Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis
Věra Jourová
Hirdetés

Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja a Twitteren közzétett üzenetében azt írta: a brüsszeli testület értesítő levelet küld Magyarországnak szerdán, amelyben hivatalosan is aktiválja az uniós költségvetés védelmét szolgáló feltételrendszert.

„Olyan problémákat azonosítottunk, amelyek megsérthetik a jogállamiságot Magyarországon, és hatással lehetnek az Európai Unió költségvetésére” – fogalmazott az uniós biztos. Magyarországnak válaszolnia kell az Európai Bizottság aggályaira, és intézkedéseket kell javasolnia a helyzet orvoslására – tette hozzá.

Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján Jourová közölte továbbá: az Európai Bizottság határozata az eljárás elindításáról követi az Európai Unió Bíróságának korábbi döntését, amely szerint a testületnek bizonyítania kell a jogállamiság és az uniós költségvetésre leselkedő veszélyek közötti összefüggést. Hozzátette: a költségvetési kifizetések felfüggesztése egyebek mellett a korrupcióellenes stratégia hiányosságaival lehet összefüggésben, valamint az uniós alapok nagy részét, köztük a kohéziós és a mezőgazdasági alapokat érintheti.

Didier Reynders igazságügyi biztos Twitter-üzenetében az közölte, hogy a jogállamiság helyzetével és az uniós költségvetés védelmével kapcsolatos munka folytatódik az Európai Unióban. A megkezdett munka része a hivatalos értesítés küldése. Tájékoztatása szerint a hivatalos értesítés megindítja az eljárást annak megvitatására Magyarországgal, hogy miként lehetne kezelni a felvetett kérdéseket.

Johannes Hahn Twitter-üzenetben közölte: az Európai Bizottság el is küldte „első értesítését” az általános feltételességi mechanizmus rendelete alapján Magyarországnak. A magyar kormánynak most válaszolnia kell az Európai Bizottság aggályaira – szögezte le.

Az uniós költségvetés védelmére vonatkozó kötelességének megfelelően az Európai Bizottság továbbra is minden tagállamot megfigyel a mechanizmus keretében – tette hozzá az uniós biztos.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke április 5-én jelentette be Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén, hogy a brüsszeli testület hamarosan hivatalos értesítést küld Magyarországnak a feltételességi mechanizmus elindításáról. Közölte: a magyar kormánynak adtak esélyt arra, hogy a bizottság aggályaira válaszoljon. A válaszokat a testület elemezte, majd arra a következtetésre jutott, hogy „meg kell tennie a következő lépést”.

Von der Leyen azt mondta, hogy „Magyarországon a korrupció a legnagyobb probléma”. Hozzátette, hogy a bizottság tárgyal a magyar kormánnyal a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk helyreállítását célzó alaphoz kapcsolódó terv elfogadásáról és a források folyósításáról, de a folyamatot ez idáig nem sikerült lezárniuk. „Számunkra a korrupció elleni fellépés a legfontosabb feltétel e téren” – emelte ki a brüsszeli uniós végrehajtó testület elnöke.

Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács 2020 decemberében erősítette meg a megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

Az Európai Unió Bírósága február 16-án, az ügyben indított eljárás ítéletében kimondta: a rendelet szerinti eljárás csak akkor indítható meg, ha alapos ok van rá, mert valamelyik tagállamban a jogállamiság elveinek megsértése, vagy ennek kockázata komolyan fennáll, illetve az, ha ez kellően és közvetlenül érinti az uniós költségvetést. A rendelet alapján hozható intézkedések kizárólag az uniós költségvetés végrehajtásával függhetnek össze. A rendelet tehát az uniós költségvetésnek a jogállamisági elvek megsértéséből eredő védelmére, nem pedig önmagában véve a jogállamisági elvek megsértésének szankcionálására irányul.

Korábban írtuk