A saját dolgozói formaruháján spórol a Budapesti Közlekedési Zrt. Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, a vállalat vezetése egyoldalú munkáltatói intézkedéssel úgy döntött, hogy ez év elejétől a dolgozóik évente mindössze egyetlen inget és egy darab nadrágot kapnak. Szavai szerint négy-ötezer munkavállalót érinthet az intézkedés, amellyel a BKV több tízmillió forintot takaríthat meg.

Hirdetés

Korábban nadrágból, (vagy szoknyából), valamint ingből is kaptak váltást a dolgozók, emellett blúz, pulóver, télikabát, valamint a nyári szezonra bermuda is járt nekik. Most egyedül ingből lehet kérni váltást, de annak a formaruhához tartozó nadrág az ára. Mondhatni a dolgozók gatyája is rámegy a csereingre

– fogalmazott Szabó István.

A cikk folytatása a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

Korábban írtuk