Fotó: Vogt Gergely/Demokrata (archív)
Hirdetés

Hollik István hangsúlyozta, hogy ilyen esetekben a kormány mindig egyeztet a testülettel, hiszen bankokat segítő állami támogatásának minősülhet, ha a folyósítások rajtuk keresztül érkeznek. Az előzetes egyeztetésért az Európai Bizottság versenyjogi főosztálya felelt, alaptalanok tehát azok az állítások, hogy a testület nem kifogásolta a babaváró támogatást – tette hozzá. A kormány – mint fogalmazott – hasonlóan járt el a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) bevezetése előtt, amelyre meg is kapta az előzetes jóváhagyást. A szóvivő szerint az Európai Bizottság arra sem hivatkozhat, hogy nem indított vizsgálatot a babaváró támogatás ügyében, hiszen annak hatályba lépéséig ezt nem is teheti meg.

Hollik István kiemelte, hogy a testület versenyjogi kifogásait az egyeztetési jegyzőkönyvek is bizonyítják. A kormány ezért – tette hozzá – szükség esetén nyilvánosságra hozza azokat, és továbbra is ragaszkodik a babaváró támogatás július 1-jei bevezetéséhez.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton újságírók előtt nehezményezte, hogy Brüsszel kifogásolta a babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását, noha ugyanezt a migránskártyák esetében nem korlátozta.

Az Európai Bizottság vasárnap délelőtt azt közölte, hogy nem támadták meg a programot, és nem is vizsgálták azt.