A somogyi vármegyeszékhely polgármestereként is dolgozó politikus a témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: még ezen a héten elküldi a parlamenti határozatot minden magyarországi polgármesternek, arra kérve őket, terjesszék a közgyűlés, illetve képviselőtestület elé, tűzzék napirendre és fogadják el, ezzel is erősítve Magyarország békepárti álláspontját.

Hirdetés

„Mondjunk határozott nemet a háborúra, szorgalmazzunk mi is a mielőbbi békét, hiszen ez minden magyar település érdeke, csak ezzel garantálható a biztonságos, nyugodt élet, a települések további fejlődése” – hangsúlyozta.

Úgy vélte, az önkormányzatok kiállása azért is lenne fontos, mert a háború következményeit Európa és benne Magyarország is elszenvedi, a helyzetet csak fokozzák „az elhibázott brüsszeli szankciók, erre erkölcsi és gazdasági értelemben is csak a béke lehet az egyetlen megoldás, de ”még mindig vannak olyanok, akik ebben a helyzetben is a háború pártján állnak„.

”Mára sajnos az is kiderült, Brüsszelre nem számíthatunk„ – jegyezte meg Szita Károly. Utalt rá, az Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének tavaly októberben írt és a magyarországi települések 80 százaléka által támogatott, a magas energiaárakat okozó szankciós politika megváltoztatását kérő levelére a közelmúltban az a válasz érkezett, hogy a szankciók jók, azokat fenn kívánják tartani, ”a nehézségeket oldjuk meg magunk„.

Szita Károly rámutatott, Brüsszelre nem, de a magyar kormányra számíthatnak a magyarországi városok és falvak, amelyet az is bizonyít, hogy a kormánytól pénzügyi támogatást kaptak az energiaválság legnehezebb hónapjaiban.

Korábban írtuk