Budapest Főváros Kormányhivatala pénteki közleményében azt írta: a BKK nem hajtotta végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését, és ezzel kapcsolatos értékelhető dokumentációt nem adott át, valamint a szeptemberi járatsűrítés a 3 százalékot sem éri el, és összesen 24 vonalat érint csak.

Hirdetés

A BKK szerint nem valós az, hogy nem adott át a járatsűrítéssel kapcsolatos értékelhető dokumentációt a kormányhivatalnak, továbbá a kormányhivatal állításával szemben nem 24, hanem 28 vonalon sűrített a fővárosi közlekedésszervező.

A BKK a közleményében úgy fogalmaz: „értetlenül áll a fővárosi kormányhivatal péntek délutáni sajtóközleménye előtt”.

A BKK közleménye szerint a közlekedési társaság két lépcsőben hajtott végre járatsűrítést: szeptember 1-je óta – kormányhatározattól függetlenül is – a BKK járatai maximális kapacitáson közlekednek, és reggel 9 óráig meghosszabbították a csúcsidei menetrendet a gerincvonalakon. Miután a kormány a járvány megfékezés érdekében november 3-án korlátozó intézkedésekről döntött – amely előírta a kötelező járatsűrítést – a BKK fokozatosan tovább növelte a forgalomban közlekedő járműveinek számát. Így a 15 és 19 óra közötti délutáni csúcsidőben a BKK a lehetséges legtöbb járművet forgalomba állította a gerincvonalain.

Korábban írtuk

A BKK közölte azt is, hogy a kormányhivatal a társaság által benyújtott járatsűrítési tervet, majd annak módosítását is elutasította, és a harmadik dokumentációt is elküldte határidőre, ez utóbbira a fővárosi kormányhivatal november 17-e óta nem reagált.