Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Az egységes taxitarifa esetleges megszüntetéséről kérdezték Karácsony Gergely főpolgármestert kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón. A főpolgármester az újságírói felvetésre azt mondta, hogy nincs szándékuk eltérni az egységes budapesti taxitarifáktól, de kíváncsiak a taxisok véleményére.

Metál Zoltán a Kossuth rádió műsorában úgy reagált, hogy az általuk megkérdezett taxisok 89 százaléka elégedett a mostani rendszerrel, és az utasok is azok, amit alátámaszt, hogy 2013 óta 25 százalékkal emelkedett az utazások száma.

„Ez annak köszönhető, hogy kiszámítható volt és kiszámítható jelenleg is a tarifa, az útdíj”, ami biztonságot ad az utasoknak – fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy a taxisok száma is emelkedett, majdnem 40 százalékkal, az elmúlt években.

Korábban írtuk

Jelezte: azt várják a fővárostól, hogy fokozza az illegális és az utasokat megkárosító taxisok kiszűrését, valamint szigorítsa a szankciókat. Azt is kérték, hogy mivel csökkent a taxiállomások száma, a főváros adjon át saját területeket erre a célra.

A taxisok problémának érzik az autósoktól biciklisáv céljára elvett útszakaszokat is, például a Nagykörúton. Nem készült semmilyen hatástanulmány ezzel kapcsolatban, és nem kérdezték meg az érintett szakmai szervezeteket sem – mondta Metál Zoltán.