– A kitűnő tokaji borász, Demeter Zoltán 2010 tavaszán megfogalmazta a borászok tizenkét alapvető pontját, melyhez országszerte, de határon túlról is számos nagyszerű magyar bortermelő csatlakozott. Hol tart ennek megvalósítása?

– A miniszterelnök úr ezt afféle becsületbeli ügynek tekinti, és minden lehetséges alkalommal számon is kéri a végrehajtást. Nagyjából félúton járunk, van, ami teljesült, vagy folyamatban van a megvalósulása, például a hegyközségi törvény és a rendtartás újragondolása, a kutatás és az oktatás megújítása, az alkalmi mezőgazdasági munkavállalás egyszerűsítése, de az országos bormarketing kimunkálása is elkezdődött.

– A tizenkettedik pont, a borfogyasztás és a gépjárművezetés viszonyának ésszerű szabályozása is valósággá válhat, hasonlóan például Horvátországhoz? Nehéz úgy népszerűsíteni a kerékpáros borturizmust, hogy az a jelen törvények értelmében büntetendő cselekmény.

– A magam részéről abszolút nyitott vagyok rá, sajnos ez jelen pillanatban nem tűnik megvalósíthatónak, a Belügyminisztérium elzárkózik tőle a baleseti statisztikákkal és az életvédelem elsőbbségével érvelve. Ez természetesen fontos és erős érv.

– A magyar borágazat csúcstermékeit ma már nemzetközi szinten is többé- kevésbé elismerik, a szakmai-igazgatási háttér azonban ellentmondásos. Hol tart a megújítás folyamata?

– Január elsején lépett hatályba az új hegyközségi törvény, ami elég szoros határidőkkel szervezet-átalakítási, szervezetfejlesztési feladatokat is kijelölt, többek között a hegyközségi rendszer gyökeres átalakítását. Fazekas Sándor miniszter úr márciusban kért fel ennek levezénylésére. Ez egy alulról szerveződő rendszer, a sok száz helyi hegyközségből épül fel a huszonkét borvidéki tanács, melyeknek választott tisztségviselői vannak, szőlész és borász küldöttek. A borvidéki tanácsok egy-egy szőlészt és borászt delegálnak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsába, ez a negyvennégy ember választ egy tízfős elnökséget, s e testület végül elnököt és alelnököt jelöl. A nemrég lezajlott tisztújítás nyomán a Somlón gazdálkodó Tornai Tamás lett az elnök, a Kunságot képviselő, 2007-ben az Év Borászának választott Frittmann János pedig az alelnök. Az átszervezésre azért volt szükség, hogy életet leheljünk a hegyközségi rendszerbe, melynek két alapvető feladata van, illetve lenne. Egyfelől szervezni, koordinálni a helyi termelők mindennapi életét, érdekvédelmi tevékenységet ellátni, marketing tevékenységet folytatni, és így tovább. Másfelől klasszikus közigazgatási szerepe is van, a hegybíró által termésellenőrzést folytat, szőlőszármazási bizonyítványt ad ki, és hasonló feladatokat lát el.

– Laikus szemmel öszvérnek tűnik egy olyan szervezet, amely egyszerre érdekképviselet és hatóság.

– Valóban komoly kavarodások és ellentmondások voltak a hegyközségi szervezeten belül. Csak egyetlen példa: az ellenőrzésre hivatott hegybíró az ellenőrzése alá tartozó hegyközség alkalmazottja volt, vagyis a munkáltatója fölött kellett hatósági jogkört gyakorolnia. Nem akarok senkit megbántani, maradjunk annyiban, hogy ez nem szerencsés. Az új rendszerben a kétféle feladatkört különválasztottuk, a pályázat útján kiválasztott, nem helyi érdekeltségű hegybíró a közigazgatás helyi képviselője lett, a hegyközségi tanács elnöke pedig az érdekképviseletért felel. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára fogja az országos szervezet adminisztratív, operatív feladatait ellátni, az ő személyére pályázat van kiírva, egy-két héten belül várható döntés.

– A szervezeti kifésülésen túl milyen változásokat jelent mindez a borászati igazgatásban?

