A bírók függetlenségéhez az is hozzátartozik, hogy mindenfajta ideológiától mentesen hozzák meg a döntéseiket – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív

Kovács István a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivőjének szombati sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Hollik István azt mondta: „a Helsinki Bizottság olyan bevándorláspárti érzékenyítő tréningeket tart, amelyek egyértelműen azt a célt szolgálják, hogy a migránsok szemszögéből, az ő érdekeiket képviselve érzékenyítsék a bíróságok dolgozóit”.

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója azt mondta, természetes, hogy a bírói kar folyamatosan szinten tartja, bővíti a tudását, ugyanakkor komoly aggályokat vethet fel, ha egy ideológia mentén dönt.

Márpedig a tréningeket tartó szervezetek „a szakmaiság álcája mögött” a nyílt társadalom eszmeiségének szolgálatában állnak – jelentette ki Kovács István.