A BKK pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elsőajtós rendszer az elmúlt több mint tíz év tapasztalatai szerint hatékony lehetőség a bliccelés visszaszorítására, a jegy- és bérletvásárlás motiválására, és új járatok bevonásakor csak néhány napig okoz párperces növekedést a járatok menetidejében.

Hirdetés

A rendszer nem mindenütt és nem minden időszakban lesz érvényes, tehát a kifejezetten forgalmas vonalszakaszokon a hétköznapi csúcsidőszakban egészen biztosan nem kell számítani arra, hogy az elsőajtós felszállási rend nehezítené az utazást – közölték.

Az újabb vonalak bevonása ütemezetten történik majd, erről a BKK előzetes tájékoztatást ad, így egy-egy térségben egységesen, azonos időben kell majd az utasoknak hozzászokniuk az új rendhez. Mielőtt egy új vonalon bevezetnék az elsőajtós felszállást, azt előzetes felmérés előzi meg, amelynek során figyelembe veszik az adott vonal sajátosságait, menetrendjét és a vonal menti jegyvásárlási lehetőségeket.

Az elsőajtós felszállási rend 2009 óta létezik Budapesten, jelenleg több mint kétszáz vonalon van érvényben. Legutóbb 2016-ban volt nagyobb bővítés, akkor a trolibuszvonalak jelentős részét vonta be a rendszerbe a BKK.

Korábban írtuk

Június közepe óta a 178-as járattal részben párhuzamossá vált 105-ös buszon, majd az elmúlt hetekben a Csepelen és Pesterzsébeten közlekedő járatokon vezették be az elsőajtós felszállást – írták.

Az elsőajtós felszállási rendről és az érintett fővárosi vonalakról a bkk.hu/utazasi-informaciok/kozossegi-kozlekedes/elso-ajtos-jaratok oldalon olvasható tájékoztatás.