– A legfontosabb, hogy elindult egy átadás-átvételi folyamat, ami lényegében egy jogi, gazdasági, informatikai átvilágítást jelent. Megdöbbentő volt tapasztalni, hogy a borászok által régóta joggal szorgalmazott adminisztrációs könnyítések elmaradásának egyik oka az volt, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában mindmáig papíralapú minden ügyintézés. A pincekönyvek nyomdai kivitelezését a HNT egyik háttércége készítette, így nem is volt érdeke senkinek az elektronikus ügyintézésre való áttérés, noha a technika rég túllépett ezen az állapoton. Ilyen és hasonló mozaikokból lassan összeáll egy teljes megújításra váró intézmény képe. A Hegyközségi Információs Rendszer (Hegyir) nevű informatikai adatbázis például nagyjából hetvenkétezer termelő adatait tartalmazza: a termésmennyiséget, a borkészletet, a szőlőterületeket, az értékesítést és egyebeket. Ezt régóta szerettük volna az állami Integrált Szőlészeti és Borászati Információs Rendszerbe (ISZBIR) becsatlakoztatni, hogy ezáltal az érintett intézmények megkapják a megfelelő hozzáférési szinteket. Ha ma valamit igazolni kell, akkor, bár kétezer-tizenhármat írunk, három indigós papírral dolgoznak a termelők: az egyik megy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, a másik a Központi Statisztikai Hivatalhoz, a harmadik a hegyközséghez. Ez lassú, idejétmúlt, körülményes, és még drága is akkor, amikor akár repülőjegyet vásárolhatunk a telefonunk segítségével. Az említett nagy adatbázis emellett érzékeny adatokat tartalmaz, ezért, ahogy azt a Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is kezdeményezte, szabályozni kell a jogosultságokat, hogy mely intézmény milyen adatokhoz férhet hozzá. A következő nagy feladat az lesz, hogy ez az adatbázis a nemzeti adatvagyonról szóló törvény hatálya alá tartozzon. Ez a borászok adatszolgáltatási nyűgjeit is csökkenti.

– Neuralgikus pont a bormarketing is – sok termelő véli úgy, hogy az Agrár Marketing Centrum nem áll a helyzet magaslatán…

– Nem könnyíti a hatékony magyar bormarketing-stratégia kidolgozását és végrehajtását, hogy a szakirányítás a Vidékfejlesztési Minisztériumé, de a pénzt hozzá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alárendeltségébe tartozó Agrár Marketing Centrum porciózza. Utóbbival vannak elvi szintű csörtéink, annyi bizonyos, hogy egységes irányt kell szabni, ha komolyan gondoljuk, hogy Magyarországot újra felhelyezzük a világ bortérképére. Ez csak akkor sikerülhet, ha a hazai sajátosságokat tükröző egyedi bortípusokat mutatunk meg külföldön. Ha úgy tetszik, ehhez egy nemzeti válogatott kell, egy olyan portfólió, amellyel méltó módon mutathatjuk be a magyar bort. Ezért határon túli magyar termelők bevonásával elindítottuk a Nemzeti Borkiválósági Programon belül az Országkóstoló sorozatot. Ennek vezérgondolata, hogy a legfontosabb a piacra jutás, hiszen hiába kiváló a bor, ha a termelő nem tudja eladni. A Vidékfejlesztési Minisztérium saját keretéből a portfólióba bekerülő borok kiválasztása érdekében mintegy hétszáz tételt vásárolt meg a borászoktól, illetve kilenc jelentős borkereskedéssel is partnerségi megállapodást kötöttünk, s ezeket a borokat az Országos Borszakértő Bizottság júniusban felállt, sok fiatal borszakértőt is soraiban tudó, minden borrégiót lefedő új csapata akkurátusan végigkóstolta és elbírálta, három-, négy-, illetve ötcsillagos minősítéssel látta el. Nem titok, hogy a nemes versengésben Tokaj-Hegyalja szerepelt legjobban. A több hónapos munka eredménye kétszázharminchat kiválasztott bor és egy tízezer példányban megjelentetett ingyenes, Borkiválóságok Könyve – Fehérborok című kötet, melyet hétfőn mutattunk be, és amelyet megküldünk kereskedőknek, termelőknek. Ez természetesen a fogyasztók számára is elérhető lesz. Készül az angol fordítás is, ennek példányait a diplomáciai és kereskedelmi képviseletekre juttatjuk el. Megszületett tehát egy fehérboros nemzeti válogatott (Fehér Borkiválóságok), a száraz tételek mellett természetes édes borokkal, és következik ugyanezen metódus alapján a rozék, illetve a vörösborok kiválogatása és a Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyve. A végső cél, hogy a kormányzati borbeszerzéseknek legyen egy szakszerűen kiválasztott bázisa. Azt is ki kell tudnunk találni, hogy a külföldön megmutatott borainkkal mi is a célunk, termőterületeink végessége okán ugyanis nagy mennyiségben nem tudunk exportálni. Meggyőződésem szerint a bornak sokkal inkább olyan országimázs-értékű élményt kell nyújtania külföldön, amelyhez aztán további ágazatokat, vonzó szolgáltatásokat lehet hozzákapcsolni. Nagyon rokonszenves számomra Mexikó példája: egy londoni borkiállításon hatalmas standdal jelentek meg, azzal az üzenettel, hogy kereskedelmi mennyiséggel ugyan nem rendelkeznek, de aki ellátogat hozzájuk, az a sokféle élmény mellett mexikói bort is ihat. Sem többet, sem kevesebbet nem akartak elmondani – de vették a fáradságot, és jelen voltak, hallatták a hangjukat. Tehát irányokat, célországokat kell kijelölni, és ezeket következetesen megdolgozni.

– Ha már az imént Hegyalját említette, az év első felében a Tokaj Kereskedőház vezetésében is változás történt. Mi lesz az egyetlen állami tulajdonú borászattal, egyáltalán, merre fejlődik tovább Tokaj-Hegyalja?

