A bevándorláspárti erők főpróbájának minősítette a balkáni migránstömeget és a Soros-expressznek nevezett, Közép-Amerikából az Egyesült Államok felé menetelőket a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata, archív

Hollik István közlése szerint a Soros-hálózat és a vele szövetséges politikai erők ezzel is arra törekednek, hogy a migráció legálissá, automatikussá váljék és a nemzetállamok mondjanak le a határvédelem jogáról.

A szóvivő hangsúlyozta: bármilyen nagy erőkkel is kell megküzdeni, a magyar kormány és az Országgyűlés érvényt szerez a magyar emberek azon akaratának, amit kinyilvánítottak az április 8-i parlamenti választáson.

Hollik István felhívta a figyelmet arra, hogy a Soros-hálózat nem csak Európában, hanem az Egyesült Államokban is intenzíven dolgozik a migránsok betelepítésén. Vagyis a bevándorláspárti erők főpróbára készülnek az amerikai határ felé menetelő, több ezer közép-amerikai migránsból álló „Soros-expresszel” – fogalmazott.

A szóvivő szerint várhatóan a nemzetközi média figyelmét kihasználva konfliktust akarnak provokálni az amerikai hatóságokkal, ahogy azt tették a röszkei zavargások alkalmával is. Ezzel pedig kényszeríteni akarják az amerikai hatóságokat, hogy mondjanak le a határvédelem jogáról – mutatott rá.

Mindennek keretében a Soros-hálózat a migráció emberi jogként való elfogadtatásán dolgozik az ENSZ-ben, Brüsszelben és az Európai Parlamentben egyaránt. Így akarnak bevándorlókontinenst csinálni Európából, így akarják destabilizálni az ugyancsak bevándorlásellenes amerikai kormányt is – figyelmeztetett Hollik István.