Fotó: shutterstock, archív
Hirdetés

Margarítisz Szkínász a szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a testület nem szándékozik vizsgálatot indítani a babaváró programmal kapcsolatban.

Az uniós bizottság kész arra, hogy az egyes nemzeti intézkedéseket megvitassa a tagállamokkal, de semmiféle állami támogatásra vonatkozó vizsgálatot nem folytat, és nincsenek erre vonatkozó szándékai a babaváró programmal kapcsolatban sem – mondta.

A szóvivő újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, minden tagállamnak joga van ahhoz, hogy támogatást nyújtson a fiatal szülőknek és családoknak.

A magyar kormány saját döntése, hogy ilyen támogatást biztosít – tette hozzá.

Mint elmondta, a magyar kormány és az illetékes magyar szervek saját döntésük alapján fordultak az Európai Bizottsághoz.

Ezt követően konstruktív vita vette kezdetét, amelyben egyetértés mutatkozott abban, hogy a szociális politika, a családok támogatása nemzeti hatáskörbe tartozik – szögezte le Margarítisz Szkínász.

Az állami támogatásra vonatkozó vizsgálatok kizárólag a gazdasági szereplőket – bankokat, vagy vállalkozásokat – érintő ügyekre vonatkoznak, nem pedig az állampolgárok közvetlen támogatására – tette hozzá a szóvivő.

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy az Európai Bizottság szándékozik-e úgynevezett megerősítő levelet kiadni a magyar kormány kérésére, a szóvivő nem válaszolt.

Az Európai Bizottság keddi közleményében téveseknek nevezte azokat a magyarországi híreket, amelyek szerint az Európai Bizottság „támadja” a babaváró támogatást. Mint írták, a konstrukcióról a szervezet még nem is alakított ki hivatalos álláspontot.

A magyar nyelvű kommünikében hangsúlyozták, hogy az Európai Bizottság nem kifogásolja, sőt üdvözli a hitelprogram céljait, azaz a családok támogatását.

Kiemelték: a magyar kormány kezdeményezett előzetes egyeztetést a tervezett támogatásokról, amelynek során a bizottság szakértői igyekeznek kiküszöbölni, hogy a babaváró hiteleket nyújtó bankok – tehát nem a felvevő magánszemélyek – tekintetében később aggályok merülhessenek fel az állami támogatásokra vonatkozó európai uniós szabályok szempontjából.

Az előzetes egyeztetések folytathatók, és az Európai Bizottság továbbra is készen áll a konzultációkra, amelyek pontosan arra szolgálnak, hogy elkerülhető legyen egy későbbi formális vizsgálat vagy a konstrukció jogszerűségének bárki általi megkérdőjelezése – írták.