– Legismertebb borvidékünkre a vidékfejlesztési tárca és a Miniszterelnökség is kiemelten odafigyel, mi tavasszal létrehoztuk a szakmai, stratégiai irányokat kijelölő Tokaji Borbizottságot, a kancellária pedig főképp a Tokaj Kereskedőház fejlesztési beruházásai által igyekszik segíteni a borvidéket. A Kereskedőházban másfél milliárd forintos tőkeemelés történt a technológiai fejlesztés érdekében, emellett látogatóközpont is épül majd a tolcsvai birtokközpontban. A cél, hogy a borvidék motorja, integrátora legyen, hiszen több mint kétezer termelő megélhetését biztosítja, hogy a Kereskedőház megvásárolja tőle a szőlőt. Csakhogy eddig a minőség kívánnivalókat hagyott maga után, bevett szokás volt például a mustsűrítménnyel történő utóédesítés. Ezentúl a Tokaj Kereskedőház minden segítséget megad, de követelményeket is támaszt annak érdekében, hogy a beérkező alapanyag magas minőségű legyen. Emellett a borvidéken összetett fejlesztési program indul el 2020-ig, miután a 2012 januárjában életbe lépett világörökségi törvény előírja a Tokaj-Hegyalja Világörökségi Kezelési Terv megalkotását, a Nemzeti Vidékstratégiában pedig benne van a Tokaj-hegyalja Világörökségi Térségfejlesztési Program. Ez számtalan szerteágazó feladatot jelent az épített örökség védelmétől a szőlőterületeknek a hegyekre történő visszatelepítésén át olyan infrastruktúra-fejlesztésig, hogy például egyik településről könnyen el lehessen jutni a másikra. A Vidékfejlesztési Minisztérium újraindította a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet is Tarcalon.

– Hány ilyen szakmai műhely van országszerte, illetve milyen állapotban van a borászati szakképzés?

– Tarcal mellett Pécsett, Kecskeméten, Egerben, Badacsonyban van kutatóintézet, ami azt illeti, itt is vannak hiányosságok. Van olyan borvidék például, ahol számos borász saját erőből kikísérletezte már az adottságoknak legmegfelelőbb fajta-klónszelekciókat, miközben a térségi kutatóintézetben nem folyik ilyen jellegű tudományos munka, holott ez is feladata volna. Mások évtizedek óta ugyanazon élesztőgombát kutatgatják, ahelyett, hogy alkalmazott kutatásokat folytatnának. Változásokra van tehát itt is szükség. Az oktatást is szeretnénk a jövőben megújítani, kitágítani. Nagy segítség ebben, hogy miniszteri megbízottként velünk dolgozik a budafoki Soós István Borászati Szakközépiskola igazgatója, Földesi Gyula. Fontos, hogy a legszűkebben vett szakmai ismeretek mellett az egyes borvidékek sajátosságait is megértsék a tanulók, fontos, hogy tisztában legyenek azzal, miért egy adott stílus vagy fajta adja a zászlósbort. Emellett ismerniük kell a piaci folyamatokat, a gasztronómiai összefüggéseket, és persze olyan alapvető készségeket, hogy ha például be szeretne kerülni a borával valamelyik kereskedelmi láncba, akkor mi a teendő, kit kell megkeresni, és így tovább. Jelenleg három-négy borászati szakközépiskola van az országban, több nem is nagyon kell, ellenben ezeket meg kell erősíteni, hogy ezzel is segíthessük a boros életpályamodell kialakítását.

– Az mi?

– Látni kell, hogy ez egy szerteágazó rendszer a szőlészektől, a borászoktól, a pincemunkásoktól kezdve a bormarketing-szakembereken át a pohárnokokig, vagy manapság használat divatos kifejezéssel sommelier-kig. A cél az lenne, hogy legyen egy áttekinthető adatbázis, amelyre támaszkodva összetalálkozhasson a kereslet a kínálattal. Ha például valahol pincemunkásokra van szükség, akkor naprakészen lehessen tudni, hogy kik azok, akik meg épp munka nélkül vannak. Ezzel felmérhető lenne, ki hol tart, milyen tudással, képzettséggel rendelkezik, milyen segítségre van szüksége vagy épp milyen területen tud ő maga besegíteni, munkába állni. Így az egész rendszer rugalmasabbá, gördülékenyebbé és végső soron sikeresebbé, eredményesebbé válhat.

Ágoston Balázs

Dr. Kiss Eliza

1980-ban született Budapesten.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Karán igazgatásszervezői diplomát szerzett.

Első munkahelye a Magyar Közigazgatási Intézet volt. A MKOGY Képviselői Irodaházában, majd a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában közigazgatási szakértőként dolgozott.

A Borjogász – kézikönyv a gyakorlat számára című borjogi szakkönyv (2008) szerzője.

Ez év elején Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a hegyközségek megújításáért és a szőlő-bor ágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki.

Férjezett, egy gyermek édesanyja.