnbakot. A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter a két legnagyobb felelős az emberek szemében, ezt viszont egyikőjük sem hajlandó elismerni. Ehelyett a választásokat követő két hétben mintha semmi sem történt volna, tovább folytatódik a gyalázkodás, az emberek megalázása és az egymásnak üzengetés. A kampányidőszak és a választást követő hetek megmutatták, hogy mi történt volna, ha az érdekházasságra épülő baloldal kerül hatalomra. Azzal lettek volna elfoglalva, hogy miként osszák el a javakat, ki milyen pozíciót kapjon, ki kerüljön egy adott állami cég élére, miközben az ország vezetésével és a magyarok érdekeivel egyikőjük sem foglalkozott volna. Az Origónak Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója beszélt a jelenlegi helyzetről és a teljes baloldali összeomlás okairól.

Hirdetés

A baloldalon a választási kudarc után azonnal egymást kezdték hibáztatni a pártok és a politikusok. Eddig kit ért a legtöbb támadás, illetve ki támadja a többieket a legaktívabban?

Szerintem ez már a mindenki harca mindenkivel, tehát nem érdemes egyetlen szereplőt kiemelni. Természetesen a vezetőnek látszó aktorok, azok inkább előtérben vannak, de úgy tűnik, hogy az összes létező szinten mindenki veszekszik egymással a baloldalon. Keresztbe-kasul üzengetnek a baloldali formációk: Czeglédy Csaba Karácsony Gergelynek, Gyurcsány Ferenc Márki-Zay Péternek, Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferencnek, Ungár Péter Tordai Bencének, Hadházy az összes baloldali pártnak. Teljes a káosz.

Korábban írtuk

Miért érzik úgy a baloldali politikusok, hogy ezen viták rendezésének a legmegfelelőbb módja a nagy nyilvánosság előtt történő üzengetés, egymás gyalázása?

– Azért, mert látszik, hogy ez egy érdekházasság volt, és semmi másról nem szólt, csak a hatalom megszerzéséről. Abban a pillanatban, amikor ennek az esélye megszűnt, onnantól valójában a koncon marakodnak. A parlamenti helyek elosztásáról, a felelős kereséséről is beszélhetünk, és mindez jól mutatja, hogy sosem működött ez az összefogásnak csúfolt baloldali érdekházasság, hanem mindenki a maga érdekeit képviselte eddig is; és úgy tűnik, a jövőben is ezt fogják tenni. Emellett azt is mutatja, hogy egyáltalán nem professzionális a működésük. Harminc évvel a rendszerváltoztatást követően Magyarországon a politikusi szakma professzionalizálódott, ennek minden pozitív hozadékával. Szemmel láthatóan a baloldalon sem a személyek, sem az intézménystruktúra, sem pedig a fórumok nem kerültek megteremtésre, ahol ezeket a nézeteltéréseket a nyilvánosságon kívül lehetne rendezni.

– Egyik vezető politikus sem mondott le annak ellenére sem, hogy teljes csőd volt a baloldal szereplése. Ennek mi állhat a hátterében?

– Nem magukban keresik a hibát, nem kezdődött el egy elemzés és szembenézés a hibáikkal, hanem másokra hárítják a felelősséget. Az is nagyon beszédes, hogy ennek a baloldali érdekházasságnak minden vezetője pozícióban maradt. Semmilyen konzekvenciája vagy következménye nem lett a választási vereségnek. Az, hogy senki nem mondott le, az a saját választóik szembeköpése, mert vélhetően a maradék támogató a balliberális oldalon nem ezt várta, hogy így viselkedjenek a politikusaik akár ellenzékben, akár kormányon (ha oda kerültek volna). Egy választási kudarc után nem feltétlenül automatikusan következik az, hogy a pártvezetők lemondjanak, de egy ilyen súlyos, történelmi jelentőségű vereséget követően ez azért elvárható lett volna a pártok részéről.

A teljes interjú elolvasható az Origo oldalán, IDE kattintva!