Takács Péter az orvoskamara szombati országos küldöttgyűlésére reagáló vasárnapi, fővárosi sajtótájékoztatón kijelentette: ez felelőtlenség, ami nemcsak a háziorvosokkal „szúr ki”, hanem a betegbiztonságot is veszélyezteti.

Hirdetés

Arra kérte a kamarát, hogy „ettől a felelőtlenségtől és a tendenciózus csúsztatásoktól a későbbiekben tartózkodjon”.

Az államtitkár rögzítette, hogy a BM-nek és az egészségügyi kormányzatnak nem az orvostársadalommal és nem az egészségügyi dolgozókkal van konfliktusa, hanem az kizárólag az orvosi kamarával.

Megjegyezte: az elmúlt időszakban a kormányzat „minden törekvése” ellenére nem jött létre partnerség a MOK-kal. Cáfolta, hogy az ágazatvezetés nem egyeztet a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel.

Több alkalommal is egyeztettek a MOK-kal, a szakszervezetekkel, tudományos társaságokkal és a Magyar Tudományos Akadémiával – sorolta, kiemelve: „folyamatos és élő párbeszédre törekedtünk”.

Azzal az állítással kapcsolatban, hogy a kormányzat nem egyeztet a MOK-kal, Takács Péter azt mondta: „ha finoman szeretnék fogalmazni (.), akkor nem elegáns, ha durvábban, akkor nettó baromság”. Többször is tapasztalták – tette hozzá -, hogy a tárgyalóasztalnál más hangzik el, mint napokkal később a nyilvánosságban.

Takács Péter az eseményen bemutatta a MOK háziorvos-csoportja vezetőjének neki elküldött e-mailjét, amelyben a kamarai tisztségviselő a szerződést „jelenleg megküldött formájában” elfogadhatónak minősítette, megjegyezve, hogy annak aláírását a MOK ajánlani tudja a kollégáknak. „Majd három nappal később gyökeres fordulat állt be a MOK kommunikációjában” – mondta.

A MOK javaslataira reagálva az államtitkár arról beszélt, hogy „az elvek szintjén nagy véleménykülönbség nincsen köztünk”. Arra felvetésükre, hogy az egészségügy összeomlott volna, úgy reagált: a magyar egészségügy továbbiakban is jól teljesít, a koronavírus-járvány hullámai alatt is jól teljesített, a járványkezelés példaértékűnek mondható, és „erre a szervezettségre tovább kell erősítenünk”.

„Nem mondjuk, hogy minden tökéletes (.), pontosan tudjuk, hogy hol kell belenyúlni a rendszerbe ahhoz, hogy betegeink érdekében azt jobbá tegyük” – hangoztatta, kiemelve, nem megalapozottság nélküli a mostani átalakítás, a legnagyobb betegbiztonsági kockázatokat az ügyeleti rendszerben tárták fel.

Úgy fogalmazott: „épeszű ember nem gondolhatja úgy, hogy egy ágazatot irányító minisztérium abban érdekelt, hogy a jogszabály-módosítási javaslataival ellehetetlenítse az ágazatban dolgozók munkáját”.

Az államtitkár „mindenféle megalapozottságot nélkülöző mantrának” nevezte a „belügy szemére hányt büntető jellegű hozzáállást”. Az orvosok bérének „nagyon jelentős mértékben” történt emelésére utalva megjegyezte: mutassanak még egy olyan kormányt, amely „úgy bünteti a rendszer szereplőit, hogy rövid időn belül négyszeresére emeli a fizetésüket”. Összesítése szerint 2022-ben 1470 milliárd forinttal költöttek többre egészségügyre, mint 2010-ben, amiből 350 milliárd forint csak az orvosi bérekre „ment el”.

Takács Péter a konkrét béreket is ismertetve kijelentette, hogy „az orvosok többsége többet keres havonta, mint az ágazatot vezető miniszter, az államtitkárról ne is beszéljünk”. Utalt arra, hogy „hasonló béremelésre” készülnek az egészségügyi szakdolgozóknál is: mostantól számított 14 hónapon belül két lépcsőben a legnagyobb mértékű béremelést fogják végrehajtani a rendszerváltás óta.

Szavai zárásaként arra hívta fel az orvosok figyelmét, hogy „az alapot nélkülöző, érzelmekre ható szlogenszerű pontoknak ne üljenek fel, a tényeket vegyék alapul, azokból tájékozódjanak”.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója a sajtótájékoztatón a többi között a mentőszolgálat céljának nevezte, hogy „homogén, egységes, magas szintű ellátást tudjunk nyújtani mindenki számára”.

„Nyugodtan és bizton állíthatom, hogy az OMSZ által működtetett ügyelet most is működőképes” – jelentette ki a főigazgató, aki szerint ha a háziorvosok nem írják alá a mentőszolgálattal a szerződést, akkor nem az OMSZ, hanem a betegek fognak rosszul járni.

Korábban írtuk